Furcsa hasonlatot fogalmaz meg Mózes búcsúénekében, melyben figyelmezteti a népet arra, hogy mi vár rájuk, ha elhagyják a Tóra útját:
„Ők bosszantottak engem egy nem-istennel,
Haragosítottak a hiábavalóságaikkal
És én bosszantani fogom őket egy nem-néppel,
Egy aljas nemzettel fogom haragosítani őket” (Mózes 5., 32:21)
Ezt a folyamatot nevezi a talmudi gondolkodás úgy, hogy midá keneged midá, azaz mértéket a mértékkel szemben. Ennek során az ember pontosan olyan típusú büntetést kap vissza, amilyet ő maga előtte elkövetett.
Ez az isteni igazságszolgáltatás egyedülálló sajátossága (ami nem összetévesztendő a „szemet szemért” elvével), hiszen kizárólag a Mindenható az, akinek minden lehetséges eszköz megvan a kezében ahhoz, hogy tökéletes megfeleltetéssel tudjon reagálni.
De vajon hogyan kell ezt érteni: mi lehet az a nép, ami „nem-nép”?
Rási magyarázata szerint a nem-nép a babilóniaiakra vonatkozik, akit a próféta jellemez hasonló szavakkal (ld. Jesájá 23:13), ill. némileg a második Szentélyt leromboló rómaiakra is.
Ez a magyarázat különösen elgondolkodtató annak fényében, hogy az egyik nagy római történetíró maga is leírja a város alapításának őstörténetében azt, ahogyan a városalapító Romulus menedékhelyet nyitott, ahová „tömegesen menekültek a szomszéd népek közül szabadok, rabszolgák egyaránt” (Titus Livius: Ab urbe condita 1:8, Kis Ferencné fordítása)
A mai kor embere azonban aligha tudja nem észrevenni azt, ahogyan ezek az ősi, tórai sorok napjainkban új értelmet nyernek.
Hiszen hol ismerünk olyan népet, aminek maga a népi mivolta a vitatott? Erről óhatatlanul is a palesztinok jutnak az eszünkbe.
Dr. Kornéli Beáta, történész és Közel-Kelet kutató szavaival élve:
„Nem érdemes tagadni a palesztin identitás létét, mert akkor mennyivel vagyunk jobbak annál, aki meg akarja tisztítani a területet a Jordán folyótól a tengerig?”
Ugyanakkor felmerül a kérdés:
Ha a Szentföldre nem érkeznek zsidók nagy számban, vajon ma akkor is létezne palesztin nemzet?
A választ a történészek vitatják. Mikortól beszélhetünk egységes palesztin nemzettudatról? A skála széles, az 1830-as évektől egészen 1964-ig terjed. De abban a még azok is egyetértenek, akik a legkorábbi időpontot feltételezik, hogy a cionizmus megjelenése ezt a folyamatot legalábbis katalizálta.
Tehát egy új nép fordult ellenünk, ami azelőtt nem létezett. De a tórai idézet szempontjából azt is fontos látni, hogy pontosan mi előtt?
A korai cionizmus legfontosabb ideológusai (pl. Herzl, Nordau, Jabotinsky, Áchád Háám) egy újfajta zsidó identitást vizionáltak:
A régi, vallásos, gyenge „diaszpóra-zsidó” helyett, új, erős népet akartak alkotni, akik önálló nemzeti identitással rendelkeznek – a vallásos identitás rovására.
Viták nyilvánvalóan voltak, és nem mindenki volt feltétlenül vallásellenes, hiszen vallásos cionizmus is létezett, és olyan is volt, akinél a vallás nem explicit ellenségként szerepelt, csak egyszerűen elhagyható, szükségtelen elemként.
Ezáltal új értelmet nyer a fent idézett tórai jövendölés: ha nektek már nincs szükségetek a „régi Istenre”, és új népet akartok létrehozni, akkor – midá keneged midá – én is létrehozok ellenetek egy egészen új népet.
Mózes énekében elsősorban bálványimádásról olvasunk: „ők bosszantottak engem egy nem-istennel”. A modern világban a klasszikus értelemben vett bálványimádással legtöbbünk szinte alig találkozik.
Érdekes viszont, hogy a szöveg itt nem is azt írja, hogy egy bálvánnyal bosszantja a nép az Örökkévalót, hanem „nem-istennel”. És ez ismét beleillik a képbe, hiszen az, hogy nincs szükségünk már sem a vallásra, sem a Tórára, sem a Teremtőre, az valóban fontos része és súlyos problémája volt a korabeli cionista narratívának.
A közösségi médiában a nem zsidók egyik gyakori kérdése: „cionista vagy?” A minap erre a kérdésre azt feleltem, hogy ez tipikusan az a kérdés, amire egy hithű zsidó sem igent, sem nemet nem felelhet igazán nyugodt szívvel (legalábbis röviden, magyarázatok nélkül nem).
Ha igent mond, akkor egy olyan áramlattal is önkéntelen azonosul, ami szembehelyezkedett a Tóra szellemiségével, és most azt is láthatjuk, hogy maga a Tóra is megfogalmaz próféciát ezzel kapcsolatban.
Ha viszont nemet mond, az úgy hangzik, mintha nem értene egyet azzal az alapfeltevéssel, hogy Izrael földjét az Örökkévaló a zsidó nép örökségéül szánta – ez pedig a Tóra egyik leggyakrabban visszatérő motívuma.
