Türelmetlenség vagy igyekezet – hiányosság vagy erény?

Amikor József felfedte a testvérek előtt kilétét, arra kérte őket, hogy az egész család költözzön le hozzá, Egyiptomba, hogy együtt lehessenek, valamint hogy az éhínség évei alatt is legyen elegendő gabonájuk.

József egy rejtélyes, többféleképpen is értelmezhető jótanácsot, utasítást adott a testvéreinek az utazásukkal kapcsolatban:

„Ne izgassátok fel magatokat az úton.” (Mózes 1., 45:24)

Rási többféle magyarázatot is hoz arra, hogy ez mit jelent. A legegyszerűbb az, hogy ne hibáztassák egymást a múlt miatt, ne mutogassanak egymásra, hogy ki miatt bántak Józseffel jogtalanul.

Ami történt, megtörtént – a múlton tovább kell lépni, és a jövőre koncentrálni.

Világosban megérkezni

Egy másik magyarázat szerint a jótanács az, hogy ne akarjanak gyorsabban hazaérni a lehetségesnél. Hiába izgatottak amiatt, hogy mihamarabb megosszák apjukkal a jó hírt, mégis, ez az egyébként dicséretes igyekezetük ne legyen oka annak, hogy potenciális veszélybe sodorják magukat.

Ugyanis akkoriban veszélyt jelentett az, ha valaki az éjszaka sötétjében egy lakott területen kívül vándorol.

Érvelhettek volna azzal, hogy fontos küldetést teljesítenek, és a Teremtő meg fogja őket védelmezni, valamint, hogy még nincs is annyira sötét, sietni fognak, és még a teljes sötétedés előtt elérik a következő várost.

Erre mondta József, hogy ne próbálják túlfeszíteni a húrt, bármilyen jó cél érdekében is teszik ezt. Ahogyan a Talmud mondja:

„Mindenki, aki nyomja az időt, azt az idő nyomja. És mindenki, aki enged az időnek, annak az idő megáll.” (Éruvin 13b)

Telezsúfolt napjaink

Ez az egyik leggyakoribb stratégia, amivel a rossz ösztön [jécer hárá] az embert kizökkenti a ritmusából. Csak ennyit mondat vele, időről-időre:

„Csak még ezt az egy kis dolgot megcsinálom!”

Mindig csak még 5 perc.

5 perccel később indulunk el, 5 perccel később érkezünk meg, 5 perccel tovább maradunk, bárhol is legyünk, és ahány helyre mentünk aznap, ahányféle dologgal foglalkoztunk, pontosan annyiszor 5 percet késtünk – mindenhonnan.

De mennyit nyertünk mindezzel? Semmit: a nap 24 órája nem lett sem rövidebb, sem hosszabb.

Ráadásul ha csak a nap első ilyen 5 percére nemet mondtunk volna, és ezt leszámítva mindent pontosan ugyanúgy tettünk volna, akkor pontosan sehonnan, semennyit nem késtünk volna.

Az ember azt hiszi, hogy igyekvően viselkedik, hiszen minél többet, minél jobban igyekszik megtenni. Azonban emögött gyakran a hit [emuná] hiánya áll.

Hiszen ha azt gondoljuk, hogy mindent a Teremtő irányít, és Ő előre megszabta, hogy aznap miket sikerül teljesítenem, akkor aligha lehet jó ötlet versenyre kelni vele, és még többet belezsúfolni a napomba.

A koronavírus (személyes) tanulsága

Szinte bármilyen betegséget is kapunk el, az visszaveti erőnlétünket, és emlékeztet minket arra, hogy nem mi irányítjuk az életünket, hanem a Teremtő. De a koronavírus tünetei talán különösen alkalmasak erre a felismerésre.

Hála a Teremtőnek, azután, hogy megkaptam a pozitív PCR-tesztem eredményét, szinte alig érzékeltem tüneteket magamon. Egyáltalán nem volt magas lázam, és a közérzetem is viszonylag jó volt. Kissé fáradtabb voltam a szokásosnál, de a napi teendőimet 1-2 nap után szinte változatlanul el tudtam látni a karanténból.

Hamarosan azonban észrevettem, hogy nem minden megy úgy, mint előtte. Nem tudok olyan hosszan állni ima közben, a szokásos séták lefárasztanak, biciklire sem merek úgy felszállni.

Az orvosok azt mondták, hogy a karantén csak 1 hétig tart, de a tünetek akár még hetekig is elhúzódhatnak. Ilyenkor a beteg már nem fertőz, „csak” gyengébb.

Hosszú idő után újra felszálltam a villamosra. Eddig már csak azért sem mentem villamossal, nehogy ott kapjam el a betegséget. Most azonban ez már nem aktuális. Egyébként sincsen sok utas. Még ha nehezemre is esik – az önérzetem miatt – jól esik leülni.

Így aztán az idén egészen másképpen olvastam ezt a hetiszakaszt, amiben József figyelmezteti a testvéreit, hogy ne akarjanak többet elérni, amennyit józan megfontolás szerint lehetséges.

Az irányítás a Teremtő kezében van. Az ember pedig jobban teszi, ha egy kicsit kevesebbet fantáziál a saját „szuperképességeiről”.