Meglepő dolgot találunk a mostani hetiszakaszban: a régi, letűnt bálványimádó kultúrák ereklyéinek elpusztításának parancsát.
„Pusztítva pusztítsatok el minden helyet, ahol szolgálták a népet isteneiket […]
[…[ és törjétek össze oltáraikat, és törjétek össze oszlopaikat, és áldozati fáikat [ásérá] tűzben égessétek el, és bálványszobraikat vágjátok ki, és távolítsátok el nevüket arról a helyről.” (Mózes 5., 12:2-3)
Ez a micva nyíltan szembehelyezkedik a modern, nyugati társadalom értékrendjével, mely oly fontosnak tartja a kultúrát, a történelmi emlékek ápolását, megőrzését, bemutatását és tanulmányozását.
Egy igen meglepő részlete ennek az egyébként sem egyszerű szakasznak az, hogy hangsúlyozottan minden időben érvényes. Azt gondolhatnánk ugyanis, hogy a bálványrombolás elsősorban az Izrael földjére elsőként megérkező honfoglalók feladata. Később azonban, amikor már ezek a kultúrák kihalnak (ahogyan ez meg is történt mára), addigra a pusztítás parancsa már érvényét veszti.
A Tóra azonban így ír:
„Ezek azok a törvények és rendeletek, amiket őrizzetek megcselekedni […] minden napokon, amíg éltek a földön.” (12:1)
Vagyis: közvetlenül a bálványpusztítás parancsa előtt a Tóra külön kihangsúlyozza, hogy ez a szabály nem veszíti el az érvényét soha.
Ami már csak azért is különleges, mert ez a mondat jelöli Mózes 5. könyvének talán leginkább prominens szakaszhatárát, amiben a központi téma megváltozik: előtte Mózes feddését és történelmi beszámolóját olvastuk, ezután pedig következik a 613 parancsolat jelentős részének sűrű felsorolása, átismétlése.
Első helyre kerül ezek közül a bálványrombolás parancsa, pontosan azért, hogy demonstrálja, hogy ez is ugyanolyan fontos, még a mai időben is, amikor a régi kánaániták bálványimádó kultúráját már csak kizárólag a múzeumokban találjuk meg.
Feltételezhetjük, hogy a bálványimádás megszűnése utáni időben az örök tórai törvény új, általánosítottabb értelmet nyer, és vonatkoztatható minden olyan értékrendre, ami az Örökkévaló szolgálatával ellentétes, átvitt értelemben az emberek „bálványozzák”.
Ez az a négy dolog, amit itt a Tóra felsorol:
- Az oltárok elpusztítása megfelel az önfeláldozásnak, amivel az emberek a „bálványukat” szolgálják.
- Az oszlopok megfelelnek a magasra emelésnek, a tiszteletnek.
- Az áldozati fák a gyökereket, az összetett rendszereket szimbolizálják.
- A bálványszobrok pedig a kézzelfoghatóság jelképei, ami miatt a „bálvány” érdekesebb az emberek számára, mint a láthatatlan, megfoghatatlan Teremtő szolgálata.
