Ezen a héten olvassuk a Tórából az ötödik, egyben utolsó alkalommal az ünnepnapok felsorolását.
A korábbi hetiszakaszok, melyekben az ünnepnapok szerepeltek: Mispátim, Ki tiszá, Emor, Pinchász.
Ennek a felsorolásnak a legvégén, Szukot ünnepe kapcsán olvassuk az ünnep örömének híres parancsát, melyet Szukotkor sokat szoktunk énekelni is. A jól ismert dal (Vöszomáchtó) két egymást követő mondat elejének és végének összekovácsolásából íródott:
„És örvendezzél az ünnepeden […] és legyél csak boldog” (Mózes 5., 16:14-15)
Ez a mondat az egyik forrása a Talmud egyik legkülönlegesebb törvényének:
„Honnan tudjuk, hogy nem házasodunk félünnepen?
Ahogyan írva van: ’örvendezzél az ünnepeden’ – és nem a feleségednek.” (Moéd Kátán 8b)
És hogy mitől olyan különleges ez a törvény?
Formailag azért, mert talán rekord számú magyarázat fűződik az okához: mind a babilóniai, mind a jeruzsálemi Talmudban megszólaló rabbik összesen 4 érvet és 2 szentírási forrást, előképet hoznak az igazolására:
1. Nem keverjük az örömöt az örömmel. Ez az általános szabály, melyet mindkét Talmud kimond külön is megfogalmazva.
2. Fáradozás – félünnepen tilos, márpedig az esküvői készülődés fáradozást vonna maga után (Rási).
3. Otthagyja az ünnep örömét, és a felesége örömével foglalkozik. Ehhez kapcsolódik a fent idézett mondat a hetiszakaszunkból.
4. Szaporodás-sokasodás elmulasztása – mindenki a félünnepre halogatná az esküvőjét, hogy a lakoma költségével spóroljanak (Rási).
A források:
1. Lábán nem akarta Ráchelt odaadni Jákobnak mindaddig, amíg nem töltötték el Leával az esküvői hetet (ld. Mózes 1., 29:27).
Maga az a tény, hogy Lábántól egy törvényt tanulunk, önmagában is figyelemreméltó. Lásd: Lábán cselszövése – de mikor követjük a példáját? Omek magazin, V. évf. 7. sz. / Vájécé 5786.
2. Salamon király a jeruzsálemi Szentély avatási ünnepe során ügyelt arra, hogy ne keverje össze Szukot napjaival – előtte és utána is ünnepeltek (ld. Krónikák 2., 7:9).
Tartalmilag pedig azért különleges ez a törvény, mert azt szabja meg, hogy hogyan örüljünk.
Itt nem a micvák teljesítéséről van szó, hanem kifejezetten a mi, saját örömünk módjára figyel oda a Tóra. A Talmudban szerepel hasonló mondás micvákra is: nem csinálunk micvákat „halmozva” [én oszin micvot chávilot] (ld. Beráchot 49a, Peszáchim 102b, Szotá 8a).
A Toszfot magyarázata szerint (8b „lefi”):
„A Tóra rendelkezése ez, ahogyan a továbbiakban kiderül abból, ahogyan a Salamon királyról szóló részt magyarázza.
A logikája viszont hasonlónak tűnik ahhoz, hogy nem csinálunk micvákat halmozva. Mert szükséges, hogy a szíve szabad legyen egy micvára, és ne forduljon el tőle. Hasonlóan, az örömre is legyen szabad a szíve.”
Mondhatjuk persze, hogy az öröm is egyfajta istenszolgálat – és ez igaz is. Azonban ha csak erre koncentrálnánk, akkor figyelmen kívül hagynánk annak forradalmiságát, hogy
a Tóra itt kifejezetten azt írja elő, hogy amikor örülünk, akkor örüljünk tökéletes módon, szívünk teljes odaadásával.
Szintén ezt húzza alá Lábán példája, ahol a mindkét „kevert” öröm az egyén saját döntésére tartozik. Némileg azonban ellentmondani látszik a fent felsorolt magyarázatok közül a harmadik.
Érdekes módon más örömökre és kombinációkra meglehetősen ritkán alkalmazzák a rabbik ezt az elvet. Ha brit milá [újszülött körülmetélése] esik félünnep idejére, vagy a kiváltása [pidjon hábén], azt megengedik.
Purim ügyében vitát találunk a rabbik között, hogy szabad-e aznapra esküvőt időzíteni (ld. Sulchán Áruch OC 696:8, Mg”Á 18).
Chanukáról azonban nem találunk vitát, sőt, a kérdés sem vetődik fel, így az esküvő olyankor megengedett. Annak ellenére, hogy a Talmud szerint magának a törvénynek a forrása is egyfajta chanuka [avatás] – Salamon Szentélyének az avatása.
