„Nem akarok cádik lenni”

Cádik: kiemelkedő, igaz ember.

Egyszer volt nálunk egy sábeszi vendég, aki azt mondta, hogy nem akar cádik lenni, mert a cádikokkal az Örökkévaló magasabb mérce szerint bánik. Jobban odafigyel rájuk, fontosabbnak számítja őket a többi embernél.

Ezért aztán ha valamit nem jól csinálnak, az is nagyobb súllyal esik a latba.

„Körülötte viharos [niszárá] nagyon”  (Zsoltárok 50:3) – az Örökkévaló aprólékos a cádikokkal, annyira, mint egy hajszál [szeár] vastagsága. (Talmud, Jevámot 121b)

Szerintem nagyot téved az, aki ilyen módon gondolkodik.

Ebben a hetiszakaszban (Tecáve) nem jelenik meg Mózes neve. A hagyomány magyarázata szerint azért nem, mert ő maga kérte ezt. Amikor a nép vétkezett az aranyborjúnál, Mózes közbenjárt a Teremtőnél, hogy bocsásson meg nekik.

„Ha nem bocsátasz meg nekik, töröld ki a nevemet abból a könyvből, amit írtál!” (Mózes 2., 32:32)

Mózes úgy érezte, hogy vezetőként saját személyes kudarca lenne, ha nem lenne képes a nép számára a megbocsátást megszerezni. Ezért szégyellené magát, ha a későbbi nemzedékek értesülnének erről a kudarcáról.

Az Örökkévaló azonban persze nem volt ilyen kritikus Mózessel szemben:

„Annak a nevét törlöm ki, aki vétkezett ellenem.” (Mózes 2., 32:33)

Mégis, a hagyomány úgy tartja, hogy ha egy cádik mond valamit, akkor az valóra válik. Még akkor is, ha feltételhez kötve mondja (Talmud, Mákot 11a. Mózes nevének „kitörlésére” vonatkoztatva: Zohár Chádás / Sir háSirim).

Emiatt – noha Mózes neve a Tórában megmaradt – legalábbis ebből a hetiszakaszból teljesen eltűnt.

Számomra ez a történet azt tanítja, hogy minél jelentősebb, magasabb szintű egy ember, annál súlyosabbak a szavai. Akár jó, akár rossz szavak.

Még akkor is, ha a szekuláris világban úgy tűnhet, hogy a médiának, a politikának, a marketingnek a szava az, ami számít, mert azt látjuk felnagyítva megjelenni. A Teremtő azonban más mércével mér.

Ő százszorosan jobban odafigyel annak a szavára, aki az Ő hangját (tanításait, parancsolatait) fontosnak tartja, tanulmányozza.

Vagyis a cádikokéra.

A cádik szavának súlya van. Ez megmagyarázza azt, amire a külvilágban sokan furcsán tekintenek. Például: miért van az, hogy az ember egy cádik áldását kéri? Miért kéri, hogy imádkozzon azért, hogy egy szerettünk meggyógyuljon? Talán ő jobban tud imádkozni, mint én? Vagy a Teremtőt az ő imája jobban érdekli?

Pontosan erről van szó: az igaz ember odafigyel a saját szavaira is. Ezért aztán a Teremtő is jobban odafigyel rá. Ez persze oda-vissza működik: ha az ember tudatában van annak, hogy minden szava teljesülhet, óvatosabban fog bánni a szavaival.

Ezért gondolom, hogy nagyot tévedett az a vendégem, aki azt mondta, hogy nem akar cádik lenni, mert fél attól, hogy akkor az Örökkévaló szigorúbban bánna vele.

Vagyis megelégszik a középszerűséggel.

Kihagyja azt a lehetőséget, hogy fontos szerepet töltsön be, felelősséget vállalhasson a környezetéért: családjáért, ismerőseiért, közösségéért, az imáival, tanulásával, jócselekedeteivel segítse, érdemesítse őket.

Pedig az Örökkévaló nem akar senkit kizárni ebből a lehetőségből. Cádik akárki, akármilyen élethelyezetben lehet. Ehhez az kell, hogy – túl azon, hogy betartja és tanulmányozza az Örökkévaló Tóráját –,

legyen igényes saját magával szemben, és felelősségtudatos másokkal szemben.