KÉRDÉS: Hogyan fejleszthetjük magunkban az Örökkévaló szeretetét? Hogyan tarthatjuk be a „szeresd az Örökkévalót” (Mózes 5., 6:5) parancsát a gyakorlatban?
VÁLASZ:
Peszách nemcsak az Egyiptomból való kivonulás és az ezzel járó szabadság ünnepe, hanem a Teremtő és a zsidó nép közötti szeretet ünnepe is.
„Emlékszem ifjúkorod jóságára, menyasszonyságod szeretetére, amikor utánam jöttél a pusztába, a bevetetlen földre” (Jirmijá 2:2)
Ezekkel a szavakkal emlékezik meg a próféta az Egyiptomból való kivonulásról. Ez a magyarázata annak, hogy az ünnep különleges olvasmánya az Énekek éneke, a Sir háSirim, amit Salamon király szerelmes ifjú pár verses párbeszédjének formájában írt meg.
Bölcseink azonban minden egyes sora mögött felfedik az oda rejtett utalásokat, amik egyértelművé teszik, hogy itt sokkal többről van szó, mint puszta szerelmi énekről. Olyannyira, hogy Rabbi Akiva, a híres tannaita rabbi úgy magyarázta:
„Az egész Szentírás mindegyik könyve szent, de a Sir HáSirim [Énekek éneke] a szentek szentje.” (Jádájim 3:5)
Ezért Peszách ünnepe kiváló alkalom arra, hogy az Örökkévaló szeretetéről tanuljunk, illetve gyakoroljuk, fejlesszük azt.
Szellemi fejlődésünk lakmuszpapír-próbája
Az egyik leggyakoribb kérdés, ami ebben a témában felmerül:
hogyan lehet a szeretetet megparancsolni?
Vajon lehetséges, hogy egy ilyen megparancsolt szeretet valóságos érzelem legyen, és ne erőltetett dolog? Egyáltalán, mit mond a Teremtőről az, hogy „ránk parancsol”, hogy szeressük Őt? Miért jó ez neki?
Az igazság azonban az, hogy ezek a kérdések a Tóra tágabb kontextusában értelmezve eléggé unalmasak. A válasz nyilvánvaló, olyannyira, hogy az talán nem is válasz, mivel a kérdés sem nevezhető kérdésnek.
Természetesen az Örökkévalónak semmire nincsen „szüksége”. Mindent azért parancsol meg nekünk, hogy a mi utunkat egyengesse ezen a világon, útmutatást nyújtson arról, hogyan kell eljutni Őhozzá. És ezen a térképen a szeretet állomása a célállomás.
Ezért persze a „szeretet parancsa” sem parancs a fenti értelemben, hanem világítótorony az élet tengerén. Állandó emlékeztető szellemi fejlődésünk útvonalán, hogy merrefelé kell tartanunk a labirintusban.
Egyben kijózanító felismerés, lakmuszpapír-próba is azoknak, akik úgy érzik, hogy már sok micvát csináltak, sok Tórát tanultak, ezért bizonyára nagyon közel állnak a Teremtőhöz. Nekik egészséges, hogy rendszeresen fel kell tenniük a kérdést:
és vajon szereted is az Örökkévalót?
Peszáchkor minden körülmény minket segít
Ahogyan szent könyveink leírják, a Teremtő szeretete nem egyszerű érzelem, ami jön és megy, annak, aki eléggé szerencsés vagy tehetséges hozzá, hanem az emberi faj egyik csúcsteljesítménye, egy egész életen keresztül fejleszthető képesség.
Ha őszintén és szerényen tanulmányozzuk a szeretet részleteit, be kell valljuk, hogy messze vagyunk attól, hogy igazán az Örökkévaló szeretetével büszkélkedhessünk.
Aki ugyanis az Örökkévalót szereti, az az Ő számára mindent hajlandó feláldozni, és semmi nem nehéz neki az életben. Sosem panaszkodik például fáradtságra, ha imádkoznia vagy Tórát tanulnia kell menni.
Ha viszont ez valóban ekkora dolog, akkor mi köze van hozzánk, egyszerű, hétköznapi emberekhez? Egyáltalán, érdemes foglalkoznunk vele?
Ahogyan fentebb írtuk, a szeretet a világítótoronyhoz hasonlít a tenger közepén. És a tengeren minden hajójának jó az, ha időről időre odapillant a világítótoronyra, és megigazítja a kormányrúdját, ha esetleg véletlenül elmozdult.
Ezért igen, a szeretet mindenkinek jó, mindenkinek segít, és különösen most, Peszáchkor, hogy a körülmények, az időszak is inspirál minket, helyes, ha időt szánunk a szeretet gondolataira, elméletére és gyakorlatára.
A Tóra maga hangsúlyozza, hogy a Teremtő nem véletlenszerűen választotta ki azt az időpontot, amikor kimegyünk Egyiptomból:
„Ma jöttetek ki, a kalászérés hónapjában.” (Mózes 2., 13:4)
Rási megmagyarázza:
„Lássátok, hogy mennyire szeretett titeket, hogy olyan hónapban hozott ki, ami alkalmas a kivonulásra. Nem meleg, nem hideg, és nem esik az eső.”
Nem véletlen, hogy a tavasz a szekuláris kultúrában is a szeretet (szerelem) ideje. Az Örökkévaló úgy alkotta meg a világát, hogy mindennek rendelt ideje legyen (vö. Kohelet 3:1).
Peszách időszaka az, amikor minden, az egész világon, a napsütés, a friss tavaszi szellő, a rügyező fák és a csicsergő madarak, mind-mind azért lettek „odakészítve” a számunkra, hogy kézzelfogható módon is megtapasztalhassuk a Teremtő szeretetét.
Azt szeretem, aki engem is szeret
Egyben az ez egyik első jótanács ahhoz, hogy gyakorolhassuk a Teremtő szeretetét: arra gondoljunk, hogy Ő mennyire szeret minket.
Természetes, hogy aki minket szeret, azt mi is szeretjük.
„Mint a víz, színről színre, olyan egyik ember szíve a másikéhoz.” (Mislé 27:19)
Mint fentebb említettük, szükséges, hogy „lelki hajónk kormányrúdját” néha megigazítsuk, a Teremtő szeretetének irányába. A Tóra úgy rögzíti, hogy ezt egészen pontosan naponta kétszer kell megtennünk.
Ez a Smá mondásának napi kétszeri kötelezettsége (ld. Mózes 5., 6:4-6). Ez a rövid tórai szakasz rögtön a legelején említi a Teremtő szeretetének parancsolatát, és úgy áll benne, hogy akkor kell elolvasni „amikor lefekszel és amikor felkelsz” – vagyis este és reggel.
Bölcseink a Smá mondását rögzített imarendben, áldások kereteibe foglalták bele. A Smá előtt mondandó áldás témája azonban mindig ez: gondoljunk arra, hogy a Teremtő mennyire szeret minket.
Ez természetesen nem véletlen. Bölcseink ezáltal is ezt a módszert akarják hangsúlyozni: jussunk el a Teremtő szeretetéhez azon keresztül, hogy megtudjuk, hogy Ő mennyire szeret.
Honnan tudható meg, hogy az Örökkévaló szeret minket?
Természetesen ehhez éberen kell figyeljük a velünk történt eseményeket. Meg kell tanulnunk hálásnak lenni, felismerni a jót. A mindennapok szépségét és életünk hosszútávú történetében is meglátni a Gondviselés kezét.
Az Örökkévaló szeretete feltétel nélküli. Akkor is szeret minket, ha eltévelyedünk az útjáról, ha hibázunk. Számos tanító hangsúlyozza ezt az aspektust, ami azért kulcsfontosságú, mert aki ennek nincsen tudatában, és véletlenül időnként „megbotlik” a Teremtő szolgálatában, úgy érezheti, hogy vissza van utasítva. Ami által veszélyes spirálba kerülhet, mert ha saját magát „rossznak” és visszautasítottnak számítja, akkor ezáltal egyre távolabbra sodródhat a Teremtőtől.
Másoknak azonban másfajta szeretet a megfelelő. Aki azon igyekszik, hogy minél több jócselekedetet szerezzen, minél komolyabban fejlődjön a Tórában és a micvákban, annak tudatában kell lennie, hogy mennyire kedves a Teremtő előtt az ő erőfeszítése. Egy ilyen embernek nem fogja felébreszteni a szívét a Teremtő szeretetére az, hogy őt is éppúgy szereti a Teremtő, mint bárki mást.
Ezért fontos, hogy ha ezt az utat választjuk, akkor gondoljuk meg, hogy a fenti két csoport közül melyikbe tartozunk.
A szeretet új erőt önt a mindennapi vallásos életbe
Képzeljük el, hogy gyermekünk éppen gitározni tanul. Nagy lelkesen, hangosan pengeti a húrokat, de mi közben halljuk, hogy valami nincsen rendjén ezzel a darabbal. A gyerek nem érti, hiszen pontosan azokat a kézmozdulatokat csinálja, amit a tanárjától tanult!
A gitár húrjai azonban el vannak hangolódva. Megmutatjuk neki, hogyan kell behangolni. Ezután folytatja a gyakorlást. Ugyanazokat a kézmozdulatokat végzi, most már azonban sokkal kellemesebb dallamok csendülnek fel.
Ez a hasonlat szemlélteti azt, hogy mi a különbség az olyan gyakorlati zsidóság között, ami szeretetből történik, és az olyan között, ami nem.
Mind a szeretettel élő, mind az anélkül élő vallásos zsidó pontosan ugyanazt csinálja! Mégis, egyikőjük szolgálata sokkal „élvezhetőbb”, mind saját maga, mind a Teremtő számára.
Mi, akik a Tóra szerint élünk, vállaljuk, hogy naponta háromszor imádkozzunk, étkezés előtt és után áldásokat mondjunk, a Tórát tanulmányozzuk. Ezt megtesszük, ha tetszik, ha nem. Van egy egyfajta egészséges kötelességtudatunk, ami nagyon jó, mert segít átlendülni a nehezebb időszakokon.
Nem hagyjuk ki a napirendünkből a Teremtőt, még akkor sem, ha éppen kevésbé „inspirált” időszakot élünk.
Másrészt viszont az „inspirált” időszakok jönnek – és mennek. Időről időre lehetőségünk nyílik arra, hogy csatlakozzunk, és lelkesebben csináljuk azt, amit amúgy is csinálnánk.
Ezért fontos, hogy bármilyen szinten is tartunk, nyissuk meg saját szívünket a Teremtő szeretetének témája irányába. Legyünk éberek, mikor és hogyan van alkalmunk a Teremtő iránti szeretetünket kifejezni. Ennek erejében lesz megváltoztatni mindennapi vallási cselekedeteinket, új színt és életet vinni belé.
Még egy egyszerű gyakorlat: amikor közösségi imára igyekszünk, szánjunk néhány percet (vagy néhány utcasaroknyi sétát) arra, hogy átgondoljuk, felfrissítsük a Teremtőhöz való viszonyunkat.
Néhány gondolatébresztő kérdés, ami segíthet ennek a folyamatnak az elindításában:
- Miért vagyok ma hálás? Milyen jó dolgok történtek ma velem?
- Miért választottam a vallásos életmódot? Mi a különleges abban, hogy ma közösségi imára mehetek?
- Milyen „ajándékaim” vannak az életben, ami sok más embernek nem adatott meg?
- Mennyire értékes a Teremtő szemében a mi közösségünk imája? Mennyire különféle emberek dicsérik Őt, csak a mi zsinagógánkban?