„Ne told el felebarátod határát, amit a régiek határoltak, az örökségedben…” (Mózes 5., 19:15)
Ha eltoljuk a másik határát, azzal a földjét lopjuk el. A lopást azonban a Tóra egyébként is tiltja. Akkor mi a szerepe ennek a parancsolatnak?
A Rámbám ezt írja:
„Aki eltolja felebarátja határát, és bevisz valamit az ő területére, akárcsak egy ujjnyit is, ha ezt erőszakkal tette, akkor ő rabló [gázlán]. Ha pedig titkon tette, akkor tolvaj [gánáv].
Ha pedig Izrael földjén tette, akkor két tilalmat szeg meg: a lopás vagy rablás tilalmát, és a határ eltolásának [fenti] tilalmát.” (Misne Torá, Genévá 7:11)
Ez a kitétel azért fontos, mert a tórai mondatban is úgy áll, hogy „örökségedben” – ez pedig Izrael földjére vonatkozik.
Eszerint tehát ez a tórai mondat azért szükséges, mert ha valaki Izrael földjéből „lop”, az nemcsak egy, hanem két tilalmat fog áthágni.
Nem teljesen egyszerű érteni ezt a logikát, hiszen normális esetben egy tórai tilalomnak bőven elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy visszatartsa az embert a szabályszegéstől.
Talán ez lehet az oka annak az érdekes ténynek, hogy maga a Rámbám sem a törvényeink szokásos forrásából, a Talmudból tanulta ezt az információt, hanem a Midrásból (Szifri Devárim 188).
A Talmud vajon semmit sem ír a határvonal eltolásáról? A meglepő válasz az, hogy ír, de korántsem azt, amit várnánk.
„Egy 6 tefáchszor 6 tefáchnyi ültetvénybe ültethetünk ötféle [különböző] magot [anélkül, hogy keverésnek számítana. […]
Honnan tudjuk? […] ’Ne told el felebarátod határát, amit a régiek határoltak’ – ezek Széir fiai […] a choriak és a chiviek, akik különösen értettek a földműveléshez.” (Sábát 84b-85a)
A Talmud itt úgy értelmezi, hogy a „régiek” nem mások, mint az előttünk Izrael földjén élő nemzetek, és ez a mondat a forrása annak, hogy támaszkodhatunk az ő bölcsességükre.
Különösen figyelemreméltó ez annak fényében, hogy éppen az ott élő népekre vonatkoztatjuk, hogy az ő határaikat tartjuk tiszteletben, miközben el kell űznünk őket a földjükről. A Talmud a mondatot még egy további helyen idézi, ahol szintén elrugaszkodik az eredeti értelemtől (Nidá 57a).
Elképzelhető, hogy a Talmud is pontosan azért nem olvassa ezt a mondatot egyszerű, szó szerinti olvasatában, mivel furcsa, szokatlan, hogy egy már létező bűnért miért is kapnánk újabb tilalmat.
Érdekes módon a Talmud utáni irodalom is továbbfejlesztette e mondat kreatív olvasatát, és eleinte a tisztességtelen piaci versenyre, majd később a szellemi tulajdon védelmére is kiterjesztették.
Így ír a Máhársál (Salamon Luria, 1510-1573) egy olyan esetről, amikor megítélése szerint helytelenül cselekedett az, aki a másikat megélhetését veszélyeztetve kezdett új vállalkozásba:
„Az is lehet, hogy tórai átokban is részesül, ahogyan a Rokéách írta, hogy mindenki, aki a másik megélhetését veszélyezteti, benne foglaltatik az ’átkozott, aki eltolja felebarátjának határát’ tilalmában.” (Tesuvot Máhársál 89, Mózes 5., 27:17 alapján)
Így ez látszik történelmileg az első olyan említésnek, ahol ezt a tórai fogalmat (hászágát gvul – a határvonal eltolása) az üzleti konkurenciára alkalmazzák a rabbik. Az ebben említett Rokéách a worms-i Elázár rabbi (1176-1238), akinek írásaiban azonban nem sikerült megtalálni az eredeti forrást.
Luria kortársa és rokona, a Sulchán Áruch askenáz kommentárjait jegyző Mose Iszerlesz (1530-1572), vagyis a Remo, szintén utal a két fogalom közötti rokonságra (ld. Sulchán Áruch CM 376:1).
A Talmud érdekes módon más fogalmakat használ ugyanerre. A Mákot trakátusban így ír:
„’Nem tett rosszat a felebarátjával’ – hogy nem ment le a felebarátjának a munkájába [járád leumánut chávéro].” (Mákot 24a, Zsoltárok 15:3 alapján)
Itt úgy hangzik, hogy a kiváló, kiemelkedő emberek tulajdonságairól ír, nem pedig a törvény szerinti követelményről. Egy másik helyen azonban abszolút követelményről beszél:
„Eltávolítjuk a halászhálót a halaktól, annyira, amennyit a halak ’szaladnak’.” (Bává Bátrá 21b)
Azaz ha az egyik halász már beszoktatta a halakat, hogy egy bizonyos helyen legyenek, akkor azt nem használhatja ki a másik halász, ezáltal megtakarítva saját magának a kezdeti befektetés költségeit.
A Talmud ezen a helyen azzal is foglalkozik, hogy ha egy szomszédságban többen laknak, akkor szabad-e egy meglévő bolt mellé egy ugyanolyat nyitni, vagy a meglévő bolt tulajdonosa úgy érvelhet, hogy „ezáltal megszünteted a megélhetésemet [ká pászáktá lechájáj]”.
Mindebből kirajzolódnak azok a legfontosabb alapelvek, melyek alapján a rabbik eldöntik az ilyen típusú kérdéseket: ha a konkurencia valóságos veszélyt jelent a meglévő üzlet fennmaradására, az súlyosabb eset, és az is, ha direkt módon „halássza el” a másik vevőit.
Minden más esetben tipikusan meg szokták engedni az ilyen típusú versengést, de mindezzel együtt helyesnek tartják azt [midát chászidut], ha az új versenytárs nemcsak a saját gazdagodására van figyelemmel, hanem a piac meglévő szereplőire is (ezt tanuljuk a Mákot traktátusbeli forrásból).
