A hazug próféta „bizonyítéka”
„És valóra válik az a jel és az a csoda, amit mondott neked, mondván: menjünk más istenek után, amiket nem ismertek, és szolgáljuk azokat.” (Mózes 5., 13:3)
Különleges újdonságot tanulhatunk az aktuális hetiszakaszból, a hazug próféta, azaz návi seker törvényét. A hazug próféta más, új, mindaddig ismeretlen vallást vagy hitet akar a zsidók között elterjeszteni. Értelmezhetjük ezt a szakaszt általánosságban, minden más, a Tóráétól eltérő, egyéb világnézetet ide sorolva: kereszténység, iszlám, buddhizmus, ateizmus, liberalizmus, kommunizmus, stb.
A hazug próféta nemcsak bemutatja az új „kultúrát”, hanem még be is bizonyítja annak szükségszerű igazságát egy jellel, vagy egy csodával, ami furcsa módon, valóra is válik. És mindez miért? Hogyan engedhet meg az Örökkévaló ilyesmit?
„Mert próbára tesz titeket Örökkévaló Istenetek, megtudni, hogy vajon szeretitek-e Örökkévaló Isteneteket teljes szívetekkel és teljes lelketekkel.” (Mózes 5., 13:4)
Értelem kontra érzelmek
Más szavakkal megfogalmazva, a zsidó nép azt a parancsot kapja ebben a szakaszban, hogy bármilyen módon „bizonyosodik be” akármi, ami a Tórának ellentmond, ne törődjünk vele. Nem kell, sőt, nem szabad racionálisnak lennünk ezen a téren.
Ne tegyük a zsidóságunkat „bizonyítékok függvényévé”. Hiszen a bizonyítékok maguk is a mi megértésünktől függenek.
Mindennek ellenére, a nyitott érdeklődő szép számmal találhat igen meggyőző bizonyítékokat (könyveket, előadásokat, hanganyagokat, weboldalakat) a Tóra igazságára, és minden más vallás, világnézet téves voltára. Sőt, lenyűgöző történeteket hallunk arról is, hogy hogyan változtatták meg az ilyen bizonyítékok emberek százainak, ezreinek életét, akik a bizonyítékok hatására vallásgyakorló, istenfélő zsidóvá váltak.
Mindez fontos és hasznos törekvés, mert ezáltal terjed a tudás és ismerhető meg az igazság, minél szélesebb rétegek számára. Az idézett tórai szakasz azonban nem erről szól, hanem olyanokról, akik már kellő alapossággal ismerik a zsidóságot. Számunkra a kérdés, a megpróbáltatás az, hogy „vajon szeretitek-e Örökkévaló Isteneteket”?
Szeretetről pedig akkor van értelme beszélni, ha szeretetünk tárgyát ismerjük. De hogyan is lehetséges az, hogy valaki ismeri a Teremtőt, és mégsem szereti? Talán ne lenne Ő eléggé méltó az emberek szeretetére, ch”v?
Miért szeressük a Teremtőt?
Mindehhez először értsük meg azt, mit jelent a szeretet, általánosságban. Amikor azt mondjuk, hogy szeretünk valakit, azt értjük alatta: szeretjük, amit csinál, szeretjük, ahogyan viselkedik. Mert lényegeben ez az, ami az emberek identitását meghatározza. Nem az, hogy éppen milyen hétköznapi tevékenységgel vannak elfoglalva, hanem az, hogy mi az, amit csinálni akarnak, általánosságban, az életük során. Mi az a tevékenység, az a cél, az a cselekedet, ami számukra a legfontosabb – az életük „projektje”.
Ennek fényében, mi az, amit a Teremtő tesz velünk, zsidókkal? Először is, kihozott minket Egyiptomból, azután Tórát adott nekünk. A prófétákon keresztül folyamatosan kommunikált velünk, majd később, a prófétai kor végével továbbra is, állandóan elkísért minket. Vezetőket, rabbikat adott nekünk, akiknek döntéseit mindig segítette.
Mindennek eredménye az lett, hogy annyi viharos évszázad után, annyi nehézség és ellenséges népek ellenére, a zsidóság most is virágzik. Százával, ezrével jelennek meg az új szent könyvek, mind a mai napig, a jesivák, a talmudi iskolák tele vannak.
Más vallásokhoz képest viszonylag kis létszámunk ellenére talán nincsen még egy olyan vallás, aminek ha végigmegyünk egy vallásos városának utcáin, minden sarkon tele zsinagógákat, imaházakat, tanházakat találunk. Az ortodox zsidók tömegesen szentelik életük minden percét Teremtőjük szolgálatának.
„A nép sokaságában a Király dicsősége.” (Mislé 14:28)
Vajon lehetséges, hogy valaki ezt ne szeresse? Hogy a Teremtő ennyire megsegített minket, ilyen magas szintre emelt minket, a nemrégiben még elképzelhetetlenül rossz helyzetünkből ilyen magasságba felemelkedni?
A szeretet átlendít a nehézségeken
Nem, a Teremtővel nem lehet versenyezni. Ha jótéteményről van szó, Ő az első. Ha valaki Őt mindezekután mégsem szereti, az nem azért van, mert nem szereti a sok jót, amit Tőle kap, hanem mert túl magasnak tartja a követeléseit. Nehezek a parancsolatok, nagyok a kihívások, nehéz folyamatosan fejlődni.
Mint minden komolyabb megpróbáltatás az életben, ez is erről szól: sokat kell beletennünk, hogy még jobban gyarapodhassunk általa.
Ezt jelenti a szeretet megpróbáltatása. Aki a Teremtőt valóban szereti, annak a szemében a nehézségek eltörpülnek. Aki nem, az viszont nagyon is szembesül a nehézségekkel, és ha ellenkező „bizonyítékkal” találkozik, sokkal könnyebben lesz hajlamos elfogadni azt, és „rájönni”, hogy a zsidóság mégsem az igaz vallás, ch”v.
A téves vallás-választás bűne
Mindezzel együtt megmaradt egy fontos kérdés: ha valakinek a szemében bebizonyosodott a világ bármely vallásáról, hogy az az egy igaz vallás, és halála után mégis azzal kell szembesülnie, hogy tévedett, akkor vajon hibáztatható-e ő emiatt? Mondhatja-e, hogy ő mindent megtett, megpróbált jó igazságkereső lenni, de a sok ember megtévesztette?
Számítható-e bűnnek az, ha valaki rosszul választ vallást? Ha kvázi „téves istent” imád?
Hiszen fent már említettük a fontos elvet: az vagy, amit csinálsz. Ugyanígy, Isten is az, amit Ő csinál. Ha a keresztények teljesen más tevékenységeket rendelnek Istenhez, mint a zsidók, akkor gyakorlatilag egy „másik istent” imádnak, annak ellenére, hogy szóban azt mondják, hogy ők is a Világ Teremtőjét, az egy igaz Istent imádják. Hogy pontosan mi is ez a lényegbevágó eltérés, azzal kapcsolatban remélem, hogy a Teremtő megsegít, hogy egy későbbi alkalommal bővebben írjak.
A Tóra egyik fontos alapelve, hogy a Teremtő nem követel lehetetlenséget a teremtményeitől (Ávodá Zárá 3a). Ő igazságos és jót cselekvő, egyszerű józan logika alapján is beláthatjuk, hogy nem feltételezhetjük róla, hogy átugorhatatlan hegyeket görget elénk, majd még meg is büntet, amiért nem ugrottunk át felettük. Eszerint azt gondolom, hogy
a téves vallás választása nem róható fel az ember bűnéül, mindaddig, amíg ez a választás nem a saját megromlott természetéből fakad.
Például, ha az embernek nincsen kedve kósert ennie és szombatot tartania, akkor hiába vonultatják fel előtte a világ összes bizonyítékát, mindegyik ellen lesz egy kifogása. Vagy ha valaki úgy szembesül ilyen bizonyítékokkal, hogy egy másik vallás társaságába már mélyen be van ágyazva, erős társadalmi vagy egzisztenciális nyomást érez, hogy ne hagyjon fel hitével, még akkor sem, ha nem érzi igazán meggyőzőnek. Mindezek a tényezők „megvesztegetik” az ember gondolkodását, és nem hagyják, hogy tisztán megfontolja az igazságot.
„Mert a megvesztegetés megvakítja a bölcsek szemeit és elferdíti a bölcsek szavait.” (Mózes 5., 16:19)
Lehet, hogy olyan kihívás elé kerül ilyen módon, ami túlmutat lelki erején. Az is lehet, hogy egész életében nem találkozik a másik vallás érveivel. Például egy tipikus keresztény nagyon keveset tud a zsidóságról, azonban egy egyszerű magyar zsidó a kereszténység alapjait már csak azért is ismeri, mert egy keresztény országban nőtt fel.
Ezért tökéletesen összeegyeztethető számomra az, hogy a zsidóságot az egyetlen igaz vallásnak tartom, és eközben mégsem tartom eredendően bűnösnek azt, aki bármi másban hisz. Lehet, hogy sosem szembesült a zsidóság igazságával. Lehet, hogy annak elfogadása számára túl nagy kihívást jelentene.
