„Én, csak én, az vagyok, aki megvigasztal téged. Ki vagy te, hogy félned kell a halandó emberektől és azoktól az emberektől, akik fűként hervadnak el?” (Jesájá 51:12)
A Softim hetiszakasz háftárájában [kapcsolódó prófétai szakasz] a fentieket olvassuk Ézsiástól. A Midrás ezt így magyarázza :
„Rabbi Abba mondta Rabbi Simon Ben Lévi nevében: ez hasonlatos egy királyhoz, aki megharagudott a királynőjére. Megkeserítette az életét, és végül ki is rúgta. Aztán megbánta, amit tett, és megpróbálta meggyőzni, hogy térjen vissza. Azt mondta neki a királynő: ’Duplázd meg a ketubámat, és akkor visszatérek.’
Pontosan ez történt az Örökkévaló és Izrael népe között. A Szináj hegynél azt mondtam neked: ’Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened.’ A jövőben, amikor ismét Jeruzsálemben leszünk, ezt fogom mondani: ’Én, csak én vagyok az, aki megvigasztal’, megismételtve az ’én’ szót.”
(Jalkut Simoni Jesájá, Remez 474)
De miért jó ez Izrael népének? Mi a különbség, hogy az Örökkévaló egyszer vagy kétszer mondja ki az ’Én’ szót?
Máshol azt tanítja a Midrás, hogy azon megváltások melyek az embereken keresztül valósultak meg, nem voltak örök megváltások, és további szolgaság követte őket. A végső megváltás viszont magán az Örökkévaló által valósul meg, és nem követi többé rabszolgaság (ld. Jalkut Simoni Zecháriá, Remez 577).
Mit jelent ez?
Mikor az Egyiptomból való kiszabadulásról van szó, az Örökkévaló ígérete Ábrahám ősatyánknak az elsőszülöttek csapása idején vált valóra: „A nemzetet, amelyet szolgálni fognak, megítélem majd” (Mózes 1.,15:14). Maga az Örökkévaló haladt át Egyiptomon, és ölte meg az elsőszülötteket (ld. Mózes 2.,12:12).
Mégis, míg a megváltást maga az Örökkévaló hajtotta végre, a megváltás nagy részét nem más mint Mózes és Áron végezte. Csak egy kis része történt az Örökkévaló keze által.
A jövőben azonban Izrael népe megváltását az Örökkévaló teljes mértékben maga végzi el.
Ez az oka annak, hogy a próféta kétszer mondja az én szót, amikor a jövőbeli megváltás témájáról beszél, utalva arra, hogy ezúttal teljesen az Örökkévaló által fog megtörténni.
Fordította: Karcsai Dávid rabbi, Rabbi Nachman Seltzer Zera Simson 2 c. könyvéből.
A Zera Simson egy könyv a 18. századi olasz talmudista, Rabbi Simson Chaim Nachmani tollából íródott. Könyve előszavában Rav Nachmani hatalmas áldásokat ígér annak, akik munkáját tanulják:
„…és te aki a Tórámat tanulod, látod majd gyermekeid, gyermekeid gyermekeinek születését, mint az olajbogyó hajtását az asztalod körül, bölcsek és igényesek, és az otthonod, amely tele lesz minden jóval, gazdagsággal és becsülettel…”