Ezen a héten olvassuk a Tórából az egyik legmegindítóbb próféciát, ami a sok parancsolat és feddés után végül megígéri az idők végezetén érkező csodálatos szabadítást.
Miután talán még többet is hallottunk arról, mint akartunk volna, hogy milyen büntetések várnak ránk, ha nem tartjuk be a micvákat, Mózes végül elárulja, hogy az idők végén végül meg fogunk térni az Örökkévalóhoz, és Ő is mintegy „meg fog térni” hozzánk:
„És vissza fogsz térni Örökkévaló Istenedhet, és hallgatni fogsz a hangjára […] és vissza fogja téríteni Örökkévaló Istened a foglyaidat, és irgalmazni fog rajtad.” (Mózes 5., 30:2-3)
Sokakban felmerül a kérdés: vajon a megtérést lehetséges megjósolni? Ez nem mond ellent a szabad akaratnak?
A valóság ezzel szemben az, hogy az Örökkévaló el fogja küldeni a megtérés inspirációját a világra, ami egy lehetőség, egy nyitott kapu, ami mindenki számára szabadon elérhető. Aki él vele, az érdemeket szerezhet, a saját akaratából, aki nem, az pedig lemarad róla.
„Mert ez a parancsolat, amit én megparancsolok ma neked, nincsen elrejtve előled, és nincsen tőled távol.” (Mózes 5., 30:11)
Híres Rási és Rámbán vitája arról, hogy ez a mondat a Tóra egészére, vagy csak a megtérés [tesuvá] micvájára vonatkozik. A két álláspont valójában nincs is olyan távol egymástól, mint amilyennek elsőre látszik, hiszen a tesuvá maga is vonatkozik a Tóra egészére: ha bármit nem jól csinálunk, ki kell javítanunk.
Számomra nagyobb kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme ennyire általános, mindent magukba foglaló fogalmakról beszélnünk, amit az emberi elme nem is képes egyben felfogni?
A válasz ebben az esetben is hasonló a fentihez: itt nem az összes micváról, illetve az azokhoz való visszatérésről van szó, hanem az akaratról és az inspirációról. Ez a megtérés legtökéletesebb formája: amikor már nincsen akaratunk a rosszat csinálni, és belülről vágyunk a micvákra.
Kívánom, hogy ebben az új évben és nagyünnepi időszakban mindnyájan megtapasztalhassuk ezt az élményt!