Ha sportolunk, vagy sok zöldséget eszünk, akkor vajon azzal tórai parancsolatot teljesítünk?
Egyre gyakrabban gondolkodom el különböző hírességek halálhíre kapcsán az életkorukon. Némelyeknél 60, másoknál 90. Nagy különbség! Nehéz ilyenkor nem belegondolni: vajon mennyi mindenhez tudnék kezdeni 30 extra életévvel?
A mostani hetiszakasz ezzel kapcsolatban két emlékezetes mondatot tartalmaz. A kettő közül a híresebb egyenesen a Tízparancsolatból származik:
„Tiszteld atyádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked Örökkévaló Istened, azért, hogy hosszabbodhassanak napjaid, és azért, hogy jó legyen neked a földön, amit Örökkévaló Istened ad neked.” (Mózes 5., 5:16)
Szinte feketén-fehéren áll: a hosszú élet titka a szülők tisztelete.
A Szforno némileg másként értelmezi. Szerinte annak is jelentősége van, hogy mindez éppen a két kőtáblát elválasztó ponton hangzik el.
Az első kőtáblán a Teremtő tisztelete szerepel (éppen a szülői tisztelet a látszólagos kivétel), így az a túlvilági élet kiérdemléséhez vezet. Ezt fejezi ki a „hosszabbodhassanak napjaid”. Az evilági jutalomhoz a második kőtábla szabályainak betartása vezet.
Látszólag ellentmond az elméletének az idézett mondatból ez a rész: „a földön, amit Örökkévaló Istened ad neked”. Magyarázata szerint ez arra utal, hogy ez a világ a túlvilági jutalom kiérdemlésének a helyszíne, nem pedig a jutalom érvényesítéséé.
Hogyan vezet a szülői tisztelet hosszú élethez?
Midá keneged midá [mérték a mértékkel szemben]: ahogyan az ember az idős szüleit megtiszteli és gondoskodik róluk, ezáltal hosszabbá teszi az ő életüket. Ennek jutalmául a Teremtő is gondoskodik az emberről, hogy neki is hosszú élete lehessen.
A Talmud Megilá traktátus 27b oldalán található hosszabb szakaszban hét tanítvány sorra kérdezik mestereit: „mivel érdemelted ki a hosszú napokat [hosszú életet]?”
Mindnyájan különböző válaszokat adnak (némelyek többet is), felsorolván azokat az érdemeket, amikről úgy érezték, hogy különösen nagy hangsúlyt fektettek erre. Például: hogyan tisztelték meg a szombatot, hogyan tisztelték meg a tanítványaikat, tanulótársaikat, elsőként érkeztek meg a zsinagógába, stb.
Mindezekből a példákból azt látjuk, hogy mind a Tóra, mind a Talmud a hosszú élet titkát elsősorban a spirituális érdemekben keresi, nem pedig az egészségügyi jó tanácsokban.
Ezekkel szemben áll a szintén mostani hetiszakaszból származó híres parancsolat:
„Csak vigyázz nagyon magadra, és őrizd lelkedet nagyon, nehogy elfelejtsd a dolgokat, amit szemeid láttak, és nehogy eltávolítsd a szívedből, életeted minden napján […] a napot, amikor álltál Örökkévaló Istened előtt, a Chóreven [Szináj-hegy]” (4:9-10)
Néhány mondattal később igen hasonló megfogalmazást találunk:
„És őrizzétek nagyon lelkeiteket, mert nem láttatok semmilyen képet azon a napon, amikor az Örökkévaló beszélt hozzátok, a tűz közepéből.” (4:15)
Mindkét mondat a Szináj hegyi kinyilatkoztatásnak a kapcsán hangzik el. Az egyszerű jelentés látszólag az, hogy ennek az alapvető élménynek az elfelejtése veszélyezteti a létezésünket – és a Misna így is értelmezi:
„Rabbi Dosztáj beRábbi Jánáj mondta Rabbi Meir nevében: bárki, aki elfelejt akár csak egy dolgot is a tanulásából, úgy számítja neki az Írás, mintha lelkével felelne, ahogyan írva van: ’csak vigyázz nagyon magadra […] nehogy elfelejtsd a dolgokat’.
Azt gondolhatnánk, hogy még akkor is, ha túl sok számára a tanulása? A tanítás azt mondja: ’nehogy eltávolítsd a szívedből’ – nemde csak akkor köteles, ha akarattal távolítja el őket” (Pirké Ávot 3:8)
Az egyszerű hagyományos magyarázat tehát ezt a mondatot a Tóratanulásban való igyekezet, a felejtés tilalma, az ismétlés kötelezettsége kapcsán idézi.
Viszont általánosabban véve mégis gyakran hallani ezeket a mondatokat mint a test és lélek őrzésének micváját, az egészségünkről való gondoskodás tórai parancsának forrását.
Vajon ez az idézet teljesen helytelen volna?
Ezt sem mondhatjuk, mert a Rámbám törvénykönyvének egy teljes részének ez a címe: Hilchot Rocéách uSmirát háNefes, vagyis a gyilkos és a lélek őrzésének szabályai. Ami itt a lélek őrzését illeti, ebben a Rámbám a fenti mondat tórai kifejezését használja (smirát hánefes – a lélek őrzése).
„Számos dolgot tiltottak meg a Bölcsek azért, mert veszélyesek az életre. És mindenki, aki megszegi ezeket, és azt mondja, hogy íme, én veszélyeztetem magamat, és miért zavar ez másokat? Vagy [azt mondja], hogy ezt a dolgot én nem tartom be – akkor a lázadásáért kap botütést.” (Hilchot Rocéách 11:5)
Ezt követi a talmudi időkben megfelelő tudomány számos megfigyelése. Ezekkel kapcsolatban a Talmud még ezt is megfogalmazza:
„Súlyosabb a veszély a tilalomnál.” (Chulin 10a)
Mindezek alapján igaz az, hogy a testünk-lelkünk épségének őrzését nemcsak a józan ész, hanem a Tóra szellemisége is megköveteli.
Az ezt alátámasztó tórai idézetet azonban csupán egyetlen helyen találhatjuk meg az élet védelme kontextusában. Ez az idézet is némileg szokatlan:
„Tanították mestereink: történt egy jámbor emberrel, hogy útközben imádkozott. Érkezett egy római tisztviselő [hegmon], és üdvözölte – de ő nem válaszolt neki. Megvárta, míg befejezi az imáját.
Miután befejezte, azt mondta neki: te üres ember! Nemde meg van írva a Tórátokban: ’csak vigyázz nagyon magadra, és őrizd lelkedet’ és az is, hogy ’őrizzétek nagyon lelkeiteket’.
Amikor köszöntem neked, miért nem köszöntél vissza? Ha levágtam volna a fejedet a karddal, ki követelte volna a véredet a kezemből?” (Beráchot 32b)
Itt tehát éppen a római tisztviselő az, aki a hetiszakaszunkban szereplő mondatokat így értelmezi. Érdekes történeti fejlemény, hogy ezt a gondolatot mintegy átvettük tőle, és mi is gyakran hivatkozunk erre, mint test és lélek védelmének tórai forrására.
