Szukot ünnepén hét napra elhagyjuk a megszokott, állandó lakóhelyünket, és kivonulunk az ideiglenes, labilis sátorba.
Ilyenkor az Örökkévalóban bízunk, és közelebbről is megtapasztaljuk az Ő gondoskodását. Ha bölcsek vagyunk, akkor levonjuk a tanulságot az egész évre: nem a ház erős falai védenek meg, nem az evilági vagyon hoz biztonságot.
Ez a sátorban lakás micvájának egyik alapvető üzenete. De nem ez az egyetlen.
A szuká nemcsak a hitre tanít minket, hanem arra is, hogy néha direkt jót tesz az, ha elhagyjuk otthonunk kényelmét, stabilitását.
A szuka egyik fő aspektusa éppen az, hogy nem stabil. A szuka lényege a szchách, vagyis a sátortető. Miből készülhet a kóser szchách?
„Szukot ünnepét készítsd el magadnak, hét napig, amikor begyűjtöd gabonádat és mustodat.” (Mózes 5., 16:13)
„Rabbi Jochánán mondta: abból készítsd a szcháchot, ami marad a begyűjtésből” (Jerusálmi Szuká 1:5:4)
Azaz éppen az lesz fontos, ami egyébként értéktelennek látszik, a melléktermék: a szárak, a levelek, amiken már termés sincsen. Ez kerül Szukotkor legfelülre.
Ez a sátor legfontosabb alkotóeleme: ha ez nem megfelelő, akkor a sátor nem sátor, és az ott fogyasztott lakoma sem számít sátorban történt micve-étkezésnek.
Az is egy inspiráló üzenet, hogy pontosan az kerül felülre, ami eddig jelentéktelen volt. Viszont talán még ennél is fontosabb, hogy otthagyjuk a megszokott stabilitást.
Ez az évi egyszeri „kizökkenés” képes arra, hogy helyreállítsa a lelki egészségünket, egyensúlyunkat.
Az egészséges léleknek ugyanis a beteg lélek az ellentéte, ennek egyik legfontosabb ismérve pedig a rögeszme, a fixa idea – egy olyan gondolat, amitől az ember nem képes elszakadni. Szukotnak pedig éppen az a lényege, hogy még attól is megtanuljunk elszakadni, amihez talán a legtöbb okunk van ragaszkodni: a saját otthonunkhoz.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a stabilitás eredendően rossz. Éppen ellenkezőleg: ha nem lennénk képesek egyetlen dologra fókuszálni, és egy célra összpontosítva, következetesen, hosszútávon gondolkodni, akkor lehetetlenség lenne bármilyen komolyabb, nagyobb dolgot megvalósítanunk.
Csakhogy mi az egyensúlyra törekszünk. És az egyensúlyban az is benne van, hogy ennek az egyébként előnyös tulajdonságnak az árnyoldalát is észrevesszük: azt, hogy „beragadunk” egyfajta gondolkodásmódba. Ezért a nyitottság és a rugalmasság az egyik fő lecke, amit Szukot ünnepéből megtanulhatunk.
Ahogy a Talmud tanítja: „az ember legyen mindig olyan rugalmas, mint a nádszál” (Táánit 20a).
Érdekes, hogy ez a hasonlat is éppen a nádszálat – a szchách egyik leggyakrabban használt anyagát – hozza példának a rugalmasságra.
Szukot ünnepén tehát kibillenünk a túlzott stabilitásból, egyensúlyból. Paradox módon éppen ezáltal kerülünk csak igazán egyensúlyba.
Az új év ugyanis a nagyünnepek méltóságteljes súlyával, az ítélettől való félelemmel kezdődik. Ezzel szemben Szukotkor az örömön van a hangsúly.
Ebben a pár hétben, ha kiérdemeljük, bepillantást nyerhetünk az egész előttünk álló év terveibe.
Ezt járjuk körbe lélekben minden oldalról – félelem és szeretet, ítélet és öröm, böjt és lakoma szempontjából. Ha az egyikre nem tudunk ráhangolódni, és nem segít minket inspirálni, akkor majd segít a másik.
Szukot az, ami talán a leginkább képes megmozdítani, kimozdítani és elgondolkodtatni mindannyiunkat. És ezáltal a lehető legjobban megalapozni egy új, lendületes és reményteli évkezdetet.
