Ha beállunk egy Korách-típusú konfliktus egyik oldala mellé, akkor azzal pontosan mit szegünk meg és mikor?
„‘És felkelt Mózes, és elment Dátánhoz és Ávirámhoz.’ Mondta Ráv Ási: innen tanuljuk, hogy nem ragaszkodunk [én máchzikin] a konfliktushoz.
Mert így tanította Ráv: mindenki, aki ragaszkodik a konfliktushoz, tilalmat szeg meg, ahogyan írva van: ‘És nem lesz olyan, mint Korách és a közössége’.” (Szanhedrin 110a, Mózes 4., 16:25, 17:5 alapján)
Ez a híres talmudi tanítás egyike azon klasszikus eseteknek, amikor a Talmud nyilvánvalóan micvának számít egy adott dolgot, melyet azonban a későbbi halachikus autoritások többsége nem emel törvényerőre (nem „paszkenol”).
Mielőtt közelebbről megvizsgáljuk, hogy vajon pontosan miért nem, érdemes egy pillanatra elidőznünk a talmudi tanítás szokatlan szóhasználatán.
Miért azt írja, hogy „ragaszkodik” [máchzik] a konfliktushoz? Miért nem egyszerűen csak azt, hogy konfliktust gerjeszt?
Ha jobban belegondolunk, a legalapvetőbb probléma ezzel az egész törvénnyel az, hogy nem definiálható eléggé pontosan.
Amikor egy súlyos viszályt látunk, akkor persze semmi problémánk nincsen azzal, hogy beazonosítsuk: itt bizony nincsen békesség.
Azonban ha az lenne a feladatunk, hogy döntőbíróként meghatározzuk, hogy pontosan melyik volt az a pillanat és melyik fél volt a vétkes, amiért a büntetés jár neki a konfliktus gerjesztéséért, már nehezebb dolgunk lenne.
Hasonló a helyzet, ha saját magunkról van szó. A Tóra azért adatott, hogy a betartása által jobb emberek legyünk.
De hogyan is tartsuk be ezt a parancsolatot? Sose vitatkozzunk semmin? Vagy ha megsértenek, mindig nyeljünk, és mi adjuk be a derekunkat?
A legtermészetesebb és legemberibb válasz lenne erre a kérdésre: az és akkor szegi meg a tilalmat, aki kezdi. Tapasztalatból azonban tudjuk, hogy ez gyerekes egymásra mutogatáshoz vezet.
Ez a felismerés magyarázza meg a szokatlan talmudi szóhasználatot. A „ragaszkodik” [máchzik] szó gyökbetűi szerint a cházák [erős] szóhoz kapcsolódik.
Eszerint úgy fordíthatnánk, hogy aki „erősíti” a viszályt, az szegi meg – nemcsak az, aki elkezdi. Mondhatjuk, hogy az is megszegi, aki csak fenntartja. Sőt: még az is, aki nem tesz aktívan azért, hogy megszüntesse azt.
Erre hozza a Talmud Mózes példáját. Hiszen Mózes aztán abszolút nem kezdte ezt a viszályt – ő eleve nem is akart vezető lenni! Korách volt az, aki az ő babérjaira tört, és megkérdőjelezte szándékának tisztaságát.
Mindezzel együtt, Ráv Ási a fenti idézetben Mózes példáját hozza, aki még az utolsó pillanatban is odament Dátánhoz és Ávirámhoz, a két hírhedt bajkeverőhöz, hogy megpróbálja őket jobb belátásra bírni.
Így magyarázza Rási. A tórai szövegből azonban nem derül ki, hogy Mózes pontosan mit is akart ezúttal Dátántól és Ávirámtól, mivel őket nem sokkal ezután elnyeli a föld. Talán ez lehet az oka annak, hogy maga Rási sem itt, hanem néhány mondattal korábban idézi Ráv Ási tanítását, amikor Mózes nyilvánvalóan Dátánt és Ávirámot próbálja kiengesztelni (ld. 16:12) – akkor azonban még nem személyesen, hanem küldött útján.
Ebből az az igencsak meglepő elv következik, hogy ha Mózes nem lett volna ennyire békeszerető, akkor kifejezetten hibáztatni lehetett volna, még őt is, ezen viszály miatt, mondván, hogy miért nem tett meg mindent, amit tudott, azért, hogy csökkentse?
Ugyanez természetesen fordítva is igaz: Koráchhal sem csupán annyi a gond, hogy nem volt igaza. Hiszen még ha minden egyes állításában igaza lett volna, akkor is: az a mód, ahogyan viszálykodást szított Mózes ellen, éppolyan elfogadhatatlan maradt volna.
Ezt jelenti a máchzikin elve a fenti idézetben: nemcsak azt számítjuk felelősnek, aki a konfliktust útjára indítja, hanem azt is, aki nem tesz aktívan annak lezárásáért.
„Keresd a békességet, és üldözzed azt!” (Zsoltárok 34:15)
Innen kaphatunk választ arra is, hogy miért nem számítják halachának, elfogadott törvénynek a viszálykodás tilalmát: mivel nehéz konkretizálni, rámutatni arra az egyetlen pontra, ahol a tilalom megszegése megtörténik.
Ezzel együtt természetesen mind a Tóra, mind egyéb szent irataink telis-tele vannak olyan teljesen félreérthetetlen forrásokkal, amik óva intenek a viszály veszélyeitől.
Néhány további példa: Mózes 5., 14:1, 20:10, Példabeszédek 3:17, Pirké Ávot 1:12, 5:17.
Ezek egyike csaknem azt mondja ki, hogy voltaképpen az egész Tóra nem is szól másról egyáltalán:
„Útjai kellemes utak, és minden ösvénye békesség.” (Példabeszédek 3:17)
Nem ez az egyetlen ilyen átfogó mondás, ami a Tóra mibenlétéről, céljáról szól. Egy másik, szintén jól ismert bibliai idézet szerint „Minden parancsolatod hit” (Zsoltárok 119:86). A hit és a Teremtőbe vetett bizalom fontosságát több rabbi is hangsúlyozza, közöttük is kiemelkedik napjainkban Elimelech Biderman rabbi, akinek tanításait hétről hétre több ezren követik világszerte.
A Tóra egyik parancsában csaknem szóról szóra megtalálhatjuk a veszekedés tilalmát:
„Ne kövesd a sokaságot rosszra, ne felelj a vitára [lo tááne ál riv], elhajolni, a sokaság után dönteni.” (Mózes 2., 23:2)
Vagyis: ha már kialakult egy vita, te ne felelj rá, ne szállj be, ne válassz magadnak benne oldalt.
Visszaköszön ugyanaz az elv, amit már fentebb is megfigyeltünk: a Tóra itt sem csak a vita első kiváltóját nevezi meg felelősként, hanem azt, aki fenntartja, így a megörökítéséhez hozzájárul.
Ahogyan Bölcseink tanítják:
„Minden olyan vita, mely a Teremtő kedvéért történik [lesém sámájim], végül megmarad. Ilyen Hilél és Sámáj vitája.
És minden olyan vita, amely nem a Teremtő kedvéért történik, végül nem marad meg. Ilyen Korách és gyülekezetének vitája.” (Ávot 5:17)
A szarkasztikus humoráról is ismertté vált Kotzker Rebbe (Menachem Mendel Morgenstern, 1787-1859) ezt így értelmezte: ha a felek igazán hisznek abban, hogy ők „szent ügyért” harcolnak, akkor az a vita valóban „végül megmarad”, hiszen sohasem fognak kibékülni.
A legjobb természetesen az, ha az ilyen ártalmas, mérgező viták egyáltalán nem maradnak meg, hanem minél hamarabb elcsitulnak. Az igazán konstruktív viták viszont, amiket ez a tanítás dicsér, nemcsak egyszerűen megmaradnak, hanem közös szellemi örökségünk részévé válnak, akárcsak Hilél és Sámáj vitái.
Ezek persze lényegesen különböznek a Korách nevéhez fűződő viszálykodástól, hiszen itt a nézeteltérés mellett a felek kölcsönösen tisztelik egymást.
