Bölcseink azt tanítják nekünk, hogy az ősatyák már azelőtt betartották a Tóra törvényeit, hogy azt a Szináj hegyen a nép megkapta volna.
A Tóraadás nagy forradalma az volt, hogy a Tóra egészét a zsidó nép egésze megkapta. Ettől függetlenül kiemelkedő egyének a Tóra bölcsességének, tanításainak bizonyos részeit a Teremtő felfedte már korábban is – pontosan annak és annyit, amennyit Ő a bölcsességében helyesnek látott.
Az ősatyák pedig – kiemelkedő szerepükhöz méltó módon a Tóra törvényeinek is egy kiemelkedő mennyiségét kaphatták meg, akkoriban még nem kötelező erejű parancsként, hanem isteni útmutatásként.
Ha ez így van, akkor Jákob pontosan hogyan is csaphatta be apját, amikor bement hozzá, hogy elvegye az Ézsaunak szánt áldásokat? Hiszen a Tóra megparancsolja: „hazug beszédtől távol légy!” (Mózes 2., 23:7)
Mindenekelőtt azt kell ehhez észrevennünk, hogy Jákob mindezt nem önszántából tette, hanem anyja parancsára. Így ezáltal egy másik, szintén tórai törvényt teljesített: „tiszteld atyádat és anyádat!” (Mózes 2., 20:11)
Mindez felveti a – számunkra is gyakran aktuális – kérdést:
mi a teendő abban az esetben, ha két micva van előttünk, melyek egymásnak ellentmondanak? Vajon vannak-e szabályaink arra, hogy segítsenek választani közülük?
Természetesen: a Tóra és a Talmud kincsestára az ilyen helyzetekkel kapcsolatban is gazdagon ellát minket információval.
Igen híres a Talmud Jevámot traktátusa elején található, több oldalas elemzés, melynek címe: ászé doche lo táászé [tevőleges parancsolat, ami eltol egy tiltást] (3b-7b oldalakon).
Ez a szakasz számos tórai példát hoz, melyek mögött filozófiai szempontból is elgondolkodtató meggondolás húzódik meg. Aki ugyanis egy tórai tiltást szeg meg, az még a legenyhébb esetben is 39 botütést érdemel (Misna Mákot 3:1-9), a tevőleges parancsolat elmulasztásáért azonban nem jár semmiféle büntetés.
Eszerint azt gondolnánk, hogy a tiltás esik nagyobb súllyal a latba. A Tóra azonban éppen ennek az ellenkezőjére tanít minket: a tevőleges parancsolat az, ami eltolja a tiltást.
Ezért van az, hogy ha négy sarkú ruhánkra rojtokat aggatunk [cicit], akkor az lehet kétféle szőttesből készült [sátnéz], valamint ha a fiúgyermek születése utáni 8. nap éppen sábeszra esik, akkor is elvégezzük a körülmetélést, nem bánva azt, hogy ezzel a szombatot meg kell szegnünk.
Jákob dilemmájának esetében ez az elv nem alkalmazható, hiszen ott a szülői tisztelet tevőleges parancsa – legalábbis formálisan – nem a hazug beszéd tiltásával áll szemben, hanem egy felszólítással, miszerint a hazug beszédtől el kell távolodnunk.
Természetesen a rabbik vitatkoznak azon, hogy ha egy parancsolat csak formailag tevőleges, valójában azonban tiltó [láv hábá miklál ászé], akkor azt technikailag tilalomnak vagy felszólításnak számítsuk[1].
[1]Az ezzel kapcsolatos vitát a Peszáchim 59b oldalának magyarázatai között találjuk, ahol a Talmud megfogalmazza, hogy egyenlő erejű tevőleges parancsolatok nem lehetnek képesek egymás felülírására. Ld. még Háfláá Ketuvot 40a ולפ”ז, Minchát Chinuch 90:1 ובזה.
Ha azok szerint döntenénk, akik tilalomnak számítják, akkor ezzel Jákob dilemmáját is megválaszolnánk: a szülői tisztelet parancsolata eltolná a hazugság tilalmát, így anyja parancsára be kellene mennie az apjához, hogy becsapja őt.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mivel a szülői tisztelet parancsolatával a Talmud külön témaként foglalkozik:
„Apját, anyját mindenki félje, szombatjaimat megtartsátok – én vagyok az Örökkévaló.” (Mózes 3., 19:3)
A Talmud bölcsei ebből a mondatból azt tanulják, hogy a szülői tisztelet nem írhatja felül a szombattartást. Ha a szülő a gyerekét a szombat megszegésére szólítja fel, akkor annak nem szabad engedelmeskedni. Így magyarázzák a fenti tórai mondat végét: „én vagyok az Örökkévaló” – az én tiszteletemre mind a szülő, mind a gyerek kötelezve van (Bává Meciá 32a).
Sőt, a Talmud, majd a Sulchán Áruch ezt az elvet fokozatosan minden más törvényre is kiterjeszti:
„Ha azt mondja neki az apja, hogy szegjen meg egy tórai parancsolatot, akár tevőlegest, akár tiltást, sőt, még ha csak rabbinikus parancsolatot is, ne hallgasson rá” (Sulchán Áruch JD 240:15)
Eszerint – úgy tűnik – nincsen módunk arra, hogy Jákob döntését igazolni tudjuk. Hiszen ő hallgatott anyjára, és látszólag megszegte a „hazug beszédtől távol légy” tórai tilalmát!
Ha azonban alaposabban megnézzük, azt találjuk, hogy a Talmud ezt a mondatot kifejezetten bíráskodással kapcsolatos törvényekre vonatkoztatja. Nem kevesebb mint 16 elvet tanul ebből a mondatból (Sevuot 30b-31a).
Mindezzel együtt, az, aki a bíróságon kívül mond valótlant, az ugyan ezt nem jól teszi, különösen, ha nem tudja cselekedetét meggyőzően igazolni. Azt viszont nem mondhatjuk, hogy akár tórai, akár rabbinikus tilalmat megszegett volna ezáltal.