Lehetséges, hogy várnak tőlem valamit?
Minden ember számára, akár vallásos, akár nem vallásos, ez kell, hogy legyen a legfontosabb kérdés az életében. Fontosabb, mint az, hogy mennyi pénzt szeretnék keresni, melyik országban akarok élni, hogyan képzelem el a családomat, van-e Isten, vagy melyik az igaz vallás – noha mindezek valóban kulcsfontosságú kérdések, mégis, ez az egy kérdés fontosabb mindegyiknél.
Mivel ez a kérdés a gyökere mindennek, mindenki számára. Ha nem hiszel Istenben, de Ő vár tőled valamit, akkor egy bizonyos idő után elkerülhetetlen egy nagyon kellemetlen meglepetés. Ezt a meglepetést mindenki szeretné elkerülni, és boldog az, aki elkerüli, még addig, amíg ezen a világon van.
Ha így tesszük fel a kérdést, akkor az rólunk szól, nem pedig valami elvont filozófiai fogalomról.
Ez a kontextus a helyes, ez az, amire az embernek gondolnia kell, nem pedig az, hogy mennyi idős az univerzum a vallás és a tudomány szerint, vagy hogy helyettesítheti-e az evolúció Istent, sőt, még az sem, hogy ha van Isten, akkor hogyan létezhet szenvedés a világban.
Hogyan lehet rájönni, hogy mit vár tőlem a Teremtő? Lehetséges, hogy rájöjjek egyáltalán? A válasz mindenképpen igen, máskülönben nem lehetne elvárásnak nevezni. Csak azt nevezhetjük elvárásnak, amire rá lehet jönni, amit meg lehet érteni. Ha pedig ez így van, akkor ez minden ember első és legfontosabb feladata az életben.
„Hogyan adhatnám vissza az Örökkévalónak minden jóságát hozzám?” (Zsoltárok 116:12)
Ez az első kérdés: ki vagyok én, mit tudok én, mit vár tőlem a Teremtő, hogyan tudnék kezdeni valami jót abból, amit kaptam tőle: az élethelyzetemből, a képességeimből.
Aki nem vallásos, és fontolóra veszi, hogy egyáltalán létezik-e Isten, ez a legfontosabb, amin el kell gondolkodnia. Senki más nem gondolkodhat el ezen őhelyette, nem töltheti le a választ internetről, nem fog segíteni egy Google-keresés vagy Facebook-bejegyzés, mert ez csak róla szól.
De aki vallásos, annak is fontos ezt a kérdést újra és újra napirendre vennie. Mi van, ha ő azt feltételezi, hogy elég, hogy micvákat tart, szombaton pihen, kóser ételeket vásárol, megőrzi az ünnepeket és a családi törvényeket, és 120 év után várja a jól megérdemelt jutalmát?
És a Teremtő azt mondja, hogy valóban, ez mind nagyon szép, és kap is jutalmat érte, de mi van a feladatával? Mi lesz saját magával, a képességeivel, a lehetőségeivel? Talán részt tudott volna venni a Teremtő nagy tervében, a világ jobbá tételében, az Ő Nevének, dicsőségének, fényének emelésében, és még jól is érezte volna magát közben, és nem tette, mert nem tette fel ezt a kérdést: lehetséges, hogy várnak tőlem valamit? Vajon érdemes megkockáztatnunk, hogy ilyen kérdéssel kerüljünk szembe?
