„És amikor elindult a frigyláda, ezt mondta Mózes: Kelj fel, Örökkévaló, szaladjanak széjjel ellenségeid, és meneküljenek el gyűlölőid előled!” (Mózes 4., 10:35)
Látszólag hihetetlen: vajon ki lehet az, aki az Örökkévalót gyűlöli? Azt még értjük, hogy valaki nem hisz Benne, nem érdeklődik Iránta, nem foglalkozik Vele, hanem csak a saját életét éli, és beéri egy kicsiny világgal, ameddig a szeme ellát, mert így szokta meg. De az hogyan lehetséges, hogy valaki hisz a Teremtőben, ismeri jóságát és nagyságát, nagy szeretetét és figyelmét teremtményei felé, és mégis gyűlöli?
Ez a kérdés Bölcseinket is érdekelte, és a következő zsoltár alapján találtak rá választ:
„Örökkévaló, ne hallgass, ne légy néma, és ne maradj csendben, Ó, Mindenható, mert íme, ellenségeid halmozódnak, és gyűlölőid felütötték fejüket. Néped ellen terveznek tanácsot, és rejtett [igazaid] ellen szerveznek megbeszélést.” (Zsoltárok 83:2-4)
Először az Örökkévaló ellenségeiről beszél, aztán pedig arról, hogy választott népe, a zsidók ellen szervezkednek, tartanak konferenciát, egyfajta „brainstormingot”.
Mindebből azt a következtetést vonják le Bölcseink, hogy aki a zsidó népet gyűlöli, az valójában az Örökkévalót gyűlöli.
(Lásd Rási, Mózes 4., 10:35, Szifri Bámidbár 84:4 nevében.)
Ami látszólag még hihetetlenebb, hiszen vannak olyan antiszemiták, akik ateisták, egyáltalán nem is hisznek a Teremtőben. Akkor hogyan gyűlölhetik?
Ahhoz, hogy a választ megértsük, fontos, hogy tisztázzunk, egy még fontosabb alapvetést: ki vagyok én? Nem az vagyok, ahogyan kinézek, és nem az, amit dolgozom. Nem az vagyok, amennyi pénzt keresek, és statisztikailag igen jó esélyeim vannak arra, hogy az sem vagyok, aminek mások látnak. Mivelhogy az emberek belső világát, összetett lelkét nem feltétlenül látja a külvilág felületes szemlélete. Akkor mégis, ki vagyok én?
Én az vagyok, amit én akarok. Én az akaratom vagyok. Amit az életben el akarok érni. Nem az az akarat, ami múlandó, ami ötletszerű, nem a hirtelen fellángolások, és nem is a rossz tulajdonságokból fakadó akarat. Például ha lusta vagyok, akkor nem akarom levinni a szemetet. Vagy ha haragos, vagy gőgös, akkor azt akarom, hogy csak rám figyeljenek. Ezek mind nem én vagyok.
Az igazi én az vagyok, amit végeredményben akarok. Az életem célja, feladata, „projektje”. Ez az, amivel végeredményben hajlandó vagyok azonosítani saját magamat.
Eszerint azt is megérthetjük, hogy kicsoda az Örökkévaló. Mi az Ő célja. Tórájában világosan leírta:
„És most, ha hallgattok hangomra, és őrzitek szövetségemet, akkor ti lesztek nekem a választottaim, minden nép közül, noha az egész világ az enyém. És ti lesztek nekem papok királysága, szent nép.” (Mózes 2., 19:5-6)
Ez az egész terve a világgal, hogy a Tóráját tartsák, tanulmányozzák, és felemelkedhessenek általa. Eredetileg az egész világnak, minden embernek szánta, Ádám, az első ember idején. De miután vétkezett, leesett a kezdeti magas szintjéről, és a Tóra leírja, hogy egészen Ábrahámig kellett várni, aki újra vágyott arra, hogy visszakerülhessen oda, arra a szintre, amit az Örökkévaló az embernek szánt. Utána az Örökkévaló megígérte Ábrahámnak, hogy nem lesz egyedül, hanem egy egész nagy nép atyjává válik, akik az Ő akaratát fogják teljesíteni, az Ő tervét, azaz megcsinálni azt, amit az Örökkévaló a világgal el akart érni. Az Ő „élet-projektjét”.
Ezért, ha valaki gyűlöli a zsidókat, akik a Tórát tartják, azok úgy gyűlölik az Örökkévalót, hogy talán nem is tudnak róla. Mégis, nekünk, akik ezt értjük, világos, hogy Őt gyűlölik. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy ha lenne lehetőségük találkozni, és 5 percet beszélgetni a Teremtővel, és megértenék, hogy Ő valóban a zsidókat választotta, és a Tóra betartását szeretné, akkor nem tudnának azonosulni ezzel a céllal. Akkor valóban gyűlölnék.
Addig is pedig mondhatja magának egy ilyen antiszemita, hogy Ő valójában szereti az Örökkévalót, mert szerinte Ő nem is ilyen, és nem is ezt akarja, hanem azt, hogy minden ember boldog legyen ezen a világon, sok pénze, nagy vagyona, és jó élete legyen, mulasson éjjel-nappal, és nem törődik a zsidókkal, ezért szereti Őt. De mi tudjuk, hogy ezzel csak saját magát áltatja, mert az Örökkévaló már sok-sok évszázaddal az ő születése előtt világosan és egyértelműen elmondta a véleményét erről a kérdésről, csak ő akarja ezt figyelmen kívül hagyni, és mindenféle mondvacsinált magyarázatokkal félretolni.
Most már értjük, hogy az Örökkévaló célja, „élet-feladata”, nagy terve, vágya és akarata az, hogy a zsidó nép tartsa a Tórát, és ennek eredményeként lelkiekben növekedhessen, egészen az első ember bűn előtti szintjéig (ld. Derech Hásém 2:4:2). Ami nem más, mint az Ő nagy terve, amit még a világ teremtése előtt leírt, ahogyan Salamon király írja a Tóra nevében:
„Az Örökkévaló szerzett engem, útjának elején, még az alkotásai előtt, régtől. Öröktől fogva lettem felavatva, kezdettől, a föld kezdetétől. Amikor még a mélységek nem voltak, akkor formált meg, amikor még nem voltak források, bővízűek.” (Példabeszédek 8:22-24)
Ez az a fejezet, aminek alapján a Zohár azt tanítja:
„Az Örökkévaló belenézett a Tórába, és megteremtette a világot.” (Terumá 161a)
(Én azon szoktam csodálkozni, hogy ezt a mondást főleg a Zohár nevében szokták idézni, holott szinte szóról-szóra megtalálható Salamon király Példabeszédeiben, a Bibliában, amit zsidók és keresztények egyaránt elfogadnak szent iratként, és a Zohár magyarázata egyáltalán nem tesz hozzá a szöveghez olyan jelentős újdonságot, változtatást, ami ne lenne benne az eredetiben. Sőt, ha megnézzük a Példabeszédek könyvéből idézett fejezetet eredetiben, azt látjuk, hogy sokkal részletesebb, és a Zohárból idézett mondás csak egy rövid, kivonatos összefoglalás, mintegy címadás. Sok okunk nincsen tehát eszerint kabbalisztikus, misztikus, vagy vitatott tanításként idézni, hogy a Tóra a Teremtés tervrajza, feltéve, hogy a Bibliát szent iratként fogadjuk el, ez egy egyszerű tény.)
Mindebből azt tanuljuk, hogy aki az Örökkévalót gyűlöli, az a zsidó népet gyűlöli. Nemcsak azok, akik ténylegesen, fizikailag is ártani vágynak a zsidóknak, hanem még azok is, akiknek csak egyfajta rossz, kellemetlen érzése van, amikor zsidókat hall vagy lát. Akit nem az öröm érzése fog el akkor, ha egy másik ember jót cselekszik, teljesíteni akarja az Örökkévaló akaratát, szolgálni Őt. Így tud kifejeződni az, ahogyan az ember gyűlöli a Teremtőjét. Nem tud azonosulni a céljával, és nem vágyik arra, hogy az Ő akarta teljesüljön.
És persze fordítva: ha szeretni akarjuk az Örökkévalót, akkor meg kell tanítanunk saját magunkat ennek az ellenkezőjére. Valahányszor arról hallunk, hogy a választott nép Őt szolgálja, az Ő Tóráját tanulmányozza, Hozzá imádkozik, az Ő ünnepeit tartja, örülnünk kell. Ha valaki nem zsidó, de örül annak, ha a zsidók sikeresek a Teremtő szolgálatában, az máris jó úton van affelé, hogy róla szóljon a következő törvény:
„Mindenki, aki magára veszi Noách fiainak hét törvényét, és odafigyel rájuk, hogy betartsa őket, íme, az a világ népeinek jámborai közül való, és része van az eljövendő világban.” (Rámbám, Királyok törvényei 8:11)
Mennyivel igaz inkább ez a zsidókra, menniyre fontos, hogy mi örüljünk, valahányszor olyan testvéreinkről hallunk, akik a Teremtő akaratát cselekszik, az Ő Tóráját tanulják és az Ő micváit teljesítik! És mennyire fontos, hogy igyekezzünk kerülni a negatív beszédet, a láson hárát, amivel lekicsinyeljük mások jócselekedeteit, vagy csökkentjük az értéküket. Most ugyanis megértettük, hogy ha ch”v ilyesmit teszünk, azzal egy lapra soroljuk saját magunkat a zsidó nép gyűlölőivel, az Örökkévaló gyűlölőivel.
