Forrásgyűjtemény, video linkek
Ősi bölcsesség, hogy csak akkor adj kölcsön valakinek pénzt, ha azt nélkülözni is tudod. Eleve abból kell kiindulni, hogy az illető várhatóan nem fogja visszafizetni – ebben az esetben nemcsak kölcsönadtuk, hanem mintegy gondolatban neki is adományoztuk.
Fordítva azonban nem igaz: ha mi magunk kérünk kölcsön, akkor nagyon is fontos, hogy mindent megtegyünk azért, hogy visszafizessük. Ne maradjunk adósai a másiknak!
Ennek kapcsán felmerült egy érdekes kérdés. Történt egyszer, hogy egy ember kölcsönadott egy nagyobb összeget egy megbízható ismerősének. Hosszú időn át várta, hogy visszafizesse a tartozást, de hiába. Emberünk pedig egyre kevésbé reménykedett abban, hogy valaha is viszontlátja a pénzét.
Közeledtek a nagyünnepek, amikor mindenki elszámol a lelkével. A kölcsönadó arra gondolt, hogy az ismerőse bizonyára mindent megpróbált megtenni, hogy összegyűjtse az összeget, de nem sikerült neki.
Mivel kedves ismerőséről van szó, nem szeretné azt, hogy a nagy mennyei elszámolás során elítéljék őt az Égi Bíróságon az adóssága miatt.
Ezért arra gondolt, hogy elengedi az adósságát.
Történt mindez Ros Hásáná napjaiban. Az ünnep végeztével azonban borítékot talált a postaládájában, melyben az adós csekkje volt található, aki – úgy tűnik – szintén az ünnepre való tekintettel mégiscsak vissza kívánta fizetni a tartozását.
Emberünk pedig most a rabbiját arról kérdezi, hogy vajon kiválthatja-e ezt a csekket, anélkül, hogy tájékoztatja a kölcsönvevőjét arról, hogy az adósságát már elengedte?
Hiszen ha az adósság valóban el van törölve, úgy, ahogyan ő mondta Ros Hásánákor, akkor ezt a pénzt most éppen ő „lopja el” a másiktól. Ugyanis a kölcsönvevő azt az adósság rendezésének szándékával adta, mit sem sejtve arról, hogy az adósság már semmis.
Az első fogalom, ami segíthet emberünknek, az a mechilá betáut [téves lemondás]:
„Mindenféle téves lemondásból [mechilá betáut] lehetséges visszakozni, még akkor is, ha azt véglegesítették egymás között.” (Sulchán Áruch CM 241:2)
A lemondás a tartozásról akkor számítható tévesnek, ha olyasmi volt, amiről az illető nem tudott – ha tudta volna, nem mondott volna le a tartozásáról. Vajon esetünkben ez fennáll?
Jichák Zilberstein rabbi (1934-) szerint igen, hiszen nem valószínű, hogy egy ilyen nagy összeget egyik pillanatról a másikra képes volt összegyűjteni az adós. Már feltehetőleg több napja, vagy akár hetek óta gyűjti, hogy vissza tudja adni (Chásuké Chemed Nedárim 65b „beerev”).
De az egészen biztos, hogy Ros Hásáná napjára már el volt döntve, hogy visszaadja. Ha az összegyűjtés erőfeszítéséről tudott volna a kölcsönadó, akkor biztos, hogy nem mondott volna le arról, hogy visszakapja a pénzét.
Logikusnak tűnik ez az érv, különösen abban az esetben, ha a postaszolgálat működése alapján biztosak lehetünk abban, hogy nem arról van szó, hogy az adósnak Ros Hásánákor – legalábbis az elején – még egyáltalán nem állt szándékában visszafizetni a pénzt, annak ellenére, hogy az összeg a rendelkezésére állt.
Ugyanis az is lehet, hogy ő is, akárcsak a kölcsönadója, kifejezetten a nagyünnepek súlyosságára való tekintettel gondolta meg magát, és döntött úgy, hogy mégiscsak helyes lenne visszafizetni.
Lehet, hogy ő már csak azután tett fogadalmat a visszafizetésre, hogy a kölcsönadó a pénzt gondolatban már elengedte!
A csekket pedig az ünnep kimenetelével, különleges expressz módon juttatta el emberünkhöz. Ebben az esetben sajnos nem hagyatkozhat a kölcsönadó a mechilá betáut engedményéhez azért, hogy kérdés nélkül elfogadja a pénzt.
Olyan esetben sem segít ez az engedmény, ha a tartozás rendezése és a lemondás között hosszabb idő telik el. Az Áruch HáSulchán viszont azt írja, hogy az igenis megoldás lehet, ha maga az érintett fél nem tud a lemondás tényéről (241:4).
