Jákob és családjának Sechemben történő letelepedését a Tóra legtöbb olvasója elsősorban Dina elrablásáról és az azt követő vérontásról ismeri.
Azt azonban már kevesebben veszik észre, hogy a tragikus epizódot egy egyedülálló idill képe előzi meg:
„És megérkezett Jákob teljességben Sechem városába, ami Kánaán földjén van, amint jött Pádán-Árámból, és letáborozott [vájichán] a várossal szemben.” (Mózes 1., 33:18)
E szó (ויחן) héber gyökbetűit (חן) a Talmud Bölcsei többféleképpen is értelmezik. Felfedezhetjük benne egyebek mellett a közelgő Chanuka ünnepének nevét is.
Egy egyszerű kapcsolat a két történet között: mindkét esetben veszélyek és ellenségek leselkedtek közösségünkre, melyből kiemelkedett a szabadság és az ünneplés ideje.
Háromféle jelentést kapcsolnak Bölcseink a chén szóhoz (Ávodá Zárá 20a): 1. Szépség, kegy, tetszés, elegancia. 2. Chánájá – letelepedés (a tábor [mácháne] szóból). 3. Mátnát chinám – ingyenes ajándék.
Mindezeken túl, a héber Szentírásban egy gyakran előforduló kifejezés a „kegyet [chén] talált a szemeiben”, ami lényegi jelentésében megfelel a tetszés, szeretet kifejezésének. Aki kegyet talál a másik szemében, az lényegében egyfajta engedélyt, lehetőséget, szabadságot kap a másiktól arra, hogy azt tegye, amit akar.
Eszerint a második jelentés a letelepedés szabadsága – a gálut [száműzetés] ellentéte, a mátnát chinám pedig az anyagi szabadság, anyagi függetlenség dimenziójának feleltethető meg. És valóban, Chanukakor, a chén, vagyis szépség ünnepén lényegében a vallási szabadságunkat ünnepeljük.
Szokás még Chanukát a fény ünnepének is nevezni az olajcsoda alapján, és a fény is külső szépséget (vagy még inkább: sármot), azaz tetszést fejez ki. A chanuka szó szerinti jelentése pedig avatás (a rokon chinuch szó jelentése: nevelés), mivel az avatás, az indítás is jár egyfajta különleges szépséggel és szabadsággal, kezdeti lelkesedéssel.
Korábban említettük, hogy Jákob teljességben, vagyis egészben, épségben érkezett meg Sechem városába.
Rási megmagyarázza, hogy ez is megfeleltethető háromféle teljességnek: 1. Begufo – fizikailag sértetlenül, 2. Bemámono – anyagi veszteségektől mentesen és 3. Betoráto – Tórájában is egészben – nem felejtette el a tanulmányait, elveit, valamint nem sérült az Örökkévalóval való kapcsolata.
Hálából mindezekért úgy érezte, hogy tennie kell valami jót, valami különlegeset. Ezzel magyarázzák Bölcseink azt a fentebbi kifejezést, hogy „letáborozott [vájichán] a várossal szemben” (33:18). Ugyanis – mint fentebb láttuk – nemcsak úgy érthető ez a mondat, hogy „letáborozott”, hanem úgy is, hogy „kiszépítette” a várost. Hogy hogyan?
„Ráv azt mondta: pénzérmét vezetett be nekik. Smuel azt mondta: piacokat alapított nekik. Rabbi Jochánán azt mondta: fürdőket épített nekik.” (Sábát 33b)
Mindez önmagában is elgondolkodtató. Az igazán megdöbbentő azonban az, ahogyan, aminek a kapcsán megosztja velünk a Talmud ezt az egyébként Tórából hiányzó, rejtett információt.
Rabbi Simon bár Jocháj, a híres tannaita rabbi, a Zohár szerzője 12 évet töltött fiával együtt egy barlangban, ahol csodálatos módon egy kis patak és egy különleges fa gyümölcse táplálta őket. Ez idő alatt voltak képesek arra, hogy elmélyedjenek a Tórában, olyan mértékben, hogy végül Rabbi Simon azzá vált, akinek ma ismerjük: a Tóra rejtett titkainak egyik valaha élt legnagyobb ismerőjévé.
De hogyan került a barlangba? A rómaiak halálos elfogatóparancsot adtak ki ellene. Pontosan azért, mert fülükbe jutott az a beszélgetés, melynek során Rabbi Jehuda dicsérte nagy cselekedeteiket, mondván hogy fürdőket, piacokat, hidakat építettek.
Rabbi Simon azonban helyreigazította őt: a fürdőket kizárólag saját élvezetükre építették. A hidakat csak azért, hogy vámot szedhessenek. A piacokat pedig csak látszólag építették a kereskedelem fellendítésére – a valóságos motiváció az volt, hogy teret adjanak az erkölcstelenségnek, a paráznaságnak és az azzal való kereskedelemnek.
Amikor a rómaiak megtudták Rabbi Simon kritikus véleményét, üldözni kezdték, ő pedig végül a később világhírűvé barlangban kötött ki, hogy a később világhírűvé vált Zohár alapjait lefektesse.
12 év elteltével végre épségben elhagyhatta a barlangot. Hálával visszagondolva a vele történt csodálatos megmenekülésre úgy döntött, hogy valami jót fog tenni a környezetével.
És hogy kitől tanulta mindezt? Pontosan attól a Jákobtól, aki szintén Sechembe érkezésekor fürdőket, piacokat, valamint pénzérmét vezetett be, hogy ezzel is a befogadó társadalom javát szolgálja.
Felmerül a nyilvánvaló kérdés, hogy mi történt Rabbi Simon korábbi kritikus hozzáállásával, amivel a rómaiak hasonló eredményeiről beszélt, amiért végső soron menekülnie kellett?
Még ha mondhatnánk is azt, hogy Rabbi Simonnak bőséges oka van Jákob ősatyánkról sokkal több jót feltételeznie, mint az őt halálra üldöző, kegyetlen Római Birodalomról, akkor is magyarázatra szorul, hogy mi a jelentősége annak, hogy a történet 12 év után pontosan ugyanazzal a motívummal zárul, amivel kezdődött?
Valahányszor megjelenik a Talmudban Rabbi Simon, személyiségével és történeteivel szinte mindig a Tóráért való szenvedélyes és tökéletességre törekvő, extrém magas szintű követelményeket testesíti meg.
Olyannyira, hogy amikor először elhagyja a barlangot, haragjával kárt tesz másokban, amiért azok nem tanulmányozzák a Tórát. Az Örökkévaló azonban visszaküldi őt, hogy a Tóra szeretét megőrizve képes legyen az emberekhez is pozitívabban viszonyulni.
Ennek a folyamatnak talán a csúcsa az, amikor magukat a rómaiakat, akiket mélységesen megvetett és akik miatt menekülnie kellett, éppen Jákobbal említi egy napon. Azzal a Jákobbal, akinek magának is meggyűlt a baja ikertestvérével, Ézsauval, aki a rabbinikus hagyomány szerint a Római Birodalom ősatyja lett (ld. Ávodá Zárá 11a, Mózes 1., 25:23 alapján, ld. még Rási ugyanott).
Ötféle fogalom-hármassal találkoztunk tehát ebben a témában.
1. Jákob és 2. a rómaiak eredményei (amik majdnem megegyeznek), 3. a rómaiak valós szándékai, 4. a háromféle chén [szépség] és 5. Jákob háromféle teljessége érkezésekor.
Milyen rendszer rajzolódik ki mindezekből?
A legerősebb kapcsolatot ezek közül Jákob háromféle teljessége és a rómaiak valóságos szándékai között találjuk: a testi épségneknek megfelel a paráznaság szándéka, a vagyoni épségnek megfelel az adószedés szándéka, a Tóra-beli teljességnek pedig az az élvezet, amit a fürdőzés jelent (akár a víz megtisztító ereje, akár a Tóra bölcsességének élvezete miatt).
A rómaiak valóságos szándékát maga Rabbi Simon kapcsolta össze az ő alkotásaikkal. Így nekünk más feladatunk nem marad, mint az, hogy ezeket megfeleltessük a háromféle chénnek [szépségnek]: a külső szépség a fürdőknek felel meg, az ingyenes ajándék a Jákob által bevezetett pénzérmének, a letelepedés pedig a piactérnek.
Ezeket az eredményeket a következő táblázatban foglalhatjuk össze:
|
Teljesség, épség |
Hiányosság |
Rómaiak |
Jákob |
Chén [sárm] |
|
Testi |
Paráznaság |
Piacterek |
Piactér |
Letelepedés |
|
Anyagi |
Adószedés |
Hidak |
Pénzérme |
Ingyenes ajándék |
|
Tórai / lelki |
Élvezetek |
Fürdők |
Fürdő |
Szépség, kegy |