„Négyféle mérték van az emberekben. Aki azt mondja, hogy ami az enyém, az az enyém, ami a tiéd, az a tiéd, az a közepes ember. De van, aki azt mondja, hogy ez Szodoma tulajdonsága.” (Pirké Ávot 5:10)
A legtöbb ember úgy képzeli el Szodomát és Gomorát, mint bűnös, erkölcstelen városokat, ahol a paráznaság és a bujaság uralkodik. A Talmud Bölcsei azonban rámutatnak, hogy a fő bűnük az önzőségükben rejlett.
Minthogy az ő városuk különleges földi jóléttel volt megáldva (ld. Mózes 1., 13:10), ezért tartottak attól, hogy elszaporodnak az ingyenélők:
„Rabbi Jehuda mondta: Szodomában bejelentették: mindenki, aki kenyérrel támogatja a nélkülözőket, égessék meg tűzben.” (Pirké deRabbi Eliezer 25:8)
Mi nem lehetünk olyanok, mint amilyenek Szodoma lakói. Ezért törvényi szinten szankcionáljuk még azt is, ha valakinek csak a viselkedése, gondolatmenete emlékeztet rájuk.
Mindez számunkra nemcsak elmélet: a Talmud és a halacha több esetben is előírja a kofin oto ál midát szedom [kényszerítjük Szodoma tulajdonsága miatt] törvényét.
Erre egy klasszikus, talmudi példa a föld öröklése: ha testvérek öröklik apjuk földjét, és osztozkodnak rajta, akkor kérheti az a fiú, akinek szomszédos telke van, hogy a közeli rész lehessen övé (ld. Bává Bátrá 12b).
Számos magyarázó kapcsolja ezt a logikát a ze nehene veze lo chászér elvéhez: ha az egyiknek haszna van, a másiknak nincsen vesztesége, akkor a használat díja nem követelhető vissza (pl. Toszfot Bává Kámá 20b „há”).
Azonban a kettő nem teljesen ugyanaz. A leghíresebb ellenpélda erre az önkényes lakásfoglalás: ha a tulajdonos nem szólította fel a lakót a távozásra, akkor utólag sem tudja követelni a bérleti díjat (Sulchán Áruch CM 363:6).
A lakásfoglalás maga természetesen tilos, ha azonban már megtörtént, akkor tényleges veszteség híján büntetést sem lehet kiszabni. Ha azonban a lakó akármilyen kicsi, de mérhető kárt okozott a lakásban, akkor már nemcsak a kárt kell megtérítenie, hanem a bérleti díjat is – hiszen ekkor már nem érvényesül a ze nehene veze lo chászér elve (ld. uott 363:7).
A zsinagógai életben is alkalmazható az elv: ha két embernek ugyanazon a napon van a jorcájtja, de az egyikőjüknek reggel el kell utaznia. Kényszerítheti-e az utazó a másikat, hogy adja át neki az esti imát? A Mágén Ávráhám (132:2) szerint nem, mert ha sorsolással döntenek, akkor a helyben maradó mindkét imát „megnyerhetné” – ez pedig valóságos veszteségnek számít.