József jótanácsa mindnyájunknak: ne siessetek túlságosan!

man riding cruiser motorcycle at the road during day

Ebben a hetiszakaszban József felfedi testvérei számára kilétét, és arra kéri őket, hogy hozzák le apját, Jákobot is Egyiptomba, hogy ott közösen éljék túl a hét szűk esztendőt.

Egyik jótanácsa különösen elgondolkodtatta és inspirálta a Tóra magyarázóit:

„Ne izgassátok fel magatokat az úton [ál tirgezu báderech].” (Mózes 1., 45:24)

Rási egyik magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy „ne lépjenek túl nagyokat” [psziá gászá – nagy lépés], azaz ne siessenek túlságosan. Inkább a biztonságos utazás legyen az első szempont, nem pedig a mihamarabbi érkezés (ld. Táánit 10b).

A régi időkben ugyanis nem volt biztonságos sötétben utazni. Ha az ember még naplemente előtt megérkezett egy városba, helyes volt megszállni ott. Aki azonban siet, az úgy érezheti, hogy még nyerhet egy kis időt azáltal, ha még egy városnyit előrehalad.

József azt üzente testvéreinek, hogy ne tegyék ezt, hiszen ha az Örökkévaló úgy rendelte, hogy aznap csak eddig juthatnak el, akkor később ilyen vagy olyan formában, de vissza kell adniuk a „kölcsönvett” időt.

Fontos tanulság ez mindannyiunk számára, ami a nyugodt életvitel egyik kulcsfontosságú eleme lehet. Aki a Teremtő Gondviselésébe vetett hittel él, az sosem akar az időn „nyerészkedni”.