Noha a polgári évből még jó néhány hónap hátravan, az idei zsidó naptár szerinti évből már csak alig több mint 1 hét hiányzik (általában az új tanév kezdésével esik egybe), mire új esztendő köszönt ránk. Hagyományunk szerint az új év nem más, mint a világ teremtésének „születésnapja” (Ros Hásáná 10b, 12a) – mi lehetne ennél jobb alkalom az életünket újragondolni, újrakezdeni?
Eszerint olvasunk hetente a Tórából, Mózes öt könyvéből, ami úgy van beosztva, hogy egy év alatt befejezzük. Az új év első új olvasmánya ezért a világ teremtése, ezen a héten viszont az ötödik könyv végéből olvasunk fel, „átkokat”, hogy mi történik akkor, ha nem tartjuk be a törvényeket (Mózes 5., 27:15-26, 28:15-68).
Ennek is van üzenete: „érjen véget az év és az átkai” (tichle sáná vekilelotehá), minden, ami ebben az évben rossz volt, fejeződjön be, hagyjuk magunk mögött (Megilá 31b).
A fő hangsúly az egyén lelki elszámolásán, belső életén van. Ez az „őszi nagytakarítás”, amikorra három gondolatot írtam fel magamnak, amit szeretnék itthagyni, a régi évben, és a következő évben megtisztulni tőlük. Három olyan gondolkodási minta, ami régóta belém ivódott, a környezetemnek vagy félreértéseimnek köszönhetően, de a Tóra egészen mást tanít róluk.
Ezért fontos kitakarítani őket, megszabadulni tőlük, hogy érjenek véget az előző évvel, és hagyjanak helyet a gondolkodásomban a tisztább, tórai fogalmaknak. Mert a Tóra az a tiszta forrás, amiből a Teremtő gondolkodását megismerjük, és ami alapján a saját gondolkodásunkat is formálni szeretnénk.
1. Sötét középkor
Az iskolai történelemórán tanultunk arról az elterjedt nézetről, mely szerint a középkor nem éppen a fejlődés vagy felemelkedés időszaka volt, mivel az egyház uralkodott, és azt tanították, hogy ez a világ „árnyékvilág”, az igazi boldogság azonban a túlvilágon van. Ezért nem fejlődött semmi, ami ehhez a világhoz kapcsolódik: tudomány, gazdaság, és az emberek szegénységben és tudatlanságban éltek.
Noha ez az elmélet már a történészek szerint is meghaladottnak számít (amit meg is tanított a tanárom a középiskolában), mégis, maga a gondolat mély nyomot hagy az ember gondolkodásán. Továbbá, a keresztény egyház uralma a zsidóság számára is sok nehézséggel járt, de a túlvilág gondolata éppenséggel a zsidó gondolkodásból ered.
Antitézis: olám hábá (az eljövendő világ).
„Rabbi Jáákov mondta: ez a világ előcsarnokhoz hasonlít az eljövendő világ előtt. Készítsd magad elő az előcsarnokban, hogy beléphess a palotába!
Ezt is ő mondta: jobb egyetlen pillanat megtérésben és jócselekedetekben ebben a világban, mint az egész eljövendő világ. De jobb egyetlen pillanat nyugalomban az eljövendő világban, mint az egész jelenlegi világ.” (Pirké Ávot 4:17-18)
A zsidó lelki élet alapvető útmutatója, a Meszilát Jesárim, melyet a nagy tudós kabbalista Rámchál írt, aki képes volt átlátni minden fontos és jelentős kérdést az életben, azzal nyitja könyvét, hogy mi a legfontosabb, legalapvetőbb dolog, amire az ember életének minden napján a figyelmét helyezze: az, hogy az embert a Teremtő azért teremtette, hogy jót adjon neki. De nem ebben a világban, hanem az eljövendő világban, ami nem más, mint egy egész világ, ami kifejezetten a jutalmazás céljára lett teremtve.
Azt is leírja, hogy ez a világ nem „árnyékvilág”, amin csak „túl kell esni” ahhoz, hogy eljussunk az eljövendő világba, hanem ez az a hely, ahol az ember kiérdemelheti a jutalmat, a cselekedetei által, megszerezheti az eljövendő világbeli részét.
Minden, amit odaát élvezni fogunk, az itteni jó cselekedeteinkből áll majd össze. Emiatt nem egy teljesen ismeretlen, új világ vár ránk ott, hanem az, amit itt megcsináltunk.
Ha ezt igazán jól megértenénk, azt is tudnánk, hogy mennyire fontos itt lennünk, és minden helyzetben a lehető legjobban helytállnunk. Tehát az olám hábá tudata nem „megfertőzi” az itteni életünket, hanem éppen ellenkezőleg, új értelemmel és lelkesedéssel tölti meg. Az igaz, hogy nem tudjuk elképzelni, mi vár ránk, nem is kell megtippelnünk, viszont azt tudnunk kell, hogy ez az egész itteni létezésünk célja, és ennek a világnak semmi más fontossága nincsen ezen kívül.
2. Memoriter
Nem kellemes élmény. Meg kell tanulni az Anyám tyúkját vagy A walesi bárdokat, kettő vagy négy hét múlva, és felállni, és az egész osztály előtt elszavalni. Mélyre beivódott emlék, ami a háttérben dolgozik akkor is, amikor később arról hallok, hogy nagy rabbik a Tórából és egyéb szent iratokból elképesztő mennyiségű információt bírtak megjegyezni.
Antitézis: cházárá (ismétlés).
„És legyenek ezek a szavak, amiket én ma parancsolok neked, a szíveden. Vésd azokat gyermekeidbe, és beszélj róluk, amikor ülsz az otthonodban, és amikor az úton jársz, amikor lefekszel és amikor felkelsz.” (Mózes 5., 6:6-7)
Vagyis minden, amit a Tórából tanulunk, annak a helye az ember szívén van. „Szívből tudni” valamit azt jelenti: fejből emlékezni rá (a világ legtöbb nyelvén így van ez, magyarul éppen más szót használunk rá). Mégis, világos, hogy erről van szó, hiszen folyamatosan ezeket mondjuk, például útközben, amikor nem feltétlenül vannak nálunk könyvek.
„Fiam, Tórámat ne feledd el, és parancsolataim őrizzék szívedet, mert hosszú napokat, élet éveit és békét adnak hozzád. Jóság és igazság nem fog elhagyni, kösd azokat torkodra, írd szíved táblájára, és akkor fogsz találni szeretetet és jó értelmet, Isten és ember szemében” (Mislé 3:1-4)
„Ne feledd el” – azaz tanuld meg őket fejből, és utána gondoskodj arról, hogy ne felejtsd őket el, a rendszeres ismétlés által. Ha valóban komolyan gondoljuk, hogy ez az Örökkévaló tanítása, akkor abból következnie kell, hogy kedvesek számunkra, és mindig ezeket akarjuk mondani, ezekről beszélni. Jobban kell, hogy érdekeljen, hogy Ő mit üzen nekem, mint a saját gondolataim. Annak ellenére, hogy én magam is gondolkodhatok igen nemes dolgokon, ami időről-időre szükséges is, de fontos, hogy meglegyen az érzés, hogy a Teremtő szavait többre tartom.
(Mennyire mély igazság és praktikus jótanács, iránymutatás ez a mai korban, amikor az interneten, újságban, tévében, rádióban információk áradata önt el minket. Vajon kinek a szavait értékeljük nagyra, szeretjük a leginkább? Egy politikusét, amikor tudjuk, hogy az ő célja, hogy minél több szavazatot szerezzen? Egy újságíróét, akiről tudjuk, hogy az olvasottságáért nem tartózkodik akár igaztalan dolgok leírásától is? Egy „sztárét”, aki a hírnév és csillogás világában él, miközben tudjuk, hogy magánemberként lehet, hogy szóba sem akarnánk állni vele, annyira lecsúszott az emberi erkölcs örök mércéjén?)
„Jóság és igazság nem fog elhagyni”, ha a nehéz pillanatokban, kihívások közepette is a Tóra üzenetei, tanulságai visszhangoznak bennünk, amiről csak éppen néhány perccel ezelőtt beszéltünk.
„Kösd azokat torkodra, írd szíved táblájára”, azaz ténylegesen el kell mondanunk, félhangosan vagy suttogva, mert a beszédnek különleges ereje van. Ha kipróbáljuk, tudhatjuk, hogy mennyire más, ha ki is mondjuk.
És „szívünk táblájára”, mert igen, lehetséges sok mindenre emlékezni. Aki mindig elmondja az étkezés utáni áldást, miután evett kenyeret, az már fejből tud egy jelentősebb szöveget a Talmudból. Aki mindennap jár imára, az fejből tudja héberül az imakönyv egy jelentős részét. Hány zsoltárt ismerünk? A hétköznapi bevezető énekek kb. 10 zsoltárnak felelnek meg, szombaton és ünnepnapon ehhez hozzáadódik még 10, péntek este, a Szombat bejövetelekor újabb 7-et mondunk el, a Teremtés 7 napjának megfelelően, ünnepnapon Hálélt, ami további 6 zsoltárt jelent. A 150 zsoltár közül átlagosan minden ötödiket már tudjuk is fejből!
Arról nem is beszélve, hogy aki például könnyűzenét hallgat, és minden héten megismer egy új dalt, az mennyi dalszövegre emlékszik fejből? Legalább ezer (!) dal szöveg gyűlik össze így két évtized alatt. Még akkor is, ha legtöbbjüknek semmilyen értéke sincsen, sőt, sokan közülük kifejezetten romboló, destruktív hatással vannak az emberi lélekre, mégis, tökéletesen bizonyítják, hogy senki nem mondhatja azt, hogy képtelen szövegeket fejből megjegyezni.
A Choféc Cháim külön könyvet írt arról, hogy hogyan és miért használjunk ki minden adódó alkalmat a Tóra tanulmányozására, Torát Hábájit címmel. Ebben azt javasolja, hogy ne vállaljuk túl magunkat, elég, ha egy hét alatt 1 oldalt tanulunk meg a Talmudból és egy 1 fejezetet a Misnából. Lehet, hogy a mai embernek már ez is elképesztő mennyiségnek tűnik, de ez nem ok arra, hogy feladjuk. Értsük meg, micsoda dolog a Tóra szavaira emlékezni, és tűzzünk ki személyre szabott, reális célokat.
„Boldog az, aki eljön ide, és a tanulása a kezében van!” (Bává Bátrá 10b) – így mondják az eljövendő világban. Mégis, már ebben a világban is láthatjuk, Salamon király fenti idézetéből, hogy micsoda sikert és evilági boldogságot jelent a Tóra ismerete.
Szóval ideje más szemmel nézni a „memoriter” fogalmára. Nem kell letakarni a szöveget, vagy becsukott szemmel újra elmondani, és feleltetés sem lesz. Megfelelő rendszerességgel, újra meg újra visszatérni rá, és kérni a Teremtő segítségét, hogy sikerüljön minél többre érdemesülni a Tórájának ismeretéből.
3. Optimizmus
„Optimista” a külvilág megértése szerint az, aki akkor is azzal ámítja magát, hogy jól mennek a dolgok, amikor valójában nem. Menekül a kellemetlen valóság elől. De legalább addig is mosolyog, és nem lesz depressziós – ez is valami.
Antitézis: szimchá (öröm).
Hogyan is ne lenne egy ember boldog, amikor tudja, hogy az Örökkévaló, a Világ Teremtője vigyázza, irányítja és figyeli lépteit, élete minden útján?
Fordítva, ha egy vallásos, önmagát hívőnek tartó embernek az arcán unalom van, amikor imádkozik, az bizonyíték, hogy még nem áll össze a számára a kép. Még nem tudja, hogy most pontosan Őhozzá beszél, Őt dicséri, Neki mond köszönetet, akiben hisz.
Az öröm, a lelkesedés a lélek jelensége, ami néha könnyebben, néha nehezebben megy. Ciklusok és bioritmusok működnek bennünk. Ha nehezen megy, akkor könnyen érezhetjük erőltetettnek a mosolyt.
De az örömhöz nem kell feltétlenül mosolyogni, nevetni, örvendezni, hanem lehet belül, csendesen is mosolyogni: ez a béke, a megelégedettség öröme.
