Két különleges időszak esik egybe a zsidó évnek ebben az időszakában. Mi közöttük az összefüggés?
Az egyik: ismét elkezdjük olvasni Mózes második könyvét, az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulásnak a történetét.
A másik pedig Svát hónap. Ilyenkor van a fák újéve. Ilyenkortól számítjuk azt, hogy újra kezd éledni a természet. A rabbik azon vitatkoznak, hogy pontosan ennek a hónapnak az elején vagy a közepén kezdődik el a felszín alatt megindulni a nedű, ez a gyanta, és elkezdi az új életet serkenteni (Misna, Ros Hásáná 1:1).
Így ez az időszak az optimizmus ideje, amikor belelátunk egy picit a rejtett rétegek mögé, és nem csak azt nézzük, hogy milyen hideg van még egy hónapig, hanem azt is, hogy milyen reményteljes újjáéledés vár ránk.
A Tóra, Mózes öt könyvének olvasását úgy osztjuk be, hogy egy év alatt körbeérjen. A hetiszakaszokat pedig jellemzően első szavaik alapján nevezzük el.
Nem lehet véletlen, hogy mit kapunk abból, ha összerakjuk az éppen aktuális hetiszakaszok neveinek kezdőbetűit: Smot (sin), Váérá (váv), Bo (bét), Besálách (bét), Jitró (jud), Mispátim (mem) – a sovávim szót adják ki.
Így mondja a próféta: suvu, bánim sovávim, vagyis: „Térjetek vissza, tévelygő fiak” (Jeremiás 3:14). Ez az időszak ugyanis különösen alkalmas a megtérésre.
Ennek alapján magyarázzák, hogy aki ilyenkor megpróbál egy kis erőfeszítést tenni azért, hogy megerősödjön a Tóratanulásban, micvákban, megújulásban, annak nagyon fognak segíteni az égből.
Vannak, akik a hónap nevét is – mint egy betűszót – feloldják: Svát (שבט), azaz: senismá beszorot tovot (שנשמע בשורות טובות). Vagyis: halljunk csak jó híreket. Ezt kívánom mindannyiunknak!
