Természetes emberi igény, hogy vágyunk az ünnep különleges hangulatára. Már csak egy hét, és itt a Chanuka, az őszi nagyünnepek utáni első ünnep. Vajon tudunk-e tenni valamit most azért, hogy garantáljuk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle?
„Kérdezünk és magyarázunk Peszách törvényeiről Peszách előtt 30 nappal.” (Peszáchim 6a, Orách Cháim 429:1)
A zsidóság központi eleme a tanulás. Ez azért van, mert a szent szövegek olyan kimeríthetetlen inspirációt tartalmaznak, amik magukban hordozzák a megújulás lehetőségét.
„Minden javítás, ami történt, és minden fényesség, ami világított abban az időben [amiről az ünnepen megemlékezünk], újra világítani fog, egy, az elsőhöz hasonló fény, amikor visszatér ugyanaz az időpont, és meg fognak újulni ugyanannak a javításnak a következményei, annak, aki magára veszi.” (Derech Hásém 4:7:6)
Azért készülünk az ünnepre tanulással, hogy az ünnepből a lehető legtöbbet tudjuk kihozni. Van azonban ezen a területen egy nagy buktató, amit sokan nem vesznek észre:
Csak a felkészülés múlik rajtunk, az „ünnepi hangulat” viszont a Teremtő ajándéka.
Ahogyan a Meszilát Jesárim írja a szentségről: „a kezdete igyekezet, a vége ajándék” (26. fejezet). Eszerint ezekben a hetekben egyáltalán nem szükséges törődnünk az ünnepi hangulattal, semennyit. Amikor azt mondjuk, hogy „lelkiekben készülődünk”, akkor nem arra gondolunk, hogy elképzeljük, milyen érzés lesz a gyertyákat meggyújtani, vagy hogyan fogjuk mondani az áldást, vagy énekelni.
(Noha az valóban hasznos lehet, ha például azt kigondoljuk, hogy mit fog csinálni a család, amíg a gyertyák égnek, vagy azután. Hiszen a törvény az, hogy helyes igyekeznünk a micvával, amint lehetőség van rá, gyújtunk (Orách Cháim 672:1), ez pedig a csillagok feljövetele körül történik, ami idén Budapesten 16:30 körül van. Ha van lehetőségünk megtisztelni a micvát, és hazasietni, akkor a gyújtás után is sok időnk marad, amit igyekezzünk a lehető legkonstruktívabban eltölteni.)
Hanem az ünnepre való felkészülés lényege a tanulás. Keressünk olyan tanításokat, olyan tanítót, akihez tudunk viszonyulni. Akinek a tanításait valóban élvezzük. Ha egész évben volt olyan könyv, szerző, vagy akár hang- vagy videófelvétel, amit szerettünk, akkor jó esélyünk van arra, hogy az ünnepi készülésre is használhatjuk.
Én minden pénteken igyekszem meghallgatni egy egyórás tanítást, alaposan kijegyzetelni, a saját megjegyzéseimmel ellátni, és még a szombat bejövetele előtt kinyomtatni. Az ünnep előtt beiktatok esténként 15 percet, amíg ugyanennek a tanítónak az ünnepi előadásait hallgatom, jegyzetelem.
Hogy ezután az ünnepen mi lesz, az már nem rajtam múlik, hanem a Teremtőn. Nem aggódok azon, hogy „vajon lesz-e ünnepi hangulat”, mert szerintem ez a kérdés eltereli a figyelmemet a lényegről. Ez nem az én dolgom. Az én dolgom csak annyi, hogy az ünnep előtt igyekezzek felkészülni, amennyire a saját szintemnek éppen megfelel.
A készülésnek, tanulásnak a lényege pedig a tesuvá, azaz megtérés, minden ünnepen és minden tanulásban: valamit jobbá tenni a saját életmódunkban, viselkedésünkben. Ha ezt sikerül elősegítenem a felkészülés és az ünnep által, akkor vajon mi több kellhet ennél?