A hét elején Münchenben voltam egy konferencián, amit az európai rebecenek szerveztek. 2016-ban rendezték az első találkozót, ahol Rebecen Ehrentrau volt a fő név. (Férje, Dayan Ehrentrau zc”l adta a szemichát [rabbidiplomát] a Rabbinerseminar zu Berlinben.) Én akkor hallottam róluk, miután Berlinbe költöztünk, de valahogy úgy hozta az Örökkévaló, hogy csak most tudtam csatlakozni a hölgyekhez.
Nagy izgalommal vártam, hogy mi lesz itt. Voltam már rebecen konferencián többször is, mivel a berlini rabbiképzőben nemcsak a férfiakat képzik, hanem a nőkre is gondolnak.
Amíg a férfiak a halachákat [szabályokat] tanulják meg, addig a nőkkel inkább másfajta területeket ismertetnek meg. Természetesen nekünk is kell tudni a szabályokat, de lényünkből fakadóan, a fókusz inkább a közösségszervezés, szociológia, pszichológia, gyereknevelés, és hogyan legyünk nők a vallási előírások mellett.
A berlini programon (Eishet Chayil) egyelőre valamivel több mint 20 ember vesz részt, akik főként Németországból jöttek. Ezen a konferencián viszont körülbelül 50 hölgy vett részt. Voltak természetesen Németországból, akiket már ismertem, de jöttek Franciaországból, Ausztriából, az Egyesült Királyságból és mi Sharon Paskesszel képviseltük Budapestet.
Az idei téma nagyon komoly és fontos része az életünknek: a gyász és annak feldolgozása. Három kiváló előadó jött, akik meséltek saját élményeikeről, hogyan tudták feldolgozni a veszteséget.
A résztvevők elmeselték egymásnak, hogy van-e náluk valamilyen szervezet, ahova tud csatlakozni az a gyászoló, aki nem elégszik meg a káddis mondásával. Praktikus tanácsokat is adtak, hogyan tudom felmérni, hogy melyik fázisban van a gyászoló.
A vacsorák már vidámabb hangulatban teltek. A hölgyek örültek, hogy ismét találkozhatnak távoli barátaikkal.
Volt tombola, ahol egy helyi ékszertervező karkötőjét lehetett megnyerni. Sajnos nem én nyertem. Több könyvet is lehetett venni a résztvevőktől, és egyet ajándékba is kaptunk.
Alig egy hónap múlva a berliniekkel megyek konferenciára Bécsbe. Szeretem ezeket az alkalmakat, még ha nagyon rövidek is, mert egy kicsit fel tudok töltődni, kicsit magam lehetek, aki nem anyuka vagy feleség.
Bízom benne, hogy a konferencián tanultakat a közösség javára tudom fordítani!
