Még az idei utolsó hetiszakasz is tartogat számunkra fontos újdonságokat. A következő mondat talán egyike a Tóra legkiemelkedőbb alapelveinek:
„Mert ez a parancsolat, amit én parancsolok ma neked, nem elérhetetlen számodra, és nincsen távol tőled.
Nem az égben van, hogy azt mondhasd: ki megy fel nekünk az égbe, hogy hallassa velünk azt, hogy megcselekedjük?” (Mózes 5., 30:11-12)
Olyannyira jelentős, hogy ha valaki a Talmudot szeretné bemutatni az újdonsült érdeklődőknek, akkor igen jó eséllyel a Bává Meciá 59b oldalán található Áknáj kemencéje néven ismertté vált történetet idézi. Melynek csúcspontján éppen ez a mondat az, ami a kialakult konfliktust véglegesen feloldja.
A Bölcsek éppen azt a tórai kérdést vitatták, hogy egy több részből összerakható kemence vajon képes-e tisztátalanná válni vagy sem. Ebben a kérdésben a legtöbb rabbi egyetértett, kivéve Rabbi Eliezert, aki azonban valamiért ezúttal nem volt képes arra, hogy a többség véleményét elfogadja.
A konfliktus egyre jobban kiéleződött, amikor is Rabbi Eliezer a lehető legszokatlanabb módokon akarta bebizonyítani az igazát – természetesen csak azután, hogy az összes lehetséges érvet már felsorolta.
Különféle természetfeletti jelenségek történtek, ami azonban a többi rabbit egyáltalán nem indította meg. Szerintük egy ilyen típusú vitát csodák által nem lehetséges bizonyítani.
Amikor már minden kötél szakadt, Rabbi Eliezer kijátszotta az elképzelhető legerősebb ütőkártyát, és magát a Teremtőt kérte, hogy foglaljon állást mellette. Mire egy hang jött ki az égből:
„Mit akartok Rabbi Eliezertől? Hiszen a halacha minden esetben őt követi!”
De az igazán meglepő fordulat csak ezután következett, amikor is Rabbi Jehosuá éppen a mi hetiszakaszunkból intézett mondattal válaszolt vissza a nem mindennapi „vitapartnerének”: „Nem az égben van!”
Rabbi Jirmijá ehhez még azt is hozzáteszi, hogy ennél még konkrétabb tórai instrukció is van, mégpedig egyenesen a Szináj hegyéről, amit egy ilyen utólagos kinyilatkoztatás nem bírálhat felül:
„Már nem hallgatunk az égi hangra, mert már azt írtad a Szináj hegyén, hogy ’a sokaság szerint döntsetek’.” (Mózes 2., 23:2 alapján)
Ugyanakkor érdekes, hogy a Megliá 32a oldalon igenis felmerül a kérdés: honnan tudjuk, hogy hallgathatunk az égi hangra? És ott a Talmud erre talál bizonyítékot a próféták könyveiből.
Mindezzel együtt a legtöbb ember továbbra sem tud nagyon mihez kezdeni ezzel a történettel:
azok után, hogy maga a Teremtő segít egy vita eldöntésében, azaz megmondja, hogy mi az adott ügyben az igazság, hogyan létezhet az, hogy a rabbik, a Tóra igazságának a keresői ezt a döntést felülbírálják?
A Toszfot egy igen meglepő választ ad: elképzelhető, hogy itt egyáltalán nincsen szó arról, hogy a Teremtő az egyetlen lehetséges igazságot nyilatkoztatta ki.
„Itt nem más miatt jött ki az égi hang, csakis Rabbi Jehosuá tisztelete miatt.”
Vajon elképzelhető, hogy a Teremtő valótlant állít, csak a rabbi tisztelete miatt?
Mindenekelőtt egyáltalán nem látszik annyira egyértelműnek, hogy itt van valós és valótlan. A rabbik vitatkoznak ebben a kérdésben, a válasz nem egyértelmű fekete-fehér. Itt nem jó és rossz válasz van, hanem halachikus döntéshozási mechanizmus.
Az pedig igenis elképzelhető, hogy az egész incidens célja az volt, hogy ezt a mechanizmust egyszer és mindenkorra véglegesítse.
Nem eretnekség azt állítani, hogy ebben maga a Teremtő is részt vesz, mintegy didaktikus célból, hiszen például a hamis próféta kapcsán is maga a Tóra fogalmaz így: „mert próbára tesz benneteket az Örökkévaló Istenetek, hogy megtudja, hogy szeretitek-e Őt” (Mózes 5., 13:4).
Ahogyan a Mácháritz Chájot rámutat: a történet azzal zárul, hogy Élijáhu próféta beszámol arról, hogy mit mondott a Teremtő ebben az időben.
„Nevetett, és azt mondta, legyőztek [nic-chuni] a fiaim, legyőztek a fiaim!”
Azonban ugyanennek a szónak [necách] a gyökbetűi nemcsak győzelmet, hanem állandóságot, megörökítést is jelenthetnek. Azaz: most, éppen ezzel a döntésükkel tettek engem – a Tórámat és a törvényeim állandó művelését – állandóvá, örökkévalóvá. Hiszen ettől kezdve senkinek sem juthat eszébe „nyers erővel”, csodákkal, karizmával felülbírálni a többségi döntéshozatalt.
