Néhány napja a hazai reform zsidó közösségek 5 pontban foglalták össze és tették közzé a vallásról alkottott meggyőződéseiket.
Ennek apropóján az elkövetkezendő hetek során szeretném, ha – ugyan nem ugyanazzal a lényegretörő rövidséggel, amivel ők közzétették hitvallásukat – reflektálnánk az elhangzottakra, ortodox szempontból.
Igyekszem minden tételre külön cikkben reagálni, mert mind a témafelvetéseket némelyikét, mind magát a párbeszédet fontosnak tartom. Mint az ő cikkükből is kiderül, általában is egészséges az, ha a vitatkozó felek egymást kérdéseik kihívássál motiválják, inspirálják, a saját álláspontjuk alaposabb átgondolására.
Divatos fogalom napjainkban a vallásközi (keresztény-zsidó, muszlim-keresztény, muszlim-zsidó) párbeszéd, és valóban, megnyerően a hangzik a cél, a „világbéke” elérése, de meggyőződésem, hogy
mielőtt a különböző vallásokat hangolnánk közös nevezőre, helyesebb, ha a saját házunk táján kezdünk el sepregetni.
Rendhagyó módon, az öt pont közül ezúttal én a hatodikkal kezdenék. Vagyis inkább a nulladikkal, a legfontosabb témával, ami „hitvallásukból” kimaradt – ez pedig éppen a hit megvallása. Vagyis az, hogy pontosan miben is hiszünk és miért?
(Azt feltételezzük, hogy nem véletlen, hogy éppen a lényeg hiányzik a listából. Intelligens olvasók szeretnénk lenni, és megtanulni „a sorok között olvasni”, észrevenni azt is, ami nincsen leírva, és megérteni, hogy miért.)
Enélkül ugyanis számos jelentős kérdés homályban marad a kívülálló olvasó számára:
- Ugyan mi a problémájuk az ortodoxnak a reformmal, ha azok valóban olyan jószándékúak, amint írásukból kiderül?
- Mi a hit fontossága a 21. században?
- Mi a hit fontossága a zsidóságban általában?
- Milyen hatással van a hit az összes többi nézeteltérésre a különböző zsidó irányzatok között?
Nem derül ki az írásukból, de a beavatottak számára nyilvánvaló alapvetés: a reformzsidóság nem fogadja el azt, hogy
a Tórát, a hagyományt, törvényeinket a Teremtőtől kaptuk, Mózesen keresztül, kinyilatkoztatás alapján,
míg az ortodox zsidóságnak ez nélkülözhetetlen alapvetése.
Napjaink „eretneksége”
De miért is fontos mindez? kérdezhetné az őszinte érdeklődő. Hiszen voltaképpen mindnyájan zsidók vagyunk, nemde? Akkor miért érdekes, hogy ki miben hisz?
Miért nem hagytuk még magunk mögött mindeddig a hit, hitetlenség, eretnekség, látszólag „középkori” fogalmait?
Nézzünk körül a világban, és vizsgáljuk meg, hogy hogyan formálja azt át gyökeresen a velünk élő hit, valamint annak hiánya.
Vajon az mindegy, hogy valaki hisz-e a koronavírusban vagy szkeptikus azzal kapcsolatban? Vajon semmi következmény nincs abból, hogy valaki tagadja-e a holokauszt megtörténtét? Mi a helyzet a szinte életünk minden részét átszövő összeesküvés-elméletek hívőivel?
Vajon igaz lenne, hogy semmiféle gyakorlati hatást nem gyakorol életünkre az, hogy mit hiszünk el és mit nem?
Áldott emlékű Bölcseink ennek pontosan az ellenkezőjére tanítanak minket. Amikor arról írnak, hogy a különböző próféták megpróbálták a Tóra 613 parancsolatát, mintegy szimbolikusan, fokozatosan, minél kevesebb számú elvben összefoglalni, a „versenyt” Chabakuk próféta nyerte meg, amikor kijelentette:
„Az igaz ember a hitében él.” (Chabakuk 2:4)
Vagyis a hitünk az, ami a legjelentősebb hatással van minden más cselekedetünkre.
A hit nélküli hitelvek és hitviták elemzése emiatt igen nehezen értelmezhető jelenség marad.
Nem mindegy, hogy Isten vagy ember írta
Mindennek fényében lássuk, mi az, amivel az ortodoxia leginkább vitatkozik a reform zsidósággal: a Tóra isteni mivolta [Torá min hásámájim].
Azt a reform zsidók is elismerik, hogy a Tóra egy nagyszerű, kiváló mű, érdemes a tanulmányozásra, az abból való lelki épülésre. Mindezt egyértelműen leírják a kiáltványukban.
Mi azonban a Tórát nem pusztán egy figyelemreméltó emberi műnek tekintjük, hanem életünk alapjának.
A Tóra szerzője: a Világmindenség Teremtője. Amikor az Egyiptomból való kivonulás után, a világtörténelemben egyedülálló módon, megnyilatkozott, az egész zsidó nép számára, egyértelművé tette ezt.
Nem létezik a világon még egy olyan szöveg, mint a Tóra, ami ennyi „virágot” hajtott volna, azóta, hogy sok ezer évvel ezelőtt megkaptuk. Újabb és újabb magyarázatok születnek rá, újabb mélységek és értelmezések tárulnak fel belőle.
Kapcsolódó írásunk: A Tóra fája, a Tanach fája
A Tóra magyarázatai könyvtárakat töltenek meg. Mégpedig nem antikváriumokat, hanem mind a mai napig, egészen frissen nyomtatott és mélységeiben, több százezrek által tanulmányozott könyveket!
Számomra személyesen ez hitünk egyik legerősebb bizonyítéka.
Aki ezeket a tényeket képes figyelmen kívül hagyni, és a hitelveibe belefoglalni a Tóra emberi szerzőségét, az nem sokban különböztethető meg számomra a holokauszttagadónál, vagy a koronavírus-tagadónál, vagy másmilyen, elképesztő összeesküvés-elméletek hívőjénél. Mert az életét egy hamis hit (hitetlenség) alapján éli, ami a nyilvánvaló valóságot figyelmen kívül hagyja.
A Teremtő a zsidó népet egy csodás kinccsel, isteni tanítással ajándékozta meg, annak nyilvánvaló, minden más könyvtől megkülönböztető jeleivel.
Az ortodoxia válasza erre a hála, az örömteli elfogadás, és a Tórában foglaltak elismerése, önmagunkra kötelező törvényként. (Érdekesség: a héber nyelvben a „hála” és „elismerés” szavak ugyanazon szótőről eredeztethetőek [hodáá].)
A reform válasza pedig az, hogy „igen, a Tóra is egy érdekes könyv, érdekes szüleménye az emberi kultúrának”.
Talán mondani sem kell, hogy ez a hitbéli különbség nem áll meg „elméletben”, hanem számos gyakorlati vitát is eredményez, megmagyarázza a nézeteltéréseinket. Ezekről fognak szólni – a Teremtő segítségével – ennek a cikksorozatnak a hátralévő részei.
Történelmileg a reform zsidóság a világban zajló felvilágosodás mozgalma nyomán keletkezett. A felvilágosodás lényege az volt, hogy az öntudatra ébredező világi, tudományos-kulturális világ levetette magáról a katolikus egyház béklyóit.
Ezzel párhuzamosan a zsidóságon belül is megindult egy hasonló, szekularizációs folyamat, és ennek eredményeként alakult ki a reform zsidóság, a „hit nélküli egyház” sajátos fogalma.
Ehhez képest pozitív és üdvözlendő fejlemény, hogy a történelmi reform zsidóság sokkal inkább ellenséges viszonya megváltozott, mára a Tóra „barátaivá” szelídültek – azzal a kitétellel, hogy továbbra sem hajlandóak elfogadni a Tóra isteni mivoltát.
Ha ez az egy, utolsó lépés is megváltozna, az valóban komoly előrelépés lenne a világ zsidóságának az életében.
