Igencsak szokatlan szóbeli hagyományba ütközünk az aktuális hetiszakasz egyik legkiemelkedőbb témája, a názir fogadalma kapcsán:
„Ha egy férfi vagy egy nő fogadalmat fogad, hogy názir legyen az Örökkévalónak, bortól [jájin] és részegítő italtól [séchár] tartózkodjon…” (Mózes 4., 6:2-3)
Látszólag nyilvánvaló, hogy a názirnak semmilyen alkoholos ital fogyasztása nem megengedett. Ugyanakkor kissé elgondolkodtató: ha minden részegítő ital tilos, akkor miért kell a bort külön megemlíteni?
Ezt azonban még megválaszolhatjuk annyival, hogy a názir számára nemcsak a bor, hanem a szőlőlé, sőt, még csak szőlőt sem ehet (6:3). Ebből tehát láthatjuk, hogy a bornak különleges szerepe van.
Bölcseink azonban megmagyarázzák, hogy ez a parancsolat nem az, aminek elsőre látszik:
„Új és régi bortól – mert a régi bor jobban lerészegít.” (Rási)
Tehát a fenti mondatban szereplő „részegítő ital [séchár]” szintén bor, csak régebbi, ezért jobban részegít. A Talmudban is azt találjuk, hogy csak a bor a tilos a názirnak (ld. Názir 4a).
Noha ugyanott megtaláljuk Rabbi Jehuda véleményét, aki viszont a Szentélyben szolgáló kohénok tilalma kapcsán igenis úgy érti az ugyanígy hangzó tórai szavakat, hogy azok mindenféle alkoholt megtiltanak. Arról viszont nem ír, hogy ezt ő vajon a názirra is vonatkoztatja-e? Mivel nem találunk ezzel kapcsolatosan vitát, úgy tűnik, hogy nem.
Tehát szó sincs arról, hogy a názir ne lehetne részeg akármilyen más, részegítő italtól – annak ellenére, hogy a tórai szöveg egyszerű olvasata szerint ez is tilos!
Mi lehet a magyarázat? Miért van a bor kiemelve minden más ital közül?
A Torá Temimá szerint a bor hatása rosszabb tud lenni a többi szeszes italnál. Elméletére bibliai és talmudi bizonyítékokat idéz. Hoséá fenyegető próféciájában ezt írja:
„A paráznaság, a bor és a friss must elragadja a szívet.” (4:11)
Valóban: a bor és a must ki van emelve külön, más italok nincsenek.
A Torá Temimá másik bizonyítéka a híres vita, ami arról szól, hogy milyen gyümölcs volt az Édenkertben megtiltva. Rabbi Meir véleménye szerint szőlő, mert „nincsen még egy olyan dolog, ami több kiáltást hozna a világra, mint a bor” (Beráchot 40a).
Ismét ugyanazt a mintát látjuk: a bor kitüntetett figyelmet kap, következményei súlyosabbak más italoknál. De vajon miért? És ha ez így van, akkor hogyan lehetséges, hogy szinte minden szent használathoz éppen a bort részesítjük előnyben?
Elképzelhető, hogy a názir egyedülálló tilalma pontosan ezt tanítja: a bor valóban igen nemes dolog, képes arra, hogy felemelje, megszentelje a napot, ha megfelelő módon kezeljük.
Azonban pontosan emiatt fennáll a veszélye annak, hogy az emberek komplett ideológiát formálnak a borivásból, és bebizonyítják, hogy náluk a tivornyázás is egyfajta vallásos „micveérdem”. Ezért a Tóra a bor tilalmát külön is kihangsúlyozza.
Egy másik lehetséges magyarázat szerint a Tóra azt tanítja ezzel, hogy hogyan kezeljünk látszólag megoldhatatlanul nehéz személyiségi problémákat – saját magunkban.
Ha van olyan dolog, amivel egyszerűen nem bírunk – például az alkohol – akkor próbáljuk meg a feladatot minimalizálni. Ne mondjuk, hogy soha nem fogunk többet inni, mert akkor könnyen kudarcot vallunk.
Ehelyett a Tóra módszere: egyetlen hónapig fogadjuk meg, hogy nem iszunk bort. (Ha máshogyan nem rendelkezünk, akkor a názirfogadalom 1 hónapig tart, ld. Misna, Názir 1:3.) Bármi mást ihatunk!
Mit érünk el ezzel? Visszaállítjuk a saját lelki erőnkbe vetett hitet. Márpedig ez a legnagyobb kincs, a legfontosabb eszköz, amire hosszútávon szükségünk lesz, ha bármit is el akarunk érni.
Az egyetlen alkalom, amikor az ivás valóban micvának számít, Purim napján fordul elő:
„Köteles az ember annyit inni Purim napján, hogy ne tudja a különbséget az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között” (Megilá 7b, OC 695:2)
Ez azonban elgondolkodtató: hiszen ha ezt még akár a lehető legkorábban elmondott délutáni ima után is kezdjük teljesíteni, akkor sem tűnik reálisnak, hogy a következő esti imáig kijózanodjunk!
Márpedig amíg nem vagyunk magunknál, addig nem mondhatunk imát (ld. OC 99:1). Akkor vajon ez azt jelenti, hogy egy kötelező ima bizonyosan kimarad, és ennek elmulasztásával éppen teljesítenénk a Talmud és a Sulchán Áruch rendelkezését?
Nem feltétlenül. A Sulchán Áruch ugyanis ott ezt írja: „még ha el is múlt az ima ideje, pótolni tudja az azt követő alkalommal, akárcsak az, aki véletlenségből mulasztotta el”.
A magyarázatokból kiderül, hogy ez a „véletlen” ugyan nem feltétlenül mindig véletlen (ld. Misna Berura 99:6), amikor alkoholt iszik az ember, de talán nem lenne túl elrugaszkodott azt feltételezni, hogy a talmudi bölcsek purimi előírása elegendő ahhoz, hogy szent szándékunkat legalábbis a véletlen kategóriájába sorolják.
Akinek pedig ez a magyarázat sem fogadható el, annak nem nagyon látszik más mód, mint az, hogy a purimi ivás kötelezettségét nem szó szerinti előírásként értelmezze.
