Ezen a héten olvasunk a Tórában a csodálatos pusztai eledelnek, a mannának a részleteiről. Ebben kétszer is szerepel a „hatodik nap”:
„És történt a hatodik napon [pénteken], amikor előkészítették azt, amit hoztak, és a duplája volt annak, amit más napokon gyűjtöttek.” (Mózes 2., 16:5)
„És történt a hatodik napon [pénteken], hogy dupla kenyeret [lechem misne] gyűjtöttek, az omer kétszeresét mindenkinek. És eljöttek a gyülekezet minden vezetői, és elmondták Mózesnek.” (Mózes 2., 16:22)
A két mondatból a Talmud két különböző törvényt tanul. Az elsőből a péntek hajnali készülődés törvényét:
„Mondta Rav Chiszda: az ember mindig keljen fel korán a szombatra való készülődés miatt, ahogyan írva van: ’és történt a hatodik napon, amikor előkészítették azt, amit hoztak’.” (Sábát 117b)
A másodikból pedig a szombati két kenyér felett elmondott áldás törvényét:
„Mondta Rabbi Aba: szombaton az ember köteles két kenyeret megszegni, ahogyan áll: ’dupla kenyeret [lechem misne] gyűjtöttek’.” (Sábát 117b)
Ez utóbbi talán az egyik legmeghatározóbb törvényünk, szokásunk, ami a szombati nap egyedülálló jellegét meghatározza: mindhárom étkezésnél két egész kenyeret tartunk a kezeinkben, emlékezve a manna csodájára.
Sokunknak a sábátról talán elsőre a sok étkezés, a különleges lakomák jutnak az eszébe. Ez nem véletlen: a Talmud is beszámol arról, hogy szombatra egy „extra lelket” kapunk:
„Rabbi Simon ben Lákis mondta: a Szent, Áldott Ő, egy további lelket [nesámá jetérá] ad az embernek péntek este, és szombat este elveszi tőle, ahogyan áll: ’lepihent és megnyugodott [vájináfás]’. Amikor lepihent, akkor jaj [váj], elveszett a lélek [nefes].” (Bécá 16a)
Miért is kapjuk ezt a lelket? Rási magyarázata szerint többféle célra: 1. Hogy nyugodtabbak legyünk. 2. Hogy jobban tudjunk örülni. 3. Hogy nyitottabbak legyünk. 4. Hogy többet tudjunk enni és inni.
Logikus, hogy ez az extra lélek [nesámá jetérá], ami többet képes enni, szoros kapcsolatban álljon a két kenyérrel [lechem misne], amit a szombati étkezéseken meg kell szegnünk[1]. Ugyanis mindkettő a szombat extra, kétszeres áldását szimbolizálja.
[1]Egy másik, igen kézenfekvő kapcsolat a két fogalom között, hogy a misne szó pontosan ugyanazokból a betűkből áll mint a nesámá. Ez a gondolat közismert annak – az egyébként viszonylag újkeletű szokásnak – kapcsán, hogy az elhunytak emlékére szokás a Misna traktátusait tanulmányozni. Ld. még What Can One Do For Someone Who Passed Away?, Rabbi Natan Slifikin, rationalistjudaism.com.
Ugyan a Talmud ezt nem fogalmazza meg, de a korai magyarázói, a 11. században élt toszafisták magyarázataikban már megemlítik ezt az igen kézenfekvő kapcsolatot (ld. Dáát Zekénim 16:22).
Ha azonban pontosan végiggondoljuk a hasonlatot a manna és a szombati kalács között, alapvető kérdést fogalmazhatunk meg:
vajon őseink valóban dupla adag mannát ettek a pusztában?
Hiszen a Tóra arról számol be, hogy a dupla adag manna pénteken hullott, míg szombaton nem hullott egyáltalán semmi. Márpedig ha minden nap egy adagot ettek belőle, akkor miután pénteken megették az aznapi adagjukat, szombatra pontosan ugyanannyi maradt, mint akármelyik másik napra!
Természetesen ezzel a kérdéssel már Bölcseink is foglalkoztak. Ők így írják le a „manna matematikáját”:
„Pénteken mindenkinek két ómer hullott. Minden ómerből készítettek két kenyeret. Íme, ebből négy kenyér adódott. Egyet ettek meg pénteken [reggel], egyet péntek este, egyet pedig [szombat] reggel. Íme, ebből egy maradt szombat délutánra[2].” (Tur OC 291, Mechiltá / Jerusálmi nevében)
[2]E kiszámítás alapján vitatkoztak a magyarázók azon, hogy vajon a harmadik szombati étkezéshez is szükséges-e vajon a két kenyér? Hiszen eszerint csak egy kenyér maradt az utolsó étkezésre. Végül amellett döntöttek, hogy ha csak lehetséges, ilyenkor is két kenyér felett mondjuk el az áldást (ld. az említett Dáát Zekénim 16:22, valamint Sulchán Áruch OC 291:4 és magyarázói).
Eszerint hétköznap, amikor egy ómer hullott (ld. Mózes 2., 16:16), feltehetőleg szintén két kenyeret készítettek belőle. Ebből egyet ehettek reggel, egyet pedig este.
Akkor viszont hogyan ettek szombaton többet mint bármelyik hétköznap?
A legegyszerűbben úgy, hogy ha általában reggel és koraeste / késő délután ettek, akkor a pénteki második étkezést későbbre tették: péntek estére, a csillagok feljövetele utánra.
A szombatra szánt második kenyeret azonban éppen ellenkezőleg, minél hamarabb ették meg, hogy az még a szombathoz tartozzon. Így a szombati extra étkezést lényegében a pénteki és vasárnapi étkezés rovására tudták megtenni.
A fentebb említett toszafista magyarázat hoz egy korábbi forrást (melynek eredetijét azonban egyelőre sajnos nem sikerült megtalálnom). Ez olyan hagyományt is ismer, mely szerint azok a kenyerek, amiket a szombat számára sütöttek, csodálatos módon megduplázódtak a sütés során. Ennek eredményeképpen úgy ehettek szombaton többet, hogy nem kellett azt a hétköznapoktól elvenni.
Érdekesség, hogy ugyanaz a manna, ami a szombat kapcsán a jólét és bőség szimbóluma, sok más esetben éppen az éhezés és böjt kontextusában szerepel. Az ötödik könyvben maga Mózes számol be a mannáról így:
„És sanyargatott téged, és éheztetett téged, és mannával etetett, amit nem ismertél, és nem ismertek őseid” (Mózes 5., 8:3)
Ebben a mondatban a „sanyargatott” [vájáánchá] szó gyökbetűi pontosan ugyanazok mint amik a jom kipuri böjt parancsolatában szerepelnek:
„Szombatok szombatja az nektek, és sanyargassátok [veinitem] lelketet, a hónap tizedik napján.” (Mózes 3., 23:32)
Bölcseink éppen ebből a szóból tanulják azt az öt tilalmat, melyek Jom Kipur napján érvényesek – köztük éppen az étel-ital fogyasztásának tilalmát is[3].
[3]Valószínűleg ugyanez az oka annak, hogy a Talmud éppen a Jom Kipurral foglalkozó Jomá traktátusban, azon belül is a böjtöt részletező misna kapcsán tárgyalja a manna minden részletét a legbővebben (ld. Jomá 74b-76a).
Ezt a látszólagos ellentmondást szintén megmagyarázhatjuk Rási fenti tanításával, amit a nesámá jetérá [extra lélek] szerepéről írt.
Ez az az emelkedett szombati hangulat, amiben a fizikai és szellemi létezés nem mond ellent egymásnak.
Más napokon ha többet eszünk, akkor az óhatatlanul elvonja energiáinkat, figyelmünket, létezésünk hangsúlyát a szellemi létezéstől, és a fizikai létezés felé sodor minket.
A szombati léleknek köszönhetően azonban nem ez a helyzet. Ilyenkor úgy tudjuk élvezni az élet fizikai aspektusait (az alvást, az evést-ivást, közös éneklést és beszélgetéseket), hogy az nemhogy nem csökkenti, hanem még meg is erősíti a Teremtővel való kapcsolatunkat.