(Kapcsolódó tanulás és videó a Binjomin.hu oldalról: Betiltsuk-e a bálványimádásnak tűnő dalszöveget?)
Az első teljes hetiszakasz, amit az előttünk álló évben fel fogunk olvasni, a Háázinu, mely Mózes búcsúzóul írt énekét tartalmazza. Ennek bevezetőjében a Bölcsek úgy értelmezik, hogy magát a Tórát is éneknek nevezzük:
„És most, írjátok le magatoknak ezt a dalt, és tanítsátok meg Izrael fiait rá” (Mózes 5., 31:20)
A Talmud így idézi ezt a mondatot:
„Rává mondta: még akkor is, ha hagytak rá az ősei egy Tóratekercset örökül, micva, hogy írjon egyet a sajátjából.” (Szanhedrin 21b)
A zene tehát különlegesen fontos helyet foglal el a zsidó ember vallási életében. A különleges eseményeink alkalmával is zenével ünneplünk. Mégpedig olyan dalokkal, amik nemcsak lelkesítőek, érzelmesek, hanem a szövegüket is a Tóra szellemisége inspirálta.
A közelmúltban egy jelentős és örömteli zsidó eseményen feltűnt egy olyan dal (Ádámá veSámájim – Ég és föld), amit eddig nem ismertem, és a héber szövegét némileg furcsálltam. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért némileg utánajártam.
Két alapos és figyelemreméltó beszámolót találtam és tekintettem át a témában. Az elsőt Nehorái Joszéf Ohana rabbi jegyzi. Ő egy másik rabbi (Joszéf Cháim Zaguri) kifejezett megkeresésére írt hétoldalas responzumot,
és arra a következtetésre jut, hogy ne hallgassuk és ne énekeljük ezt a dalt egyáltalán.
Sőt, mi több, megfogalmazása szerint „szent micvakötelesség nyilvánosan kihirdetni, hogy ezt a dalt tilos hallgatni és énekelni, mert bálványimádás céljára van szánva”.
A kérdező megfogalmazza, hogy alaposan utánanézett a dalnak, és azt találta, hogy az kifejezetten bálványimádás céljából, pogányok által íródott. Voltaképpen ez az ő imájuk.
A dal eredeti nyelve angol, 1980-ban íródott, az abból készült 2005-ös héber fordítás tartalmának lényegét tekintve megegyezik.
Az emberek azonban nem értik, nem értelmezik a dalnak a szövegét, így egyszerűségükben feltételezik, hogy ártatlan szövegről van szó. Nézzük meg egy kicsit közelebbről a szóban forgó dalszöveget.
Héber változat:
Föld és ég / Tűz melege és víz hangja
Ezt érzem a testemben / És a lelkemben
Angol változat:
Erős szél, mély víz / Magas fák, meleg tűz
Érzem a testemben, / Érzem a lelkemben
A másik kutatás már korántsem íródott ilyen szigorú hangnemben. Ennek szerzője egyebek mellett arról számol be, hogy sikerült felvennie a kapcsolatot az eredeti, angol dal írójával (Tony Wrench), aki el is meséli a dal írásának pontos körülményeit is:
azt, hogy pontosan milyen élmények inspirálták, és milyen gondolatok jártak a fejében.
Sőt, még arról is beszámol, hogy az ő eredeti szövegéből a későbbi előadók kihagytak, átírtak egy számára fontos sort: „mindezt visszakapcsolom a Forrásukhoz”.
Ebből a leírásból kiderül, hogy a dal tisztán pogány eredete mégsem egészen annyira egyértelmű, mint az elsőre tűnt.
Való igaz, hogy a szerző bevallottan kötődik a New Age néven ismert gondolatvilághoz, áramlathoz, ami valóban igencsak távol áll a hagyományos zsidó filozófiától.
Ugyanakkor nehéz lenne egy az egyben bálványimádásnak bélyegezni, mivel annak a klasszikus, talmudi időkben ismert formáit nem mindig találjuk meg benne.
Az viszont egyértelmű, hogy aki ezt a dalt azzal a tudattal hallgatja, énekli, hogy az egy tipikusan „zsidós” dal, ami az ő identitását erősíti, az egészen bizonyosan tévúton jár.
Bevallom, hogy eredetileg fontolgattam azt, hogy felveszem a kapcsolatot az említett örömteli zsidó esemény szervezőivel, valamint a zenészekkel, hogy javasoljam számukra a dal eltávolítását a repertoárból.
Megingatott azonban az a tény, hogy az egyértelműen tiltó rabbinikus döntés alapvető feltételezéseit megdönteni látszott a közvetlen szerzőhöz forduló kutatás. Különösen azért, mert maga a rabbi is azzal nyitja válaszának sorait, hogy „ha valóban igaz az és úgy, ahogyan bemutattad”.
Ugyanezekhez a szavakhoz tiszteletteljes lábjegyzetet fűzött, melyben hangsúlyozta, hogy fel sem merül benne, kétség sem fér hozzá, hogy a kérdező rabbi kutatása esetleg pontatlanul tárhatta volna fel a valóságot.
Ezért végül ezt mégsem tettem meg (egyelőre). Az azonban megfogalmazódott bennem:
vajon mi dönti el azt, hogy mi az, amit zenei élményként közel engedünk magunkhoz, a lelkünkhöz?
Eszembe jutott, hogy egyike az első nagy élményeknek, amik a Tóra felé fordítottak, még abban az időben, amikor szinte semmit sem ismertem belőle, éppen egy ilyen baráti beszélgetés volt.
Szóba került az egyik akkori kedvenc zenekarom, melynek több száz dalszövegét fejből fújtam, de sohasem vettem a fáradságot, hogy belegondoljak abba, hogy mi is pontosan az, amit a szövegeik jelentenek.
De vajon jól van ez így? Csak azért, mert a dallam kellemes, énekelhetem a szövegét?
Akkoriban arra jutottam, hogy nem szeretném ezt a szellemiséget a fejembe beengedni, bármennyire „szép” is – és kizártam az életemből azt a kultúrát, csaknem teljes egészében, ami addig számomra annyi mindent jelentett.
Éppen ezért e dal kapcsán is azt gondolom, hogy fel kell tenni a kérdést: igaz, hogy ezek a rövid sorok önmagukban eléggé ártatlannak tűnnek. Viszont vajon el tudunk képzelni olyan tórai értékek alapján élő embert, aki ilyesmit valaha is leírna, kimondana?
Én nem – és éppen ezért azt gondolom, hogy ez a kritérium alkalmas arra, hogy eldöntsük, hogy mit szeretnénk énekelni és mit nem.
