Egy nem mindennapi vendégelőadó „szokásai”
Nemrégiben különleges vendéget fogadott falai között a budapesti neológ Rabbiképző Egyetem. A nem mindennapi látogató, hivatalos megnevezése szerint modern ortodox rabbi, a bibliakritikáról tartott előadást, majd nem kisebb médiumnak adott figyelemreméltó interjút, mint a Mazsihisz.hu, a magyar zsidóságot képviselni hivatott, átfogó szervezet sokoldalú híroldala.
Ebben az interjúban az első kérdés (a háromból) az volt, hogy ha az illető rabbi – amint azt egyik online olvasható tanulmányából kiderül – nem gondolja, hogy a Teremtő szerint tilos lenne tejest húsossal együtt főzve enni, akkor vajon miért szükséges mégis így tennünk? Ő miért tesz így, illetve valóban egy félreértés miatt lenne ma is tilos a sajtburger fogyasztása?
Mire lényegében azt felelte, hogy ő személy szerint nem eszik tejest húsossal, ahogyan őseink sem tették ezt, és nincs is ezzel semmi baj, mivel nem ütközik az erkölcsbe, be lehet tartani. Még az sem zavarja, hogy mindez – személyes meggyőződése szerint – csupán egy félreértésből fakad, hiszen a félreértésekkel kiválóan együtt lehet élni, nincsen semmi baj velük, részei az életünknek.
Talán elsőre szokatlannak hathat az ilyen kijelentés, különösen ortodox rabbi szájából ritkán hallani ilyesmit, de az egyszerű hívő gondolhatja, hogy valószínűleg ő túlságosan szűklátókörű, és mindez belefér a rabbinikus zsidóság sokszínűségébe. Már csak azért is muszáj, hogy így legyen, mert az illető igen nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett, úgy az őt meghívó Rabbiképző, mint a Mazsihisz és honlapjának szerkesztősége részéről. Ezek alapján – gondolhatjuk – aligha lehet bármi kivetnivalót találni szavaiban.
Emiatt érzem szükségesnek néhány alapvető fogalom tisztázását, egyúttal remélve, hogy végeredményben tanulhatunk az esetből, és pozitívra fordíthatjuk az egyébként pozitívnak a legkisebb mértékben sem nevezhető történteket.
Van Isten, és figyel ránk – a hásgáchá (gondviselés) elve
A témában mélyebb ismeretekkel nem rendelkező, gyanútlan hallgatónak nem tűnik fel az, hogy mi következik az elhangzottakból. Számomra személyesen a leginkább mellbevágó gondolat az, hogy a Teremtő hagyja, hogy a Tóráját „félreértsék”. Nem is akármilyen mértékben: évszázadokon keresztül, az összes vallásos zsidó, az Ő választott népe, ahogyan Tórájában ír a zsidókról, akikhez egykor próféták sokaságát küldte el, csak azért, hogy az akaratát tudassa velünk, tévednek az egyik legalapvetőbb előírás megértésében. Éppen abban, ami mindennap előfordul. (Persze ha azt mondjuk, hogy Isten nem létezik, vagy nem adott semmiféle Tórát, akkor mindezek nem kérdések, de az illető rabbi nem ment el idáig kijelentésében.)
Különleges fontossága van ennek az elvnek, a Teremtő állandó felügyeletének és gondoskodásának (héberül: hásgáchá) a vallásos zsidók mindennapi életében. Hisszük, hogy a Teremtő segíti és tervezi minden lépésünket. Jelen van az életünkben: olyan helyekre küld minket, olyan emberekkel találkozunk, olyan eseményeknek leszünk tanúi, amikre szükségünk van. Életünk végén, utólagosan mindezeket megértjük, hogy miért akkor és miért pont ott kellett lennünk, ahol voltunk.
Nem minden időben és minden embernek „jár” egyenlő mennyiségben a Teremtő hásgáchája. Aki az Ő parancsolatait meg akarja érteni, aki Őbenne hisz és bízik, aki Őrá hagyatkozik, az viszonzásképpen sokkal nagyobb arányú figyelmet kap az Örökkévalótól, mint aki nem. Az ateista, aki a saját hit nélküli világában él, egy véletlenszerűen (héberül: mikre) működő, kegyetlen világot képzel saját maga köré – és meg is kapja azt. Cserébe, amiért ő nem érdeklődik a Teremtő iránt, a Teremtő sem érdeklődik iránta. Szó szerint szerepel ez a gondolat a Tórában leírva:
„Cserébe, amiért véletlenszerűségben [keri] jártatok velem, én is véletlenszerűségben fogok járni veletek” (Mózes 3., 26:23-24)
Minden nemzedékben, így ma is, mindenki, aki a Tórát tanulmányozza, újabb és újabb újdonságokra lelhet rá. A világirodalom semelyik másik könyvéről nem tudunk még csak hasonlót sem mondani. Vessünk csak egy pillantást gazdag rabbinikus irodalmunk könyvtárára: magyarázatok végeláthatatlan sora, tanítások bőséges áradata. Ami mindmáig nem merült ki. Ha ma valaki tanulmányozza a Tórát, gyakran lelhet olyan kérdésre, vagy egy meglévő kérdésre találhat olyan választ, ami egyik könyvben sincsen leírva.
Ebben a gondolkodási folyamatban részt vesz a Teremtő, és megvilágosítja a Tóratanuló elméjét. Ez egy olyan tény, amit nap mint nap vallásos zsidók tízezrei élnek meg, évszázadok óta. Mindez nyilvánvaló és közismert, a tanházak kapui nyitva állnak. Azt kívánjuk, hogy a lehető legtöbben csatlakozzanak, és tapasztalják meg ezt a mindennapi csodát.
Vajon lehetséges, hogy ugyanez a Teremtő ne törődne azzal, hogy a zsidók az Ő Tóráját „félreértik”, és emiatt húsost a tejestől elválasztó törvények sokaságát hozzák meg, miközben az Ő akarata egyáltalán nem ez?
Az Örökkévaló már több évszázada, folyamatosan és nyilvánvalóan kifejezi azt az akaratát, hogy a zsidó nép az Ő Tóráján keresztül minél közelebbi kapcsolatba lépjen vele. Emiatt kulcsfontosságú, hogy ne tagadjuk le a valóságot, az Ő állandó, elérhető közelségét, és ne fogjunk mindent véletlenekre és félreértésekre, alapjaiban aláaknázva ezzel az Örökkévalóval való személyes kapcsolatunkat.
A félreértett hagyomány
Józanul gondolkodó embernek nehezére eshet elképzelni, hogy pontosan hogyan is jöhet létre ilyen „félreértés” a gyakorlatban. Hosszú időn keresztül a zsidók boldogan, mindenféle fenntartás nélkül fogyasztottak tejes és húsos keverékeket, együtt is főzték őket, mígnem egy nap érkezett valaki, aki félreértett a Tórában egy mondatot, és ő sikeresen elterjesztette közöttük téves nézeteit, és meggyőzte őket, hogy ne tegyék.
Nem minden hitünket aláaknázó felvetés cáfolata olyan egyszerű, mint ezen javaslaté. Hiszen ez a mindennapjainkat érinti. Mint a Mazsihisz.hu interjú kérdezője is oly találóan rámutatott: „emiatt ne együnk sajtburgert?”
Természetes, hogy ha az embert ilyen ritkán látott mértékben akarják korlátozni szabadságában, étkezésében, egész konyhájának felépítésében, akkor meg fog próbálni valamiféle kiutat találni. Aligha fogadja el gondolkodás nélkül a felvetést, hogy a tórai mondatok valóban azt jelentenék, hogy minden tejes ételt el kell választania minden húsostól. Hanem elmegy a rabbijához, aki megmondja neki, hogy félreértés az egész, a Tóra soha nem tiltotta meg a tejes-húsos ételek fogyasztását.
Tehát lehetetlenség egy ilyen félreértésnek elterjednie – következésképpen az a tény, hogy ma a vallásos zsidó társadalom ezen törvények szerint él, nyilvánvaló és egyértelmű cáfolata a fenti abszurd teóriának.
Akkor mégis, hogyan merülhetett fel emberünkben ilyen elrugaszkodott javaslat? Eredeti tanulmányában leírja, hogy a Tórában három ponton említi azt a mondatot, amiből Bölcseink a tejes-húsos elválasztás törvényeit tanulják:
„Ne főzd meg a gödölyét anyja tejében.” (Mózes 2., 23:19, 34:26, Mózes 5., 14:21)
E két említés közül az első kettő éppen a bikurim, azaz első gyümölcsök törvénye mellett található meg. A Tóra megparancsolja, hogy fáink legzsengébb, legkiválóbb első termését, a bikurimot vigyük fel Jeruzsálembe, ajándékozzuk az Örökkévalónak, a Szentélynek. A Bechor Sor nevű kora középkori magyarázó fantasztikus kapcsolatra világít rá a bikurim törvénye és a gödölye anyja tejében való főzése között: mivel a héber nyelv pontosan ugyanazzal a szóval fejezi ki a főzést, mint a gyümölcsök megérését, így az első gyümölcsök koncepciója, átvitt értelemben az állatok zsengéjére is alkalmazható. Néhány állatáldozatot ugyanis valóban még életének első évében mutattak be a jeruzsálemi Szentélyben.
Eszerint az, hogy „ne főzd meg a gödölyét anyja tejében” azt jelenti, hogy ne várd meg, míg a gödölye „megérik az anyja tejében”, azaz még azelőtt mutasd be áldozatnak, hogy anyja befejezte a szoptatását.
A harmadik említés azonban, ami Mózes ötödik könyvében szerepel, nem a bikurim témája mellé sorolja ezt a mondatot, hanem az étkezési tilalmak közé. Aki tehát elfogadja a Tóra isteni szerzőségét – ami az egyik fő megkülönböztető jellegzetessége az ortodox zsidóságnak minden más zsidó irányzattól –, annak egyértelmű, hogy itt bizony étkezési és nem áldozati tilalomról van szó. Nem így szerzőnk, aki a bibliakritika modern tudományágára támaszkodva azt állítja, hogy Mózes ötödik könyve későbbi szerzőségű, és ennek szerzője lehetett az, aki félreértette (illetve szándékosan félreértelmezte, ahogyan a honlapjára írt cikk alapján hangzik) ezt a törvényt. Azóta nem ehetünk sajtburgert.
Akár félreértésről, akár félreértelmezésről van szó, isteni szerzőségről semmiképpen nem beszélhetünk. Ahogyan a Tóra igaz voltáról sem, mert a Tóra szövegéből az derül ki, hogy Mózes volt az, aki leírta ezeket a törvényeket – ő pedig saját magát aligha értette vagy értelmezhette félre. Ennek ellenére honlapján úgy áll, hogy saját bevallása szerint hisz a Tóra isteni szerzőségében. Azt érti alatta, hogy a szövegek isteni eredetűek, de a szerkesztésük nem az. Valamint, a fentiek szerint, a belőlük származó törvények sem teljesen isteni eredetűek. Nyitott marad a kérdés, hogy ez vajon mennyiben nevezhető isteni eredetnek?
A Tóra rétegei
Ha mindez így van, akkor felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a Bechor Sor nevében fent említett magyarázattal, ami a gödölye anyja tejében való főzést a bikurim törvényéhez hasonlítja? Vajon annak szerzője is vállalhatatlan kijelentésekre ragadta el magát?
Természetesen szó sincsen ilyesmiről. Azok, akik a Tórát rendszeresen tanulmányozzák, tisztában vannak vele, hogy a Tóra egyik megkülönböztető, kiemelkedő jellegzetessége, hogy a szövegnek több rétege, sokféle lehetséges értelmezése van. Dávid király így tanított erről:
„Egyet mondott az Örökkévaló, kettőt hallottam én.” (Zsoltárok 62:12)
Semmi szokatlan vagy meglepő nincsen abban, hogy a Tóra mondataiban többféle párhuzamos, egyszerre is igaz értelmezések létezzenek. Az igazság az, hogy még emberi szerzők, költők műveiben is gyakran találunk olyan szellemes megoldást, hogy ugyanaz a szöveg kétféleképpen is érthető. Olyankor éppen ez a humor forrása. A Tórának azonban természetesen nem a humor a célja, hanem a kutatás ösztönzése az igazság minden lehetséges rétege után.
Eszerint a Bechor Sor nevében idézett magyarázat is párhuzamos, nem kizárólagos magyarázatot mondott a gödölye főzésével kapcsolatos tórai parancsolat ügyében. A Teremtő akarata, hogy minden legitim értelmezést felfedezzünk az Ő Tórájában.
Azonban az, hogy mi lesz mindebből a halacha, a gyakorlatban betartandó törvény, azt a szóbeli Tórában (Misna, Talmud) leírt törvények, azoknak magyarázatai és az ezek alapján fogalmazott rabbinikus döntések szabályozzák. Aki ismeri ezeket a könyveket, az tudhatja, hogy egyik legfontosabb jellemzőjük: a viták sokasága. Amin lehet vitatkozni, azon a talmudi rabbik és magyarázóik vitatkoznak is. A húsos és tejes ételek együtt főzéséről is természetesen bőséggel találunk vitákat (jelen sorok írója nemrégen éppen ezekből tett egy átfogó vizsgát).
A vélemények között sokféle szélsőséget megtalálhatunk, és minden vitában eldöntjük, hogy melyik véleményt követjük. Így számos olyan nézettel is találkozhatunk ezekben a könyvekben, ami végül nem a gyakorlatban követendő halacha. Még olyan rabbit is találunk (a Misna korából), aki az egész közösségének megengedte, hogy csirke húsát tejjel együtt fogyasszák, mivel azt a Tóra nem tiltja. Ezt a véleményt például a későbbi korok nem fogadták el, rabbinikus tilalom tiltja az ilyen keverék fogyasztását.
Egy ilyen vitára nyitott légkörben, a misnai és talmudi szövegeinkben, nyomát sem találjuk annak, hogy bármikor valaha is felvetette volna, hogy a (marha)hús tejjel együtt főzve a Tóra szerint megengedett lett volna.
Ez egy újabb bizonyíték, melynek igazságát beláthatja bárki, aki járatos ezekben a szövegekben és szerteágazó vitáikban. Hiszen számos helyen a rabbik igenis mondják, hogy egy adott tilalom nem tórai, csupán rabbinikus szintű – a hús tejjel való főzése azonban minden vitájukon felül áll. Nem képzelhető el, hogy legalább egyetlen ellenvélemény ne maradt volna fenn, vagy ne lett volna rögzítve, ha bármi kétség fért volna ehhez a tórai tilalomhoz.
