Újra itt a téli időszámítás, kezdődnek a korai sábeszok, amikor a vallásos ember már kora délután elkéri magát a munkahelyéről, hogy még naplemente előtt hazaérjen és fel tudjon készülni a Szombatra.
Mindeközben lehetséges, hogy furcsálló tekinteteket kap más vallású polgártársaitól:
ugyan miért, hová siet ennyire, hiszen még csak péntek délután van? Miért annyira érdekes a zsidók számára a naplemente?
A legkézenfekvőbb válaszért egyáltalán nem kell sokáig lapozgatni a Tórát. Hiszen mindjárt az első mondatok egyikében, a Teremtés első napjának végén találjuk meg a híres elvet:
„És lett este, és lett reggel – első nap” (Mózes 1., 1:5)
Lám, maga a Tóra az, ami ezt a látszólag oly furcsa, szokatlan életritmust meghatározza. Hiszen az estét előbb említi, és csak azután a nappalt. Innen tanuljuk – szokták mondani oly sokan[1] –, hogy a zsidó nap az estével kezdődik el, és nem a reggellel.
[1]Tévesen, ugyanis ez a kapcsolat a Teremtés narratívája és az este beköszöntő ünnepek között nem található meg a hagyományos, rabbinikus irodalomban sehol.
Amikor a nem zsidó kolléga meghallja ezt a választ, elképzelhető, hogy megerősödik benne, amit eddig is sejtett: ezek a zsidók igencsak furcsa emberek. Pontosan az ellenkezőjét csinálják annak, amit a világ összes többi népe megszokott!
Hiszen mindenki tudja, hogy a nap azzal kezdődik, hogy az ember reggel felébred és elmegy dolgozni, és azzal ér véget, hogy hazaér és lefekszik aludni. Hogyan létezhet az, hogy a zsidók ezt a teljesen természetes és kézenfekvő alapvetést akarják elvitatni?
Az igazság az, hogy Rásbám, a híres Tóramagyarázó, Rási egyik legnevesebb unokája, egyáltalán nem így értette ezt a mondatot. Az ő véleménye szerint a „lett este, és lett reggel”-fordulat nem a teljes napot, hanem csupán az esteledés-éjszaka-hajnal ciklust írja le, ami az első nap befejezését jelentette – pontosan ugyanúgy, ahogyan a világ összes többi népénél is van.
Ezek szerint lehetséges, hogy a zsidó nap mégsem az estével kezdődik?
Mint megannyi hasonló kérdésben, a helyes válasz itt is: attól függ.
A zsidó nap fő pillérei az imák, melyeket ősatyáink vezettek be. Ábrahám, az első ősatya vezette be a reggeli imát, Izsák a délutánit, Jákob pedig az estit (Beráchot 26b). Az imák bevezetését sem az esti imával kezdtük el! És a hagyományos szerkesztésű imakönyveink is ugyanezt a sorrendet tükrözik – kivéve szombaton.
Ez az oka annak, hogy ilyenkor, a korán sötétedő téli éjszakákon olyan nagy igyekezettel sietünk haza a munkából. Mert míg a hétköznapjaink valóban reggeltől estig tartanak, a szombatok – és az azokhoz hasonlóan működő ünnepek – este kezdődnek el.
És hogy miért? A forrás ezúttal is a Tórában van, csak néhány mondattal kell tovább olvasni:
„És lett este, és lett reggel – a hatodik nap. És elkészült az ég és a föld, és minden seregük. És befejezte az Örökkévaló a hetedik napon a munkáját, amit alkotott, és megpihent.” (Mózes 1., 1:31-2:2)
A munkából való megpihenés ugyanis valóban az estéhez köthető. Természetes, hogy az ember addig dolgozzon, amíg a Nap süt.
A szombat és a pihenés rögtön azután kezdődik el, hogy a munkanap véget ért. Emiatt teszünk különbséget a hétköznapok és ünnepnapok ciklusai között.