Ezen a héten olvasunk a Tórában az étkezés utáni áldás [bencsolás] micvájáról:
„És enni fogsz, és jól fogsz lakni, és áldani fogod Örökkévaló Istenedet a jó földért, amit neked adott.” (Mózes 5., 8:10)
Innen tanulják Bölcseink azt, hogy valahányszor kenyeret eszünk, tórai kötelezettség áldást mondani (Beráchot 21a).
Különleges ígéretet tartogat a rabbinikus hagyomány ezzel kapcsolatban:
„Mindenki, aki odafigyel az étkezés utáni áldásra, annak a megélhetése biztosítva lesz egész életében, tiszteletteljesen” (Misna Berura 185:1, Széfer HáChinuch 430:18 alapján)
A mostani hetiszakaszban egy másik jól ismert is találhatunk, amihez szintén szép ígéret kötődik: a mezuzá micvája több talmudi forrás szerint is őrzést jelent a ház számára.
„Mondta Rabbi Chanina: jöjj és lásd, hogy nem olyan a Szent, Áldott Ő, mint amilyen a hús-vér ember.
A hús-vér embernél a király ül belül, és a népe vigyázza őt kívülről.
A Szent, Áldott Ő azonban nem így tesz, hanem a szolgái ülnek belül, és Ő pedig őrzi őket kívülről, ahogyan írva van: ’az Örökkévaló őriz téged, az Örökkévaló a te árnyékod, a jobb kezed mellett’”
(Menáchot 33b, Zsoltárok 121:5 alapján)
Ugyanez az elv ismerős Onkelosz történetéből, aki a római császár unokaöccse volt, de betért zsidónak.
A nagybátyja katonákat küldött, hogy visszahozzák, de ő minduntalan betérítette őket. Az egyik csapatot pontosan ezzel a tanítással győzte meg a zsidóság igazáról (ld. Ávodá Zárá 11a).
A Tur azonban mindehhez hozzáteszi:
„Mindezzel együtt, ne legyen a szándéka más, mint a Teremtő, Áldassék, parancsolatának betartása.” (JD 285)
Vagyis: ne azért tegyen mezuzát a házára, hogy őrizete legyen a háznak, hanem azért, mert az Örökkévaló ezt parancsolta nekünk.
Vajon mennyire összeegyeztethető a Tóra gondolkodásmódjával az, hogy ilyen jellegű, sokszor akár babonásnak tűnő összefüggésekben [szegulá] higgyünk?
A Talmud látszólag következményként írja: a bencsolás gazdagodáshoz, a mezuzá védelemhez vezet.
Ugyanakkor azt is írja:
„Ha látja az ember, hogy szenvedések jönnek rá, akkor vizsgálja meg a cselekedeteit, ahogyan írva van: ’Keressük meg útjainkat és kutassuk ki, térjünk vissza az Örökkévalóhoz’” (Beráchot 5a, Échá 3:40 alapján)
Ez alapján ha a házunk védelmét vagy a vagyonunkat kár éri, nem a mezuzá vizsgálatának kellene az első, ösztönös gondolatunknak lennie.
A Tórában ez is áll:
„Egyszerűek [támim] legyetek Örökkévaló Istenetekkel.” (Mózes 5., 18:13)
Rási magyarázata szerint ez ezt jelenti:
„Egyszerűséggel járj Vele, Őbenne bízz, és ne kutasd a jövőt. Hanem bármi, ami történik veled, fogadd egyszerűséggel” (Szifré Devárim 173:3 alapján)
Hogyan egyeztethető össze ez a látszólag kétféle hozzáállás?
Mindig az az ideális, ha valóban képesek vagyunk magunkba nézni, jobb emberré lenni, és az eddiginél magasabb minőséget követni.
Ezt azonban legtöbbször egyszerűbb mondani, mint megvalósítani. Ezért a Tóra irgalmas hozzánk, és számos micvával ruház fel minket:
„Rabbi Chanina ben Ákásjá mondta: akarta a Szent, Áldott Ő érdemesíteni Izraelt, ezért sokasította nekik a Tórát és a micvákat, ahogyan áll: ’az Örökkévaló akarta, a jóságáért, hogy legyen a Tóra minél nagyobb és több’.” (Mákot 3:16, Jesájá 42:21 alapján)
Eszerint azt mondhatjuk, hogy igenis helyes szerényen elismernünk: törekszünk a tökéletességre, de amíg az túl nehéz, addig kisebbnek tűnő cselekedetekkel haladunk és jutunk előrébb.
Minden micvát a Teremtőtől kaptunk és mindegyik fontos. Viszont vannak közöttük átfogóbb jellegűek, mint például a Tóra tanulmányozása (saját megértésünk állandó továbbfejlesztése), imádkozás (kapcsolat építése a Teremtővel), tulajdonságaink fejlesztése [midot]. És vannak olyanok, amik gyakorlati „apróságnak” tűnnek: cicit, mezuzá, tefilin, luláv, stb.
Eszerint amikor szeguláról, azaz a kisebbnek tűnő micvák csodálatos hatásairól beszélhetünk, azt felfoghatjuk úgy is, hogy ezek azok a kis lépések, amik a nagy célok felé segítenek minket.
