Ha csak egyetlen tulajdonságot választhatnánk, amivel Bileámot, a mostani (második) hetiszakasz főszereplőjét, a gonosz, átkot mondani készülő prófétát jellemezni akarnánk, akkor az az álszentség lehetne.
Hiszen kedvenc fordulata, amit lépten-nyomon ismételget:
ő nem mondhat mást, csak amit az Örökkévaló a szájába tesz.
Így látja saját magát: a hibátlan, tökéletes, torzítatlan „szócső”!
Érdekes, hogy ez pontosan az, amit a mi hagyományunk Mózesről őrzött meg. Arról a Mózesről, akiről a Tóra így ír:
„Nem támadt több olyan próféta Izraelben mint Mózes” (Mózes 5., 34:10)
Ezt a mondatot pedig a Midrás így értelmezi:
„Izraelben nem támadt, de a népek között támadt. És kicsoda? Ez Bileám ben Beor.” (Szifri)
Mózes ugyanis tökéletesen szerény volt, nem volt nála szerényebb ember (ld. Mózes 4., 12:3). Ebben van egyfajta szükségszerűség: mivel képes volt a saját énjét a minimálisra csökkenteni, ezért lehetett alkalmas arra, hogy éppen ő legyen az, akin keresztül a Tórát megkapjuk.
Ő valóban tudott olyan lenni, mint egy egészen finom, szinte átlátszó réteg, akinek a próféciáinak legapróbb részleteiből mind a mai napig a legmélyebb tanításokat olvashatjuk ki.
Bileámnak viszont ezzel szemben nagyon is megvolt a saját akarata, amit nem is különösebben tett félre, amikor Bálák követeket küldött hozzá, hogy megátkozza Izraelt.
Egyértelmű és azonnali választ kapott az Örökkévalótól:
„Ne menj velük, ne átkozd meg a népet, mert áldott az.” (Mózes 4., 22:12)
Ehhez képest az újbóli unszolást követően csak elindul. Igaz ugyan, hogy „engedélye” van rá – de vajon miféle engedély ez, az azt megelőző, nyilvánvaló tilalomnak a fényében?
„És megharagudott az Örökkévaló, amiért ment ő – látta, hogy a dolog rossz a Teremtő szemeiben, és mégis vágyakozott menni” (22:22, Rási magyarázatával)
Amikor először megharagudott az Örökkévaló Bileámra, annak pontosan ez volt az oka: a saját akarata, a saját vágyai voltak a fő mozgatórugói, és nem pedig az, amit Ő akart.
Ahogyan Bölcseink tanítják:
„Tedd meg az Ő akaratát, mintha a saját akaratod lenne, azért, hogy Ő is megcsinálja a te akaratodat, úgy, mintha az Ő akarata lenne.
Húzd át a saját akaratodat az Ő akaratáért, azért, hogy Ő is áthúzza mások akaratát a te akaratodért.” (Ávot 2:4)
Saját akaratunk állandó formálása a Tóra értékei szerint az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk.
Hiszen a Tórát nemcsak azért kaptuk, hogy határvonalakat húzzon meg, amiket azután nem szabad átlépnünk. Hanem azért is, hogy mi magunk is közelebb kerüljünk a Teremtőhöz, gondolkodásunkban és akaratunkban.
Ld. még: Miért nem a Tóra a „tökéletes törvény”?
Az akarat az ember lényege, belsejének első számú hajtóereje, magja.
Éppen ezért nem lehetséges és nem is helyes teljesen megszüntetni, semmissé tenni. Hiszen valamilyen oknál fogva olyannak teremtett minket a Teremtő, amilyenek vagyunk, és így hozott minket a világra.
Bileám viszont azzal szembesült, hogy az ő akarata, hogy Izraelt átkozza, kifejezetten ellentétes a Teremtőével.
Az ő felfogása az volt, hogy ő győzi meg az Örökkévalót – éppen az ellenkezője annak, mint amit Bölcseink tanítanak. Ennek a végeredménye lett az, hogy a következő prófécia alkalmával már szabad volt mennie.
Erre mondja a Talmud:
„Az úton, amin az ember menni akar, azon vezetik.” (Mákot 10b)
