Mit kérhetünk szombaton egy nem zsidótól?

Talán ez az egyik leggyakoribb, egyben legösszetettebb kérdés, ami a szombat törvényei kapcsán fel szokott merülni.

Első pillantásra igen nehéz jó választ adni rá, mert az ezzel kapcsolatos törvényeket a Sulchán Áruchban, a zsidó élet törvénykönyvében szétszórva találjuk meg.

Igaz, hogy van néhány fejezet, melynek az ámirá leákum [nem zsidó megkérése] az egyik központi témája. Viszont teljesen más ügyekben is gyakran felmerül: ha elhangzik valamilyen tiltás, valamilyen nagy szükség, akkor Joszéf Káro rabbi vagy a Remo – a Sulchán Áruch szerzői – gyakran hozzáteszik: „viszont szabad nem zsidót kérni erre”.

Általános szabályt azonban nehéz találni: mikor szabad és mikor nem?

Ha sokat olvassuk az ezzel kapcsolatos törvényeket, az a benyomásunk alakulhat ki, hogy „mindig szabad, amikor nagyon muszáj”.

Ez nagyjából nem is áll túl távol a valóságtól, viszont mikor mondhatjuk, hogy nagyon muszáj? Valamint: miféle törvény ez, hogy sosem szabad megszegni, kivéve, ha nagyon muszáj?

A válasz a tórai és a rabbinikus törvények alapvető természete közötti különbség megértésében rejlik.

„Ne végezz semmiféle munkát [szombaton], sem te, sem fiad, sem lányod, sem a szolgád, sem a szolgálónőd, sem az állatod, sem a jövevényed, aki a kapuidban van.” (Mózes 2., 20:10)

Már maga a Tóra is ír arról, hogy ne végeztessük el a saját munkánkat mással. Ha ez a másvalaki erősen kapcsolódik hozzánk, például a gyermekünk, az állatunk vagy a szolgánk, akkor a tilalom tórai szintű.

Más nem zsidókat azonban a Tóra szerint megkérhetünk arra, hogy végezzenek munkát helyettünk. Még akkor is, ha az illető a háztartásunkban – vagy éppen a zsinagógában – dolgozik, akkor sem nevezhetjük „szolgának”, hiszen nem áll a tulajdonunkban.

A talmudi rabbik azonban megtiltották azt, hogy mindenféle munkánkat ilyen módon végeztessük el. Ennek a tilalomnak a neve ámirá leákum [nem zsidó megkérése].

Erre többféle magyarázat létezik. Az egyik szerint a szombat ünnepi jellegének a rovására megy, ha mindent ugyanúgy meg tudunk csinálni, ahogyan hétköznap, csak mások kérése által.

„Minden, amit a rabbik bevezettek, a Tóra mintájára [keén deorájtá] vezették be.”

Ez a mondás a Talmudban gyakran előfordul, például: Peszáchim 39b, 116b, Jomá 31a, Jevámot 11a, Gitin 65a, Ávodá Zárá 34a, Bechorot 54a.

A rabbik szinte sosem találnak ki egy teljesen új dolgot, ami előtte egyáltalán nem létezett. Az ámirá leákum tilalmának tórai előképe a szolga szombati dolgoztatása.

Van azonban jó néhány fontos különbség a tórai és a rabbinikus tilalmak között. Mindenekelőtt: míg a tórai tilalom minden körülmény között tilos (szinte állandó jellegű kivétel ez alól a pikuách nefes, vagyis az emberi élet védelme), addig a rabbinikus tilalmakat eleve kivételekkel együtt vezették be a Bölcsek.

„Ahol fájdalom van, ott nem vezették be a Bölcsek a rendelkezésüket.” (Ketuvot 60a)

Ez nemcsak azért fontos, hogy élhetőbbé tegye a vallásos életet, hanem azért is, hogy mindenki számára világos különbség legyen a tórai és a rabbinikus törvények között.

Most pedig lássunk néhány gyakorlati szempontot a megengedett és tiltott szombati kérések ügyében.

A legtöbben azt gondolják, hogy ha nem közvetlenül kérjük meg a nem zsidót, hanem utalást teszünk (pl. „mennyire örülnék, ha fel lenne kapcsolva a villany!” ahelyett, hogy „légy szíves, kapcsold fel a villanyt”), akkor azzal a kérés azonnal megengedetté válik. A Sulchán Áruchban viszont sajnos ennek látszólag éppen az ellenkezője áll:

„Minden olyan dolog, amit tilos mondani a nem zsidónak, hogy szombaton csinálja meg, utalni is tilos arra.” (Remo 307:22)

Ugyanitt azonban a Misna Berura kifejti, hogy ha az utalás nem tartalmazza a parancsot, akkor az mégiscsak megengedett (pl. „milyen sötét van itt!”). Az ilyen módon végzett munka hasznát azonban csak abban az esetben élvezhetjük, ha az valamilyen meglévő hasznot egészít ki (pl. feljebb tekeri a már égő világítást).

A másik fontos gyakorlati kivétel, amikor megkérhetjük a nem zsidót: a már korábban is említett „szükség esete”.

Ez azonban önmagában nem elég. Az is szükséges, hogy maga a dolog, amit a nem zsidótól kérünk, az is rabbinikus tilalom legyen (például: mükce mozgatása, tárgy vivése a kis utcákon, LED-es lámpa kapcsolása).

Sulchán Áruch OC 307:5. Egy másik fontos és gyakori példa: péntek délután a naplemente [bén hásemásot] időszaka, ami kétséges időszaknak számít (ld. OC 261:1).

A zsinagógai életben a legtipikusabb példa erre a közösség szükséglete (pl. sötét van a zsinagógában).