Különleges esemény történik a mostani hetiszakaszban: megjelennek az első próféták, akik Mózesen kívül szintén képesek arra, hogy az Örökkévalóval közelebbi kapcsolatot létesítsenek.
Talán erre is utal a hetiszakasz szokatlan címe: Beháálotechá, azaz „amikor felemeled”. A szó maga a menóra meggyújtásának parancsából származik:
„Beszélj Áháronhoz, és mondd neki: amikor felemeled [beháálotechá] a fényeket, akkor a menóra színe felé világítson mind a hét gyertya.” (Mózes 4., 8:2)
Rási maga kérdezi, hogy miért a felemelés szó szerepel itt a logikusabb meggyújtás helyett. Válasza szerint azért, mert a fény magától természetes módon felemelkedik. A meggyújtás során ezért szükséges addig odatartani a gyertyát, amíg az saját magától fel nem emelkedik.
Sokan ebből a törvényből mélyebb etikai üzenetet tanulnak: amikor másoknak a lelkének a fényét „meggyújtjuk”, azaz megtanítjuk őket valamire, akkor meg kell várnunk, míg ők maguktól jönnek rá az új dologra, hogy a sajátjukénak érezhessék.
A próféták megjelenéséhez kapcsolódóan azonban azt is mondhatjuk, hogy ez maga a felemelkedés, hogy megjelennek a próféták a népben, ebben a hetiszakaszban.
Tágabb kontextusból nézve azonban azt is gondolhatnánk, hogy éppen ellenkezőleg:
a mostani hetiszakasz egyáltalán nem a felemelkedésről szól, hanem mindenféle kellemetlen konfliktusok kezdetéről.
Az egyik első ilyen lázadás volt az, amikor a nép az élelemre panaszkodott:
„Emlékezünk a halra, amit Egyiptomban ettünk, ingyen, és az uborkára, és a dinnyére, és a póréhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára. És most, száraz a lelkünk, semmi nincsen, csak a mannát nézhetjük!” (11:5-6)
Mózes reakciója erre az elégedetlenségre szokatlan és meglepő. Hosszasan panaszkodik az Örökkévalónak. Odáig megy, hogy a saját életét is megelégeli:
„Ha így cselekszel velem, ölj meg engem, ha kegyet találtam szemeidben, de ne lássam a rossz végemet!” (11:15)
De miért is volt annyival rosszabb ez a lázongás a korábbi konfliktusoknál?
Milyen új, egyedülálló elemet tartalmaz ez a lázadás a korábbiaknál? Az a tény, hogy magát a közös alapot, a közös narratívát kérdőjelezi meg: az Egyiptomból való kivonulás emlékét.
A Tóra lépten-nyomon, a parancsolatokban és az ünnepekben is visszatér ehhez az eseményhez, mintegy origóhoz. Amit ráadásul az ott jelenlévő nemzedék személyesen át is élt!
Az a tény, hogy ezt a múltat letagadják, kiszínezik, és újraértelmezik, egészen súlyos támadás az igazság ellen. A Tóra által rögzített első történelemhamisítás!
Mózes, az igazság embere erre mondta azt, hogy ő már ezzel nem tud és nem is igazán akar mihez kezdeni.
Erre érkezik az Örökkévaló válasza:
„Gyűjts össze nekem hetven embert Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy ők a nép öregei és vezetői. És hozd őket a Találkozás Sátrához, és álljanak meg ott veled.
És lejövök, és beszélek veled ott, és adni fogok a lélekből, ami rajtad van, és adok belőle nekik. És veled fogják vinni a nép terhét, és nem fogod te egyedül vinni.” (11:16-17)
Mindebből kiderül:
a prófétaság újdonsága éppen a legnagyobb krízisre érkezett válaszként, megoldásként.
Pontosan azért volt szükség prófétákra, hogy azt a szituációt oldják meg, amit Mózes megoldhatatlannak látott.
Így aztán még a hetiszakaszban történő negatív események is erősen kapcsolódnak a prófécia megjelenéséhez. Hiszen ezek az események vezettek el idáig.
Mélyebb kapcsolat is van a prófécia és a lázadók történelemhamisítása között. A prófécia ugyanis nem egy egyszerű álom, ami megmutatja a jövőt, hanem egy erős kapcsolat a Teremtővel.
A prófécia egyszerűbb szintje, héberül ruách hákodes, magyarul úgy fogalmazható meg: isteni inspiráció. Ez egyfajta megvilágosodás-élmény, mely a mai korban is elérhető. Egy ajándék fentről, egy tiszta pillanat, amikor olyasmibe nyílik belátásunk, amibe normális körülmények között nem szokott. Ezt akár ismerhetjük is saját életünkből.
A prófécia ennek a sokszorosa: az ember minden érzékelését lefoglaló élmény, melynek eléréséért évekig küzdöttek a próféták tanítványai (ld. Derech Hásém 3:4).
A próféta tehát nem egyszerűen tudja, ismeri az igazságot. Az igazság ismerete nem egy igen-nem kérdés, hanem jóval kifinomultabb skálán mozog.
Életünk legnagyobb felismerései sokszor semmilyen újdonságot nem tartalmaznak – csak egyszerűen tiszta tudattal és megértéssel látjuk azt, amit mindig is tudtunk.
Ezért tökéletes válasz a próféták megjelenése a történelemhamisítók lázadása ellen. Utóbbiak ugyanis a társadalmon keresztül manipulálják az emberek fejében lévő igazságot.
A próféták pontosan az ellenkezőjét teszik: mindenekelőtt az ő saját meggyőződésük éri el azt a szintű kristálytisztaságot, amivel személyükkel az egész társadalomra gyógyító hatással lehetnek.
