Bölcseink – jó szokásukhoz híven – a mostani hetiszakasz egy elejtett megjegyzéséből messzemenő következtetést vonnak le.
„És ha eladsz egy terméket felebarátodnak [ámitechá], vagy vásárolsz felebarátod [ámitechá] kezéből, ne sanyargassa egyik ember a másikat.” (Mózes 3., 25:14)
Az itt szereplő ámitechá kifejezést a Talmud így értelmezi1:
„A nép, ami veled van [ám seitchá] a Tórában és a micvákban.” (Sevuot 30a)
Nem ez az egyetlen olyan kifejezés a Tórában, amit a Talmud hasonlóan értelmez (réechá, áchichá is hasonlóak). Ezekről egy áttekintő tanulás található itt: Szeresd felebarátodat – de ki is a „felebarátod”?
E logika mentén magyarázza Rási is a fenti parancsolat mélységét:
„Honnan van az, hogy amikor eladsz, zsidónak adj el? A Tóra mondja: ’amikor eladsz egy terméket – felebarátodnak add el.
És honnan van az, hogy amikor veszel, zsidótól vegyél? A Tóra mondja: ’vagy vásárolsz felebarátod kezéből’.” (Rási, Szifrá Behár 3:1 alapján)
Eszerint helyes, ha több lehetőség esetén előnyben részesítjük a micvatartó üzleti partnert. Ezáltal egyrészről mi is jobban bízhatunk a másik fél becsületességében, másrészt pedig magát a közösség egészét is erősítjük.
Rási fenti magyarázatának forrása a Szifrá nevű midrásgyűjtemény. Meglepő módon azonban ezt a törvényt nem találjuk meg sem a Talmudban, sem Rámbám törvénykönyvében, de még a Sulchán Áruchban sem.
Ez alapján felmerül a jogos kérdés, hogy vajon halachikusan mennyire kötelező mindez ránk nézve? Elképzelhető olyan körülmény, ami felment minket e szent kötelezettségünk alól?
A Midrás utáni első olyan halachikus forrás, amit a témában találunk, és gyakorlatilag minden ezzel kapcsolatos kérdésben idézik, az Remo, vagyis Mose Iszerlesz (1520-1572) híres, mérföldkő-jelentőségű, 10. tesuvája (responzuma).
Ennek témája a copyright, és ilyen minőségében a rabbinikus történelemben ez az első. A világhírű rabbi, a Máhárám Páduá (1473-1565), a Remo rokona és tanítója részt vett Rámbám törvénykönyvének a kinyomtatásában. Egy nem zsidó nyomdász azonban kihasználta azt a szerkesztési munkát, amit a rabbi belefektetett, és így jóval olcsóbban újra tudta nyomtatni és terjeszteni.
A Remo megtiltotta a második kiadás megvásárlását. Jogi érvelését többféle alapra helyezte, egyik azonban éppen a most tárgyalt törvény volt: ha ugyanaz a termék megvásárolható zsidó ill. nem zsidó forrásból, akkor az előbbit kell előnyben részesíteni.
A Remo érvelésében külön kihangsúlyozza, hogy ez még akkor is érvényes, ha a nem zsidó olcsóbban árulja a termékét.
A történethez hozzátartozik, hogy a nem zsidó nyomdász nem hagyta annyiban az ügyet, hiszen részéről is komoly anyagi befektetés történt. A pápához ment, hogy feljelentse a zsidókat.
Az eset nagy port kavart a Vatikánban, annyira, hogy végül azt a döntést hozták, hogy elégetik az összes Talmudot, amit Itáliában találnak, amit sajnos 1553-ban meg is tettek2.
A kérdés azonban az, hogy ha a Remo véleménye szerint valóban kötelesek vagyunk zsidótól vásárolni, még akkor is, ha a nem zsidó olcsóbban árulja ugyanazt a terméket, akkor miért nem írta bele ezt a Sulchán Áruchba?
Hiszen azt mind a mai napig az ő glosszáival tanulmányozzuk! Az évszámok alapján az is világos, hogy a Sulchán Áruch lezárása jóval később történt.
Csak tippelni tudunk. Remo tesuvájában egy konkrét esetre hozott érveket, döntését több halachikus tényező együttes fennállása eredményeként fogalmazta meg (pl. a másik megélhetésének veszélyeztetése [joréd leumánut chávéro], szellemi termék jogainak kisajátítása [hászágát gvul]).
Az sem zárható ki, hogy a Talmud-égetés tragédiája is közrejátszott abban, hogy tanítását nem fogalmazta bele a nagy törvénykönyvbe, mely mind a mai napig megkerülhetetlen hatású.
Pedig a szöveg erre biztosított volna lehetőséget. A Chosen Mispát 175. fejezetének témája a szomszédok elővásárlási joga. A Talmud a Bává Meciá 108a-b oldalon tárgyalja a bár mecrá néven ismertté vált törvényt.
Ennek tárgyalása kapcsán igenis felmerül, hogy mi a teendő olyan esetben, ha egy ember a földjét egy nem zsidónak adja el. A talmudi időkben ez közvetlen károkozásnak is számíthatott, ha az új szomszéd magatartása várhatóan súlyos hatással van a régi tulajdonosok életére.
Ebben a kontextusban hangzik el:
„Aki nem zsidónak adja el vagy adja bérbe a földjét, azt kiközösítés alá helyezzük. […] Milyen esetben? Amikor el tudja adni vagy bérbe tudja adni zsidónak is ugyanezért az összegért.” (Sulchán Áruch CM 175:40-41)
Ez a Sulchán Áruch szerzőjének, Joszéf Káronak a szövege. Remo ezen a helyen legalább annyit megjegyezhetett volna, hogy „van, aki szerint nem számít az árkülönbség, és még ingóságoknál is a zsidó vevővel ill. eladóval kell üzletet kötnünk, ahogyan a Tóra írja: ’embertársad kezéből’”.
Bárhogy is legyen, az alapelv fontos és ősi: ha lehetőségünk van rá, és megtehetjük, hogy az üzleti életben is a vallási közösség támogatásán igyekszünk, azzal nemcsak magunknak teszünk jót, hanem a tágabb környezetünk egészének.
- Nem ez az egyetlen olyan kifejezés a Tórában, amit a Talmud hasonlóan értelmez (réechá, áchichá is hasonlóak). Ezekről egy áttekintő tanulás található a Binjomin.hu oldalon: Szeresd felebarátodat – de ki is a „felebarátod”?, 2026. április 23. ↩︎
- A teljes eseménysorozat elolvasható a Wikipédia Bragadin-Giustiniani dispute szócikkében. ↩︎
