Nem lehet nem észrevenni azt a szembetűnő eltérést, ahogyan Jákob személyiségét értékelik az őt körülvevő szereplők.
Ézsau, az ikertestvére például kifejezetten csalónak tartotta azért, amiért ellopta az áldásait:
„Ezért hívják Jákobnak, mert már kétszer is becsapott: az elsőszülöttségemet elvette, és íme, most elvette az áldásaimat is!” (Mózes 1., 27:36)
Vagyis: az igazmondás erényét kéri számon ikertestvérén, miközben ő éppen most vallja be saját magáról ennek ellenkezőjét.
Hiszen ha őszinte lenne, akkor el sem fogadhatta volna azt, hogy apja áldásokat ajánl neki!
Ugyanis már önként eladta az elsőszülöttségét Jákobnak. A Tóra pedig tanúsította, hogy Jákob részéről semmiféle kényszerítés nem történt[1].
[1]„És megvetette Ézsau az elsőszülöttséget” (Mózes 1., 25:34) – írja a Tóra. Vagyis kritizálja Ézsaut, amiért nem tudta kellőképpen értékelni azt, hogy az elsőszülöttség mennyire fontos.
Ha ez azonban így van, akkor ki is a hazug: Jákob vagy Ézsau?
Miközben Ézsau szerint Jákob egy csaló, addig a Tóra pontosan ennek az ellenkezőjét írja le a két testvér jellemzésekor:
„És lett Ézsau vadászatot ismerő, a mező embere, és Jákob egyszerű ember, sátrakban lakozó.” (Mózes 1., 25:27)
Rási egyszerű magyarázata alapján ez azt jelenti, hogy Jákobot a Tóratanulás sátra érdekelte, Ézsaut azonban a mezei vadászat, és az ahhoz kapcsolódó fizikai élvezetek.
Túl ezen, Ézsauról azt olvassuk, hogy „vadászatot ismerő” [jodéá cájid], vagyis az ismereteiben, az intellektusában rejlik az ereje. Ehhez képest Jákobról, akit hagyományosan a Tóratanuláshoz kapcsolunk, azt olvassuk, hogy „egyszerű ember” [is tám], amit Rási úgy is magyaráz, hogy ő bezzeg nem értett azokhoz a trükkökhöz, becsapásokhoz, amikhez Ézsau.
Valóban ilyen egyszerű, egyenes ember lett volna Jákob, aki alkalmatlan a csalásra? Ha igen, akkor hogy lehet az, hogy Ézsau pontosan azt kritizálja benne, hogy csaló?
Hogyan lehetséges, hogy ennyire eltérő leírás fogalmazódjon meg ugyanarról az emberről?
Ézsau azt kifogásolta, hogy Jákob ellopta az áldásokat[2]. Meglepő módon a Talmud ugyanebben az epizódban éppen Jákob kiemelkedő becsületességére talál bizonyítékot:
[2]Ézsau haragja önmagában is megdöbbentő fordulat. Amikor Rebeka a csalást Jákobnak javasolta, akkor mindketten csak Jichák haragjától féltek. Az, hogy mindez Ézsaut esetleg zavarhatná, fel sem merült – hiszen ő eladta az elsőszülöttséget. A figyelmes olvasó Ézsau oldalán is komoly változást tapasztalhat – meggyőződésem szerint ez Jichák hatására történt, aki, miután Ézsau idegen feleségeket vett, szülei megkérdezése nélkül (ld. Mózes 1., 26:35), vissza akarta téríteni őt atyái útjára azáltal, hogy áldást ígért számára a vadhúsért cserébe.
„Akinek nincsen gonoszság[3] a nyelvén – ez Jákob ősatyánk, ahogyan írva van: ’Talán meg fog tapogatni atyám, és olyan leszek a szemében mint egy csaló’” (Mákot 24a, Zsoltárok 15:3, Mózes 1., 27:12 alapján)
[3]A héber eredeti kifejezés [rágál] itt inkább rágalmazást, láson hárát jelent mint hazugságot. Ezt magyarázza a Máhársá, aki szerint Jákobnak láson hárát, vagyis rosszat kellett volna mondania Ézsauról, ha ez a trükk nem lenne. Hiszen Ézsau alkalmatlan arra, hogy az ősi áldást folytassa, valamint az elsőszülöttségét is eladta. Jákob tehát azáltal, hogy részt vett ebben a nem teljesen őszinte eljárásban, a kisebbik rosszat választotta, és megvédte testvére becsületét apjuk szemében.
De hogyan tanulhatunk Jákob becsületességéről abból, hogy ő maga is megfogalmazta, hogy éppen csalásra készül?
Rási magyarázata szerint abból, ahogyan vonakodott elfogadni anyjának utasítását. Éppen ebből a kijelentésből derül ki, hogy számára ez az eljárás egyáltalán nem volt ideális, és kizárólag anyja iránti tiszteletből tette meg.
Az Ároch láNér[4] magyarázata szerint a csalók gyakorlottan tudnak hazudni, míg az alapvetően igazmondáshoz szokott emberek nagyon könnyen lebuknak, ha olyan szituációban találják magukat, melyben el kell térniük a valóságtól.
[4]Jákob Ettlinger rabbi (1798-1871, Németország). Ároch láNér című műve egyike a klasszikussá vált, modern korban íródott Talmudmagyarázatoknak.
Emiatt pontos a szóhasználat a fenti zsoltárban: לא רגל על לשונו, szó szerint, nincsen megszokva a nyelvén. Ezért mondta Jákob, hogy „talán meg fog tapogatni atyám” – átvitt értelemben: ki fogja tudni tapintani, hogy nem mondok igazat.
Hiszen Jákob általában nem járatos, nem gyakorlott a ferdítés „mesterségében”. És végül valóban így is lett!