Legmélyebb tiszteletünk: a bölcs és jámbor zsidó nőké

A reform és ortodox zsidó irányzatot összehasonlító sorozatunk első részében arról szóltunk, ami az ortodoxia fő kérdése: hit a Teremtőben és az Ő Tórájában. Most a reform lista első pontjáról szólunk, arról, ami a reform zsidóságban, saját öndefiníciója szerint az első és legfontosabb szempont: a nők egyenjogúságáról.

Bevallom, kissé zavarba ejt, hogy hogyan is alakulhat ki – a külső szemlélő számára mégoly egységesnek tűnő – zsidóságon belül ilyen szélsőséges értékkülönbség: az egyik csoport (reform) számára a női kérdés a központi, a lényegi, az első számú kérdés, míg a másik csoportnak (ortodox) nehezére esik, még a kérdésfelvetés megértése is.

Próbáljuk mélységében megérteni ezt a meghökkentő ellentétet: fontos-e a női kérdés vagy sem?

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy egy intelligens, felvilágosult nő számára a nők szerepének kérdése, helyzetéből adódóan, szükségszerűen fontos, míg például egy férfi számára ez a kérdés egyszerűen nincsen a láthatáron.

De vajon valóban csak a másik ember, másik nem iránti érzéketlenségről lenne szó? Mások valós és jogos problémáinak ignorálásáról?

Nos, hála a Teremtőnek, az ortodox (modern ortodox, ultraortodox) zsidó társadalom, igen széles, nagyszámú, fejlett (és nagyléptékben növekvő!) szubkultúra, és ebben bizony szép számmal találunk nőket, akik szintén nem érzik kérdésnek a „női kérdést”.

Miközben számos modern nő sokszor valamiféle elnyomattatásként érzékeli az ortodox zsidóságot, a hagyományos keretek között élő nők – nagy többségben – boldogak a saját szerepükben.

Mivel magyarázható az egyik csoport pozitív, ill. a másik csoport negatív érzékelése? Hogyan élhetik meg ugyanazt az egy valóságot ennyire különbözőképpen?

A női kérdés – „a zsidó vallásgyakorlat vége”?

A válaszhoz forduljunk a lehető legautentikusabb forráshoz: a reform zsidók saját értékeikről írt összefoglalójához. Ebben így áll:

„[…] modern társadalmakban az egyenlőség egyre inkább megvalósul az élet minden területén.”

Egyszerűen fogalmazva: azért szükséges a zsidó vallásgyakorlaton belül is csökkenteni a férfi és női szerepek közötti különbségtételt, mert a külső társadalom is ugyanezt teszi.

Tehát egyfajta igazodási kényszer fedezhető fel, mely a külvilágból befelé, a zsidóság felé irányul. Olyannyira, hogyha ennek nem felelünk meg, akkor az – a reform felfogás szerint – vallásunk létét fenyegető veszéllyé válhat:

„Ha azt akarjuk, hogy a vallásgyakorlat eleven maradjon, összhangban álljon az értékrendünkkel, meg kell teremteni a nők és férfiak közötti teljes vallási egyenlőséget.”

Szeretnék mindenekelőtt megnyutatni bárkit, akiből e szavak komoly aggodalmat váltanak ki: a zsidó vallásgyakorlatot nem kell félteni.

A zsidóság működött, működik, és működni fog! Erről csodálatos módon valóra vált, isteni próféciákon keresztül kapta meg népünk a garanciát.

Hála a Teremtőnek, a Tórát már több ezer éve, szakadatlanul gyakoroljuk, gyakran ellenséges, sőt, veszélyes környezetben, de mindez nem vetett véget a zsidóságnak.

Nem látszik valószerűnek, hogy éppen a női kérdés fogja elintézni azt a zsidóságot, ami a Templom pusztulását, megannyi világbirodalmat, nagyhatalmat, üldözést, gyűlöletet, keresztes hadjáratot és holokausztot túlélt.

Sőt, ha a statisztikákat megnézzük, akkor abból pontosan ennek ellenkezőjét olvashatjuk ki: míg a reformzsidóság létszáma rohamosan fogy, eközben az ortodoxia, hála a Teremtőnek, szépen gyarapszik.

Mindennek alapján a reformmozgalom féltő aggodalmát köszönettel, de határozottan vissza kell utasítanunk ezügyben.

Történelmi perspektíva: azok a makacs, elavult zsidók

Ami viszont a külvilághoz való igazodás kényszerét illeti, az viszont igenis egy kulcsfontosságú kérdés. A történelem során ideológiák jöttek-mentek, de a zsidóság a Tórájához és annak értékeihez mindvégig kitartóan ragaszkodott.

Pontosabban, éppen azok, akik ragaszkodtak a Tórához, azok maradtak meg hosszútávon. Ahogyan a Tóra írja:

„Ti, akik Örökkévaló Istenetekhez ragaszkodtok, éltek mindmáig.” (Mózes 5., 4:4)

Lássunk egy példát: a Tóra rengeteget ír a bálványimádásról, ami évszázadokig az emberiség egyik központi fontosságú témája volt. A Tóra nekünk annyit hagyott meg ebből, hogy ne vegyünk benne részt.

Emiatt a különállása miatt vált az egyistenhívő zsidó vallás, évszázadokon keresztül, a gúnyolódások céltáblájává: hogyan lehettek ennyire elmaradottak, hogyhogy nem borultok le a bálványok előtt?

A történelem azonban továbblépett a bálványimádáson – és a zsidóknak lett igazuk. A világ lakosságának jelentős része egyistenhívővé vált. Milliók csatlakoztak ugyanahhoz az ábrahámi hagyományhoz, melyet addig megvetettek.

A tudományban is találhatunk hasonló jelenséget. A görög világlátás szerint, mely az ókori gondolkodás legelőkelőbbjének számított, a világ öröktől fogva létezett, nem volt kezdete.

Nevetségesnek és elmaradottnak számították a Teremtés „mitológiájához” makacsul ragaszkodó zsidó népet.

A tudomány tovább fejlődött, és a kocka megfordult: a tudósok felfedezték a kozmikus sugárzást, és kénytelenek voltak megállapítani, beismerni, hogy a világegyetem története az ősrobbanással kezdődött.

Szóval mégiscsak volt egy kezdet, pontosan úgy, ahogyan az „elmaradott” zsidók végig állították!

Napjainkban sincsen ez másként. Azokat a zsidókat, akik a Teremtő Tórájához hűségesek, továbbra is gúnyolják, amiért nem képesek „haladni a korral”, és a magukévá tenni az új idők új téveszméit.

Idővel ezek a téveszmék is ki fognak cserélődni majd, ugyanúgy, ahogyan eddig. Ezért aztán nincs okunk miért szégyenkezni, ha továbbra is a hosszú idő óta bizonyított, jól bevált úton haladunk tovább.

Sztárok és rabbik (sic!)

A nők szerepét illetően az igazság az, hogy az ortodox zsidó világnézetnek egyáltalán nem mond ellent az, hogy legyenek olyan kiemelkedő nők, akik valóban részben a férfiakéhoz hasonló szerepet lennének képesek betölteni – ahogyan erre a reformok összefoglaló írása is rámutatott.

Történelmünk során valóban voltak olyan kiemelkedő nőalakok, a bibliai, talmudi kortól kezdve, a középkoron keresztül mindmáig, akiknek tudása, bölcsessége az egész nép számára világítóul szolgált. Ezeket a valódi eredeti gondolkodókat mindig is a legnagyobb, vitákon felül álló megbecsülés övezte, minden oldalról.

Amiben ehhez képest a feminizmus kora újdonságot hozott, az az, hogy – igazodva a kor és a külvilág szelleméhez – sajnos már nem ez az egyetlen, vegytiszta motiváció jelenik meg a „női bölcsek” körében, amit korábban tapasztaltunk.

A régi időkben megszokott, őszinte és jószándékú hozzáállást felváltotta az „egyenjogúsítás” és a nemi szerepek elmosása. A létező, valóságos különbségek – gyakran irracionalitásba hajló – tagadása.

És a bántó kényszer, hogy le kell utánoznunk a külvilág mémjeit, ahelyett, hogy büszkén felvállalnánk azokat az értékeket, melyeket évszázadok óta őrzünk.

Dávid király bölcs tanítása:

„A király leányának minden dicsősége legbelül van.” (Zsoltárok 45:14)

Vagyis az igazán tiszteletreméltó nőalak nem azáltal nyeri el a legnagyobb megbecsülését, ha „kilép”, és nagy büszkén megmutatja magát a külvilágnak. Éppen ellenkezőleg. Salamon király „derék asszonyának” (ld. Példabeszédek 31:1-31) a cniut, azaz a szerénység és a visszahúzódás az igazi értéke.

Ez egyébként a férfiakra is éppúgy igaz. Miközben napjaink médiája a hírnevet és a magamutogatást emeli piedesztálra, a zsidók továbbra is a szerénységet tartják az egyik legfőbb értéknek.

A nők számára azonban, helyzetükből adódóan, ennek az értéknek a gyakorlása sok esetben könnyebben megoldható, míg a férfiaknál társadalmi szempontból nehezebben megkerülhető, hogy ne kerüljenek „reflektorfénybe”.

Innen pedig nemcsak azok a nők kaphatnak megnyugtató választ, akik úgy érzik, hogy akaratuk ellenére kerültek „mellékvágányra”, hanem a hasonló helyzetben lévő férfiak is. A korunkra ugyanis sokszor egészségtelen versenyszellem és törtető ambíció

kisebbségi komplexust ültet el azokban, akiknek nincsen lehetőségük arra, hogy a nyilvánosság legelső sorába kerüljenek.

Emiatt alakul ki a csalódottság érzése azokban a férfiakban és nőkben, akik nem lehetnek „elsők”, „híresek”, „legnagyobbak”. Mintha nem is lenne a társadalomnak más hasznos eleme, csak a „sztárok”!

A vallásos világ „sztárjai” pedig – tétessék különbség – a rabbik, a Tóra tudósai. Nagy tévedés, hogy csak azért, mert egy nő vagy egy férfi nem lehet világhírű rabbi, automatikusan másodosztályra kényszerülne!

Ha ehelyett képesek lennénk elfogadni azt az élethelyzetet, amit a Teremtő szánt nekünk, és célunkká kitűzni, hogy ebből a szituációból a lehető legtöbbet hozzuk ki, és a lehető legjobb emberré váljunk, akkor azzal betarthatnánk saját magunkon Bölcseink híres tanítását:

„Ki a boldog? Az, aki örül a saját osztályrészének.” (Ávot 4:1)