„Azok a férfiak, akik a ház bejáratánál voltak, vakság csapott le rájuk, kicsitől nagyig; És hiába próbálták megtalálni a bejáratot.” (Mózes 1., 19:11)
Vannak, akik elmagyarázzák, hogy az Örökkévaló úgy döntött, hogy Szodoma népét kifejezetten vaksággal büntetni, a midá keneged midá [cselekedet a cselekedettel szemben] példája volt.
Szemükkel vétkeztek – féltékenyek voltak azokra az emberekre, akiket ismertek, irigyelték sikereiket, és más emberek pénzére és holmijára vágytak. Ezért helyénvaló volt, hogy az Örökkévaló a látásukat sújtsa.
A Talmud kijelenti, hogy „a Szodoma sója vakságot okoz” (Éruvin 17b). Ez azért érdekes, mert a kommentátorok azt mondják (ld.például Levus, Sulchán Áruch, OC 167:5), hogy az asztalon lévő só megvédi az embert a katasztrofális balesetektől és az egyéb szerencsétlenségektől.
A Midrás magyarázza, hogy Lót felesége nem akarta a sót felszolgálni a vendégeinek (Berésit Rábá 50:4).
Amikor Lót azt mondta neki: „Kérlek, adj nekik sót”, azt válaszolta: „Még ezt a szörnyű hagyományt is be akarod vinni erre a helyre? Nincs szükségünk ilyen védelemre.” Ezzel bebizonyította, hogy azonosult Szodoma kultúrájával, és egyetértett szabályaikkal.
Mindennek az volt az eredménye, hogy nem volt só az asztalon, amely megvédte volna a szodomitákat, amikor az angyali pusztulás nem sokkal ezután elkezdődött, és az embereket megütötte a vakság. Vakság, amit el lehetett volna kerülni, ha só lett volna az asztalon. És attól a naptól kezdve a Szodoma sója vakságot okoz.
Fordította: Karcsai Dávid rabbi, Rabbi Nachman Seltzer Zera Simson 1 c. könyvéből.