Az elmúlt évszázad egyik leghíresebb rabbija, R. Mose Feinstein mondta, hogy amikor kérdezték egy vallási ügyben, sosem mondott választ anélkül, hogy ne emlékezett volna arra, hogy pontosan az oldal melyik részén található a válasz, amit idéz. Számára ez egyfajta biztosíték volt arról, hogy pontosan válaszol a kérdésre, jól emlékszik a forrásra.
Mióta elterjedtek a számítógépek, a szent könyvek digitális változatai nagy segítséget jelentenek ahhoz, hogy olvassunk, információkat találjunk meg. Régi időkben ez nem volt ilyen egyszerű. Van olyan történet, hogy egy nagy rabbi az éjszaka kellős közepén, a leghidegebb télben megjelenik a szomszédos faluban (néhány kilométeres járóföldnyire), és kopogtat az ajtón, az egyik könyvet keresi a barátjánál, mert emlékszik, hogy abban le volt írva valami, amivel kapcsolatosan ő éppen tanul, és szüksége lenne rá.
Az egyik legtöbb könyvet író rabbi, a Chidá (Rabbi Cháim Joszéf Dávid Azulai, 1724-1806) enciklopédikus tudására úgy tett szert, hogy munkájából kifolyólag sokat járt-kelt a világban, és mindig beült a helyi könyvtárba, olvasni, tanulni egy kicsit.
Ahogy párhuzamosan használom nap mint nap a kétféle technológiát, a digitális és analóg könyvtárunkat, rájövök, hogy milyen fantasztikus dolog a curát hádáf, azaz a lap elrendezése. Más nemzeteknél a könyvek többnyire folyó szövegből állnak, néha rövidebb-hosszabb lábjegyzetekkel. Nálunk azonban a klasszikus könyvekhez kommentárok sokaságából válogatnak a lap szélére, ilyen formában:
Sász Vilna, avagy a Talmud leghíresebb kiadásának egy oldala
Misna Berura, a Choféc Cháim által írt és szerkesztett, meghatározó törvénygyűjtemény egy oldala
Ha a szerkesztett oldalra pillantok, és valamennyire emlékszem a témára, egyetlen áttekintéssel tudom ellenőrizni a hiányzó információkat.
Ezt a tanulási élményt semmilyen digitális verzió nem tudja pótolni, mert vizuálisan beivódik, hogy hol keressem vissza a tanultakat.
Amikor először jártam egy speciálisan a valláshoz visszatérők számára fenntartott jesivában, arról beszélt a rabbi, hogy a tanulók gyakran nem értik, hogy mi olyan érdekes ezen a sok, apró héber betűs oldalon?
De miután megszokják a böngészésüket, ismétlésüket, rájönnek, hogy minden oldalnak más „színe” van!
Persze nagyon fontos, hogy a digitális változatban a szövegek egy pillanat alatt visszakereshetők. Digitális kereső nélkül az orti.hu-s cikkekhez sem tudnám olyan gyorsan megtalálni az egyes idézetek forrását. Vagy rákényszerülnék arra, hogy mindet jegyezzem meg. Változnak az idők, ma már máshova kerül a hangsúly, hogy mire használjuk az agyunkat.
Az oldalankénti „formaszerű” szedésnek további gyakorlati előnyei is vannak. Ma már szerte a világon különböző napi tanulóprogramok vannak. A legismertebbek ezek közül a Daf Jomi, amiben a résztvevők mindennap egy lapot, azaz két oldalt tanulnak a Talmudból, és 7 év alatt körbeérnek. A másik a Daf Jomi BeHalacha, a Dirsu intézmény szervezésében, ami szintén 7 év alatt veszi végig a Misna Berura c. könyvet.
Személy szerint nagy rajongója vagyok az ilyen típusú programoknak, amik előre jól kiszámítható adagokra osztanak egy látszólag végeláthatlan tudásmennyiség megismerését. Amikor megtudtam, hogy Rabbi Shlomo Wolbe, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású néptanítója azt tanácsolta a tanulóknak, hogy még a jesiva éveik alatt, 4 év során tanulják át a Tórára írt összes kommentárt, amit Rási és Rámbán írtak, izgatott kísérletbe kezdtem: saját szerkesztésű kiadás alkotásába, amiben egy oldal egy napnak felel meg. Az oldal tetején olvasható, hogy melyik év melyik napjához tartozik az adott szakasz. Ez például a mai adag:
