Imáinkban gyakran említünk három szorosan kapcsolódó fogalmat: chén[1] [szépség], cheszed [jóság] és ráchámim [irgalom].
[1]E szó mélyebb jelentéséről külön már korábban bővebben tanultunk: Jákob ajándékai és Chanuka háromféle szépsége, Omek magazin IV. évf., 8. szám.
Mi az eredetük, összefüggésük, és miért említjük őket egyszerre?
Mindennap találkozunk ezekkel a kifejezésekkel a reggeli áldásokban [hámáávir séná], az Ámidá utolsó áldásában [Szim sálom], a rabbik kádisában, a szombat reggeli Tóraolvasás után mondott Jekum purkán imákban, valamint az úti imában is [tefilát háderech].
Viszont talán a legtöbbször az étkezés utáni áldásban szerepel: az első és negyedik áldásban, valamint az ünnepeken mondott Jáále vejávo betoldásban egyaránt.
Azt várnánk, hogy ezt a fordulatot a hagyományos irodalmunkban is megtalálhatjuk: a Tórában, a Tanachban, a Talmudban, valamint a Zohárban.
A Tórában valóban szerepel ez a három kifejezés – noha nem egészen ugyanebben a formában. Az Örökkévaló irgalmasságának 13 tulajdonságában ezt olvashatjuk:
„Az Örökkévaló Örökkévaló, kegyelmes [ráchum] és irgalmas [chánun] Isten, hosszantűrő és nagy jóságú [ráv cheszed]…” (Mózes 2., 34:6)
Hasonló formában található meg ez a hármas a Zsoltárok könyvében is, a mindennap háromszor mondott – feltehetőleg éppen a fenti tórai szöveg alapján íródott – Ásré zsoltárban:
„Irgalmas [chánun] és kegyelmes [ráchum] az Örökkévaló, hosszantűrő, és nagy jóságú [gdol cheszed].” (Zsoltárok 145:8)
A Talmud már teljes formájában említi a három kifejezést (חן וחסד ורחמים), viszont kizárólag ott, ahol a fentebb említett imák pontos szövegének valamelyikét idézi (Beráchot 29b, 60b). Így innen nem kapunk bővebb magyarázatot arra, hogy mi a jelentősége e három kifejezés együttes említésének.
A Zohárban egyetlen helyen szerepel a három kifejezés egymás után. Abban a részben, ami arról ír, hogy a különböző szintű lelkek nem ugyanazon a „tisztítótűzön” fognak majd keresztülmenni evilági életük befejeztével.
A pokolbeli szenvedés kizárólag gonosz embereknek van fenntartva. A közepesek és a legkiválóbbak lelkei szintén megtisztulnak, de jóval kevesebb fájdalommal:
„Azoknak a lelkeknek, akik az irgalom oldaláról valóak – ők az irgalmasok [ráchmánim], a kegy [chiná], jóság [chiszdá] emberei – nem szükséges még olyan langyos víz sem a megtisztulásukhoz, mint a közepeseknek.” (Beháálotechá 153a)
A Talmud utáni időkben élt rabbik igyekeztek megmagyarázni, hogy pontosan mit is jelent ennek a háromféle kifejezésnek az együttes használata. Mi célt szolgál és mit fejez ki a többféle, rokon értelmű megfogalmazás?
Joszéf Albo (1380-1444, Spanyolország), a Széfer HáIkárim című klasszikussá vált művében úgy magyarázza, hogy az ember életének három szakaszának feleltethető meg (4:35:7): az első szakasz a növekedés, a második a stagnálás, a harmadik a leépülés.
A háromféle kifejezés pedig megfelel az irgalom mértékének, ami az ember ellátásához szükséges. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért éppen az étkezés utáni áldásban találjuk meg e három kifejezés legtöbb megemlítését.
A kezdeti stádiumban minimális irgalom szükséges, hiszen a babát, a gyereket mindenki szépnek találja [chén]. A második szakaszban a cheszed [jóság] mértéke elégséges, a harmadik szakaszban, az öregkorban viszont a ráchámim [irgalom] szükséges. Ezért is ritkább és nagy ajándéknak számítjuk azt, ha valaki egészséges és hosszú életet érdemel ki.
Némileg hasonló magyarázatot ad a Máhárál, a prágai Löw rabbi (1512-1609), Gevurot Hásém című könyvében (64:4). Számára a három szint három típusú cádiknak [igaz embernek] feleltethető meg.
A legmagasabb szintű cádikok a chén szintjén vannak, őket az Örökkévaló mintegy „szép”-nek találja, kegyet találnak az Ő szemében, és mindenféleképpen ellátja őket.
Ezt követik azok, akik az Örökkévaló jóságára [cheszed] hagyatkoznak, hogy táplálja őket. A harmadik kategória pedig az irgalomra [ráchámim] hagyatkozik.
Mindkét magyarázat szerint a három fokozat ugyanazon a skálán mozog, „jó-jobb-legjobb”-típusú módon. Vajon lehetséges olyan értelmezés is, amiben mind a három kifejezés szerepe elkülönül?
A chén az a fajta szépség, amit a jótevő lát a másikban, amiért jót tesz vele (szimpátia). A chén folyamatának kezdeményezője az, aki a jót kapja.
Ezzel szemben a ráchámim a jótevőből indul ki. Ugyanis ez a jótevő együttérzése a másikkal (empátia).
A cheszed pedig e kettő között helyezkedik el: amikor a jót azért tesszük, mert maga a cselekedet a jó, függetlenül attól, hogy milyen viszony fűz minket ahhoz, aki kapja.
Eszerint a chén és a ráchámim egy-egy kétirányú kapcsolat kétféle irányának, míg a cheszed magának a kettő közötti pontnak feleltethető meg.