Az elterjedt szokás az, hogy száz fújást hallgatunk a zsinagógákban. De ha valaki akadályoztatva van, és nem tud eljönni, vagy segít fújni annak, akinek hallania kell, de nem tud jönni, annak fontos, hogy ismerje a törvény szerinti pontos minimumot.
A Tóra háromszor említi a truá [fújás] szót: kétszer Ros Hásáná, egyszer pedig a jovél [ötvenedik] év kapcsán. Ez utóbbit Jom Kipur után kell megfújni (ld. Mózes 3., 23:24, 25:9, Mózes 4., 29:1).
Van azonban egy hagyományunk, ami azt mondja, hogy minden olyan fújás, ami ebben a hónapban (Tisri) történik, mintegy összevonódik. Ezért mind Ros Hásánákor, mind a jovél évben ugyanúgy kell fújnunk: három truá hangot.
Arról is van hagyományunk, hogy minden truá előtt és után kell lennie egy sima, egyszerű fújásnak (ez az, amit mi tekiá néven ismerünk).
Ebből az következik, hogy Ros Hásánákor technikailag összesen 9 fújást kell hallgatnunk: tekiá-truá-tekiá, három alkalommal.
Azonban mivel kétségünk van, hogy a Tórában említett truá egy egészen rövid, minimális, szaggatott hangokból áll, vagy annál valamivel hosszabb, ezért fújunk sevárimot is. Mi a közepes hosszúságú sófárhangot nevezzük így, ami sem nem rövid, sem nem hosszú.
Elképzelhető, hogy a Tóra által előírt truá rövid (truá), hosszabb (sevárim), vagy mindkettő egymás után (sevárim-truá). Ha ezeket mind háromszor ismételjük, abból már 30 hang adódik. Technikailag ez az a minimális mennyiség, amit Ros Hásánákor kötelesek vagyunk meghallgatni (Sulchán Áruch OC 590:1-2).
