Ezen a héten nagy figyelmet kapott az Operaház igazgatója és karmestere közötti vita. Az igazgató elrendelte, hogy az egyik előadásba iktassanak be egy hosszabb szünetet, hogy a büfé bevételét növeljék. A karmester azonban ezt a döntést szakmaitlannak tartotta, ezért megtagadta a továbbiakban a darab vezénylését.
Vajon van-e a Tórának mondanivalója ezzel a vitával kapcsolatban?
Miért nem akarta a karmester azt, hogy megszakítsák az előadást? Azért, mert jelentős a különbség az egyben lejátszott darab és a két részletben lejátszott darab között. Nem lehetséges elérni ugyanazt a hatást szünettel mint anélkül.
A legutóbbi időkben élt egyik legnagyobb Tóratudós a Cházon Is néven ismert Ávráhám Jesájá Karelitz (1878-1953), aki Izrael egyik legismertebb, különösen vallásos helyét, Bné Berák városrészét azzá tette, aminek ma ismerjük: szigorú vallásos életmód, Tóratanulás és imádkozás központjává.
Számos alkalommal tanított arról, hogy mennyire fontos az, hogy a Tóratanulást ne szakítsa meg az ember. Különösen nagyra értékelte a hosszú időn keresztül tartó, egybefüggő tanulást, melynek során saját tapasztalata szerint az ember igazán egyedülálló szellemi megtapasztalásban részesülhet.
Kapcsolódó:
A híres hasonlat szerint amikor az ember egy lábosban vizet forral, akkor van egy bizonyos pont, a forráspont, amit meg kell várni. Nincs értelme levenni a lábost a lángról ennél előbb, mert nem lehet elérni vele ugyanazt a hatást. Ehhez hasonlít az, aki a Tórát tanulja, de túl korán megszakítja.
Ez az egyik nagy lehetősége a szombatnak. Ilyenkor nincsen telefon, nincsenek üzenetek, nincsen WhatsApp értesítés, sem email. Csak a család, a barátok, az ima és a tanulás.
Vajon hétköznap is meg lehet tenni ugyanezt, akár csak rövidebb időre? El tudjuk engedni a telefont és az eszközöket? Nem félünk a társadalmi nyomástól?
Van azonban olyan helyzet, amikor éppen hasznos az, ha az ember megszakítja „a víz forralását”. Például amikor haragos. Ha valami olyasmi történik, amire „csuklóból”, ingerültségből akar válaszolni.
„Ne siess lelkedben haragudni, mert a harag a bolondok ölében nyugszik.” (Kohelet / Prédikátor 7:9)
Salamon király arra tanít minket, hogy a bolondokat jellemzi az, hogy sietősen és haraggal felelnek. Amikor az ember haragszik, az gyakran eltorzítja a tisztánlátását, és olyasmit tesz, amit később, „tiszta fejjel” megbánhat.
Bár az igazság az, hogy ez a kérdés sem fekete vagy fehér. Ahogyan annyi minden más, a harag is alaposabb mérlegelést igényel. Néha ugyanis az ember azt is megbánhatja, ha elmúlik a harag, és már egyáltalán nem érzékeli problémának azt, amiért haragosan szólni akart volna. A kérdés pedig elsikkad, még akkor is, ha egyébként fontos létjogosultsága lett volna.
Az ember megbánhatja azt, amikor haragból reagál, és megbánhatja azt is, hogyha a harag elmúltával elmulaszt reagálni. Így néha még az sem jó, ha a harag „lábosát” vesszük le a tűzről.
Természetesen nagy óvatossággal kell ehhez a témához hozzáállni, mert komoly kockázattal járhat az, ha erőszakosan és igazságtalanul rápirítunk a másikra. A helyes az, ha megtanuljuk pontosan érzékelni saját magunkban a harag fokozatait és az ügyek fontosságát, és őszintén szembenézni azzal, hogy magunknak követelünk valamit, vagy a Teremtő dicsősége miatt szólalunk fel.
