„Hogyan átkozzam azt, akit nem átkoz Isten?” (Mózes 4., 23:8) „Áldóid megáldatnak és átkozóid elátkoztatnak.” (24:9) Bileám próféta azt a felkérést kapja a zsidó nép ellenségeitől, hogy átkozza el a zsidókat, hogy sikeres háborút viselhessenek…
Szerző: Szántó-Várnagy Binjomin
A Bét Jehudá közösség rabbija, diplomáját a berlini ortodox rabbiképzőben szerezte meg (Rabbinerseminar zu Berlin). Ezt megelőzően a budapesti Lativ Kolel Talmud csoportjában, valamint a jeruzsálemi Or Száméách jesivában is tanult. Mindeközben matematikusként szerzett egyetemi MsC diplomát és fizikából (adattudományokból) doktorált.
Fáj a derekam. Nem nagyon, nem zavaróan, és egy kis járás után jellemzően el is múlik. Kicsit azért aggasztóak az ilyen dolgok. Ki tudja, mi lesz egyszer belőle? A Chovot Hálevávot (Sáár Chesbon 3:16) arról…
„Az élet fája azoknak, akik megragadják.” (Mislé 3:18) Salamon király példázatában a Tórát egy fához hasonlítja. Aki csak valamennyire is járatos a zsidó irodalomban, az tudhatja, hogy ez a hasonlat mennyire találó. A fa gyökerei…
A vilnai Gáon legfőbb tanítványának könyve, a Nefes HáCháim azzal a kérdéssel kezdődik, hogy mit jelent az, hogy a Teremtő az embert a maga képmására teremtette? Azt a meglepő választ adja, hogy úgy, ahogyan a…
Legalábbis Salamon király szerint. „Boldog az az ember, aki mindig fél.” (Mislé 28:14) Mi a jó a félelemben? Hogyan lehetünk általa boldog emberré? Nehéz tanítása ez Salamon királynak, melynek megértéséhez Bölcseink is próbáltak kulcsot adni,…