„Ha szétszórattatásotok az ég végéig is lesz, onnan is összegyűjt titeket az Örökkévaló, a ti Istenetek, és onnan is el fog hozni titeket.” (Mózes 5., 30:4)
Az „onnan is összegyűjt titeket” szavak elegendőnek tűnnek. Miért teszi hozzá a Tóra, hogy „és onnan is el fog hozni titeket”? Nem ugyanazt jelenti a két kijelentés?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, miért került Izrael népe száműzetésbe: az egymás iránti alaptalan gyűlölet miatt (Jomá 9b). A megváltás egyetlen útja az, ha béke és szeretet van a nemzet minden tagja között.
A Tóra ezért kijelenti: „összegyűjt titeket” – békét teremt Izrael fiai között, és akkor egybe fogunk gyűlni. „És onnan is el fog hozni titeket” – a száműzetésből.
Ennek a száműzetésnek így csak akkor lesz vége, ha békét kötünk egymással. Innen ered a két kifejezés: az egyik a békekötésre utal egymással, a másik pedig magára a megváltásra.
Fordította: Karcsai Dávid rabbi, Rabbi Nachman Seltzer Zera Simson c. könyvéből.
A Zera Simson egy könyv a 18. századi olasz talmudista, Rabbi Simson Chaim Nachmani tollából íródott. Könyve előszavában Rav Nachmani hatalmas áldásokat ígér annak, akik munkáját tanulják:
„…és te aki a Tórámat tanulod, látod majd gyermekeid, gyermekeid gyermekeinek születését, mint az olajbogyó hajtását az asztalod körül, bölcsek és igényesek, és az otthonod, amely tele lesz minden jóval, gazdagsággal és becsülettel…”