A legutóbbi időben a Bét Jehuda Közösség online tanulásain, a Meszilát Jesárim című könyvből tanultunk, és az Omek magazinban is áttekintettük a főbb lépcsőfokokat. Most ezeket szeretnénk egy kicsit közelebbről megvizsgálni.
Az első lépcsőfok Pinchász ben Jáir rabbi létráján a Tóratanulás, ami elvezet az éberséghez. A Meszilát Jesárim azonban ezt az első lépcsőfokot kihagyja, és rögtön az éberséggel kezd.
Az ő meghatározásában az éberség nem más, mint a chesbon nefes, azaz a léleknek az elszámolása. Az éberség az a fajta tudatosság, ami által az ember eltávolodik a rossztól.
Belépő szint a fejlődés útjára
Egy fontos alapvetés az egész könyv, valamint minden hasonló etikai [muszár] könyv tanulmányozása során, hogy nem szabad megijedni azoktól a leírásoktól, amik mindent tökéletesnek ábrázolnak.
A kezdő ugyanis hajlamos arra gondolni, hogy ő már az első lépcsőfokot sem lesz képes elérni – ez aztán kezdét szegi a teljes lelki fejlődésének.
Ilyen érzése lehet az embernek amikor éberségről és tudatosságról, tökéletesen tiszta megértésről olvas. Nyilvánvaló, hogy ezzel csak a legmagasabb szintű emberek rendelkezhetnek. Ez inkább feleltethető meg a létra végén található ruách hákodesnek (magyarul: isteni inspiráció).
Ezzel szemben az éberség egy kezdő, beugró szint csupán, melyet akár „ébredezés”-nek is fordíthatnánk. Ennek során tisztába kerülünk a saját helyzetünkkel, jobban megértjük a saját gyenge pontjainkat.
Talán a legnagyobb eredmény ezen a szinten az, hogy kikerülünk a tagadás állapotából.
Bármilyen lelki problémánk is van, a fejlődés és a megszabadulás kezdete mindig a probléma érzékelése. Ennek ellenkezője a tagadás, amikor be sem valljuk magunknak azt, hogy a probléma valós, hanem a szőnyeg alá söpörjük.
Van egy egyszerű és hatékony módja annak, hogy saját magunkat leteszteljük éberség és tudatosság ügyében: ha akár álmunkból felébresztve is tudjuk azt, hogy
mi az a három dolog, amiben kiemelkedően jók vagyunk, és mi az a három dolog, amiben nagyon rosszak, amit mindenféleképpen ki kell javítanunk.
Aki a teljes értékű vallási életre törekszik, és a Teremtőt szolgálni szeretné, annál ez a fajta önismeret elengedhetetlen követelmény.
Ne legyél túl elfoglalt!
Az éberség szintjére úgy jutunk el, hogyha rendszeresen elszámolunk a lelkünkkel. Nem hagyjuk ezt a nagyünnepi időszakra, amikor még a hagyománytól legtávolabbi zsidók is elgondolkoznak az elmúlt éven, és azon, hogy min lenne helyes változtatniuk.
Ezzel szemben az a követelmény, amit Rámchál (a könyv szerzője) támaszt ebben a könyvben az az, hogy minden nap elszámoljon a lelkével. Más könyveiben arról is ír, hogy egy órát is szánjon rá, akár naponta, csak erre, és külön ki is hangsúlyozza, hogy ne csak véletlenszerűen történjenek meg ezek az események, hanem határozott, előre kijelölt, rendszeresített időpontokban.
Hogyan lehetséges, hogy egy ennyire fontos dolgot, mint a lelkünk elszámolását, ennyire félvállról vegyünk?
A tökéletes kifogás: „nincs rá időm!”
De felmerül a kérdés: ha éppen erre nincs időnk, akkor mire van? Mi lehet fontosabb annál, minthogy azzal tisztába kerüljünk, hogy milyen úton járunk?
Ez persze nem más, mint a jécer hárá, a rossz ösztön rossz tanácsa, hogy annyira lefoglalja az embert mindenféle kevésbé életbevágó tennivalóval, hogy csak a legfontosabbra nem jut idejük.
A szerző elmélete szerint, ha erre az egyre képesek lennénk rendszeres időt szánni, akkor pontosan azt az éberséget – a szellemi nyitottságot és figyelmességet szerezhetnénk meg, amivel minden más problémával szembeszállhatnánk.
Ez adja az éberség szintjének egyfajta univerzális jellegét.
Kiút a labirintusból
Ennek a gondolatnak a gyökerét a Zsoltárok könyvében és a Talmudban is megtalálhatjuk:
„Rabbi Jehosuá ben Lévi mondta: mindenki, aki kiértékeli az útjait, kiérdemli, hogy megláthassa a Szent, Áldott Ő segítségét, ahogyan írva van: ’Aki az útját kiértékeli, annak meg fogom mutatni az Örökkévaló segítségét’.” (Moéd Kátán 5a, Zsoltárok 50:23 alapján)
Aki az útjaira odafigyel, az fog igazi segítséget látni. Az „út” egy szimbólum: a szokásokat, módszereket, életfelfogást szimbolizálja.
Ezek azok a „gyökerek”, amik a legmélyebb hatással vannak életünk minden más részére.
Amikor az autópályán haladunk, és egy rossz kanyart veszünk be, vagy nem kanyarodunk le a megfelelő kijáratnál, akkor sokszor akár kilométereket kell megtenni, hosszú kerülőutat, mire az eredeti tévesztést korrigálni tudjuk.
Így lehetséges az, hogy alapvetően jó szándékú emberek is teljesen rossz úton járhatnak, hogyha nem szerzik meg az éberségnek és a lélek elszámolásának ezt az alapvető tulajdonságát, pusztán azért, mert az automatizmusra és a rutinra bízzák saját magukat, amin sosem képesek felülemelkedni.
Ez a fajta „felülemelkedés” az a szellemi követelmény, amit a híres labirintus-hasonlat is szemléltet. A régi labirintusokban ugyanis megbíztak egy-egy őrt azzal, hogy középen egy kis kilátóból figyelje a tévelygőket, és onnan segítsenek tanácsot adni, hogy merrefele juthatnak ki.
A szerző azt mondja, hogy ezek az őrök a Bölcsek, akik fentről látják a világot, akik azt a tanácsot adják, hogy „készítsd el a lélek elszámolását” (ld. Bává Bátrá 78b, Mózes 4., 21:27 alapján).
Ha azonban ezt a gondolatot továbbvisszük, azt is mondhatjuk, hogy azáltal, hogy elkészítjük a léleknek az elszámolását, akkor
mi magunk is „felülemelkedhetünk”, és fentről láthatjuk az életünket: a labirintust, amiben vagyunk, és azt, hogy hogyan juthatunk ki belőle.
