Véget értek a nagyünnepek, és következik egy újabb ünnep, ami az egyiptomi kivonuláshoz kapcsolódik (akárcsak Peszách):
„Sátrakban lakjatok 7 napig […] azért, hogy megtudják nemzedékeitek, hogy sátrakban laktattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről” (Mózes 3., 23:40)
Meglepő lehet azonban, hogy míg Peszáchkor számos micva kapcsolódik a kivonuláshoz és az egyiptomi rabszolgaságra való visszaemlékezéshez, addig Szukot napjaira ez egyáltalán nem jellemző.
Peszách ünnepének fő vonása a szabadság, a kiszabadulás pillanata. Ezzel szemben Szukot központi motívuma az ánáné kávod, vagyis a dicsőség felhői, amikkel kísért minket az Örökkévaló a 40 éves vándorlás során:
„’Sátrakban lakjatok 7 napig […]’ – ezek a dicsőség felhői, amik körülvették őket, hogy ne ártson nekik a hőség és a nap.” (Sulchán Áruch OC 625:1)
A legegyszerűbb értelmezés szerint míg Peszách a kivonulás pillanatáról szól, addig Szukot a pusztai vándorlás folyamatára helyezi a hangsúlyt.
Közelebbről nézve azonban azt láthatjuk, hogy igenis Szukotnak is megvan a maga kivonulás-jellege. Hiszen Szukot fő parancsa éppen ez:
„Hagyd el az állandó lakhelyedet, és lakjál egy ideiglenes lakhelyen!” (Szuká 2a)
Akkor vajon az állandó otthonunk számunkra olyan, mint Egyiptom?
Nos, bizonyos értelemben igen, hiszen éppen most vagyunk túl a Ros Hásáná-Jom Kipur ünnepkörén, valamint a megtérés tíz napján, melynek éppen az volt a célja, hogy az új évet egy új, tiszta lappal kezdhessük.
Az új kezdet nagy ereje az, hogy a régi korlátainkat magunk mögött hagyhatjuk.
Ez arra is adhat magyarázatot, hogy miért éppen ebben az időszakban tartjuk Szukot ünnepét?
Hiszen minden más ünnepünknek rögzített ideje van: Peszáchkor történt a kivonulás, Sávuotkor a Tóraadás, Ros Hásánákor a világ teremtése, Jom Kipur pedig Ros Hásáná mintegy természetes folytatása. Egyedül Szukot a kivétel!
Ám a fentiek fényében azt mondhatjuk, hogy Szukot teszi a nagyünnepi időszakot teljessé. Ahogyan őseink kijöttek Egyiptomból, a teljes pusztaságba, a semmibe jöttek ki, ahogyan a próféta mondja:
„Emlékszem ifjúságod jóságára, menyasszonyi korod szerelmére, amikor utánam jöttél a pusztába, a bevetetlen földre” (Jirmijá 2:2)
A rabszolgaságból kiszabadultak, de közben vállalniuk kellett, hogy nincsen semmijük. Hasonló helyzetben vagyunk mi is évről évre: a bűneinket, rossz szokásainkat elhagyjuk, de ezzel vállaljuk azt, hogy egy légüres térbe érkezünk.
Ezt jelképezi a sátor. Ez nem a jól berendezett, kényelmes otthonunk, hanem letisztult és egyszerű, ahol csak mi vagyunk ott – és a Teremtő.