Szóbeli Tóra – a rabbik kitalációja?

A vallásos zsidóság számára a mindennapjainkat meghatározó törvény a Tóra. A Tóra szűkebb értelemben Mózes öt könyvét jelenti, mely része a keresztény Bibliában is megtalálható Ószövetségnek (melyre a zsidóságban úgy hivatkozunk, mint Tanach, vagy: a héber Biblia).

A Tórát, a mózesi törvényeket, a Bibliában megtalálható leírás alapján Mózes kapta meg az Örökkévalótól. Aki a Biblia igazságában hisz, annak aligha lehet kétsége a mózesi törvények autentikus eredetével kapcsolatban (anélkül, hogy komolyabb önellentmondásba keveredne).

Azonban a zsidó vallásos életvitel részleteit még jobban meghatározza az ún. Szóbeli Tóra.

Ebben olyan törvények és részletek szerepelnek, melyeket az írott Tórában nem találhatunk meg. Felmerül a kérdés, hogy miért is kellene elhinni azt, hogy ezek a törvények szintén isteni eredetűek?

Az első szerkesztett szóbeli tórai hagyomány: a Misna

Mindenekelőtt tisztázzuk pontosan azt, hogy mi is az a Szóbeli Tóra. A zsidó történelem kezdeti stádiumában ez valóban kizárólag szóban elérhető információkat jelentett. Később azonban leírásra került az akkori (ókori) mindennapi zsidó életvitelt szabályozó gyűjtemény, a Misna.

Erre azért volt szükség, mert a kor bölcsei úgy ítélték meg, hogy az addig szóban őrzött hagyományt a felejtés veszélye fenyegeti.

Általában a Misnát szokták úgy nevezni, mint Szóbeli Tóra. De még ez sem teljesen pontos, hiszen a Misnában számos olyan törvényt találhatunk, melyek nem tórai parancsolatok, hanem a rabbik, a nép szellemi vezetői rögzítették azt a számunkra.

(Az viszont, hogy a rabbiknak kötelessége ilyen rendelkezésekkel szabályozni a vallásos életvitelt, igenis része a tórai hagyománynak (ld. Ávot 1:1, Jevámot 21a). A Teremtő „elvárja” népétől az ilyen felelős önigazgatást.)

Például a Misna Éruvin című traktátusa (kötete) szinte kizárólag rabbinikus törvényekkel foglalkozik, melynek alapjait a hagyomány szerint nem kisebb személyiség, mint maga Salamon király vezetett be:

„Amikor Salamon király bevezette be a rituális kézmosás és az éruvok [szombati hordás-vivésbeli, rabbinikus korlátozások, szabályozások] törvényeit, kijött egy égi hang, és azt mondta: »Fiam, ha bölcs a szíved, én is veled örülök!« (Éruvin 21b, Mislé 23:15 alapján)

Ezenkívül a Misna rabbinikus vitákat és véleményeket, valamint elbeszéléseket is rögzít. Ezeknek egyikéről sem gondoljuk, hogy „tóraiak” ill. „isteni eredetűek” lennének.

A viták és véleménykülönbségek kialakulása magyarázható egyrészt azzal, hogy egy adott kérdésben a szóbeli hagyomány elfelejtődött, és a különböző, konkurrens nézetek közül dönteni kellett – másrészt azzal, hogy nem minden egyes kérdésben volt feltétlenül hagyomány. Olyan kérdésekben például, amik nem merültek fel korábban, hanem az új idők új változásai hozták el a kérdést, a Tóra bölcseinek kellett saját ismereteikre, belátásukra bízva kialakítani az álláspontot.

Azok az izgalmas talmudi viták

Később, a Misna lezárása után a Tóra beható tanulmányozása tovább folytatódott. Ezekből a vitákból és elemzésekből összeállított gyűjtemény lett a Talmud. (Összehasonlításképpen: a Misna hossza nagyjából megegyező nagyságrendű a Bibliáéval (Tanach). A Talmud azonban ennél hatszor (!) hosszabb.)

A Talmud még kevésbé nevezhető „szóbeli Tórának” mint a Misna. Noha a Talmud számunkra a legfontosabb forrása a mindennapokban követendő vallási törvénynek, ez mégsem amiatt van, mert azt gondolnánk, hogy minden szava Istentől származik.

Noha magától értetődő, hogy a Teremtő minden apró részletre kiterjedő Gondviselését, segítő figyelmét, aligha kerülheti el egy ilyen jelentőségű mű, melynek alapján a zsidó nép a napjait éli.

A Talmud törzsanyagát a Misnában szereplő, valamint az abból kimaradt, de szóbeli hagyományban fennmaradt tanítások alkotják. Ezek azonban leggyakrabban nem listaszerű felsorolásban jelennek meg, hanem összehasonlító elemzésként, egy-egy témához kigyűjtve, érdekfeszítő, „vitatkozó” stílusban megírva. A viták végén a Talmud szerkesztői gyakran eldöntik, leírják, hogy melyik véleményt követjük a gyakorlatban.

Így lett a Talmud a vallásos zsidó ember mindennapi életét meghatározó első számú alapmű: a tórai törvények legalaposabb, minden részletre kiterjedő elemzése, melyben a vitatkozó felek azok a Bölcsek, akik mesterről tanítványra terjedő láncolaton keresztül kapták meg a szóbeli Tórában fennmaradt szájhagyományt.

Esettanulmány: a tefilin nem létező alternatív hagyományai

A szóbeli Tóra létezését egyébként aligha lehetséges letagadni bárkinek, aki a Biblia szövegét nyitott szemmel olvassa.

Lássunk erre néhány szembetűnő példát:

„És kössétek azokat jelként kezetekre, és legyenek azok homlokkötőként szemeitek között” (Mózes 5., 6:8)

Ebben a mondatban hagyja meg a Tóra, hogy valamit az embernek a kezére ill. fejére kell kötnie. De hogy pontosan mit, az nincsen leírva, sem itt, sem semmilyen más helyen, az egész Bibliában.

Márpedig aligha lehetséges bármit is bárhová kötni anélkül, hogy tudnánk, hogy pontosan mit.

A szóbeli Tórából tudjuk, hogy ez a „valami” a tefilin (magyar nevén: imaszíj), egy marha bőréből készült, fekete színű, négyszögletű doboz, melybe apró pergamentekercs van behelyezve, amin a Tóra szövegéből kimásolt különböző részletek állnak.

Történelmi érdekesség, hogy annak ellenére, hogy számos, zsidóságból kivált csoport, szekta próbálta meg a szóbeli Tóra létezését tagadni, azonban az nem ismeretes, hogy bármelyikőjük is előrukkolt volna bármiféle alternatív „hagyománnyal”, amely megmagyarázná, hogy pontosan mit, hová és hogyan kellene kötni.

Kizárólag az autentikus zsidó hagyomány létezik, ami képes bepótolni a fenti tórai mondat által szándékoltan meghagyott hiányt.

„Ne szegj szombatot” – de pontosan hogyan?

Talán még megdöbbentőbb példa a szombat tartásának kötelezettsége és büntetése:

„És őrizzétek meg a Szombatot, mert szent az nektek. Megszentségtelenítői halva haljanak meg. Bárki, aki munkát végez akkor, irtassék ki az a lélek népéből.” (Mózes 2., 31:14)

Világos, hogy a Szombat szigorú betartása egy percig sem hagyhat kétségeket maga után, hiszen ha valaki meg találná szegni, akkor komoly büntetéssel kerülne szembe.

Nem derül ki azonban a Tórából – sem itt, sem bárhol máshol – hogy pontosan mi is az, ami Szombat szempontjából munkavégzésnek számít.

(Az egyetlen, ami explicit áll, az a tűzgyújtás tilalma, azonban az mindenkinek világos, hogy nem ez az egyetlen olyan munkavégzés, ami Szombaton tilos.)

Márpedig ha nem tudható, hogy mi a munka, akkor az sem tudható, hogy mit kerüljünk, ha az ezzel járó súlyos halálbüntetést el akarjuk kerülni. Nyilvánvaló, hogy a Teremtő aligha adott volna népének ilyen betarthatatlan feladatot, ilyen súlyos fenyegetettség mellett.

A szóbeli hagyományból azonban pontosan tudjuk, hogy mi az a 39 alkotó tevékenység, munkatípus, melyek Szombaton tilalmasak. A Misnában, a Talmudban részletes leírások találhatóak arról, hogy pontosan mit csinálhatunk Szombaton és mit nem.

Szóbeli hagyomány megléte nélkül ez nem lenne elképzelhető.

Így magából a leírott tórai szövegből derül az ki, hogy bizonyos, nélkülözhetetlen részletek kimaradtak a leírásból, és a szóbeli hagyományra kell támaszkodnunk, ha be akarjuk tartani őket.

A rabbik és a „történelemhamisítás”

Talán az egyik legfurcsább érv, amivel a Tórát követő zsidó időről-időre szembetalálja magát, az a vádpont, hogy „a rabbik meghamisítják a Tórát”, és az Istentől származó törvények helyett saját törvényeiket tartattják be, eredetiként „csomagolva” azt.

Ilyesféle érveléssel próbálkozott az ókorban az (azóta már teljesen megszűnt) szadduceus mozgalom, majd később a középkorban az (azóta szintén egészen jelentéktelenné csappant) karaita mozgalom, valamint egyes keresztény csoportok is.

Azonban ez az érv csak olyanoknál képes sikert aratni, akik teljesen tanulatlanok, járatlanok a talmudi, rabbinikus irodalomban (mely napjainkban egyébként igencsak könnyen hozzáférhetővé vált).

Hiszen a Talmud számtalan lapjának egy jelentős részében mással sem foglalkozik, mint azzal, hogy megállapítsa, hogy egy adott törvény részlete tórai vagy rabbinikus eredetű-e.

Márpedig, ha a fenti teória helytálló lenne, az ilyen típusú vitákra semmi szükség nem lenne. Elég lenne minden törvényre ráfogni, hogy azt „az Örökkévaló adta Mózesnek a Szináj hegyén”.

Az igazság azonban az, hogy ilyen jellegű történelemhamisításra semmi szükség nincsen. (Túl azon, hogy Izrael Bölcseinek első számú célja nem a történelem meghamisítása, hanem a Tóra igazságának kikutatása.) Hiszen ha a Bölcsek azt mondják, hogy egy adott törvény nem tórai, hanem rabbinikus, attól annak a betartása még éppolyan kötelező a zsidó nép számára.

Ezért ha valaki a Tóra törvényének a mélységét a lehető legpontosabban meg akarja vizsgálni, mind a mai napig nem ismert erre a célra hatékonyabb módszer, mint a Talmud beható tanulmányozása.