Minden évben nagy reményekkel vágunk neki az év talán legizgalmasabb hónapjának, Elul hónapnak, ami azt ígéri, hogy képesek lehetünk arra, hogy saját magunkon túllépjünk és tökéletesebbé emberré váljunk – az új évre mi is megújuljunk.
Csak egy kevés árnyékot vet erre a lelkesedésre Ki távo hetiszakasza, melynek oroszlánrészét az ún. feddések [tocháchá] alkotják[1], melyekben egyebek között ezt olvashatjuk:
[1]Sőt, maga a feddés szó is eleve szépítés, hiszen valójában főként átkokról van itt szó, amiket a Tóra hosszan sorol (Mózes 5., 27:15-26, 28:16-19). A Talmud is így fogalmazza meg a hetiszakaszok beosztását szervező elvet: „érjen véget az év és érjenek véget az átkai” (Megilá 31b).
„Elküldi az Örökkévaló hozzád az átkot, a pánikot és a bukást […] hozzád kapcsolja [jádbék] az Örökkévaló a csapást.” (Mózes 5., 28:20-21)
Ez az idei év azonban talán ebben is kivétel. Az idén nem(csak) úgy olvassuk ezeket a sorokat, mint amik ránk vonatkoznak, hanem pontosan azokra, akik ellenünk támadnak.
Pontosan úgy, ahogyan Eszter könyvében olvashatjuk:
„Azon a napon, amikor a zsidók ellenségei azt remélték, hogy uralkodhatnak rajtuk, megfordult az [venáhápoch hu], és a zsidók uralkodtak az ő ellenségeiken.” (Eszter 9:1)
Ezen a héten ugyanis az Örökkévaló egy nagy csodát tett: pontosan azokat az eszközöket, amiket a zsidók elpusztítását célul tűző terrorszervezet, a Hezbollah azért vásárolt, hogy ellenünk törjön, óriási riadalmat, tömeges pánikot keltett az összes terrorista környezetében.
Az „átkot, a pánikot, a bukást”, és a „csapást”, ami az emberhez van „kapcsolva”, ahogyan a hetiszakaszunk leírja, ezúttal nem mi kaptuk meg, hanem éppen azok, akik az életünkre törnek.
Miközben az egyszerű emberek a technika és a hírszerzés – valóban nem elhanyagolható – nagyszerűségét dicsérik, addig azoknak, akik tudatos szemmel figyelik a történelmet, észre kell venniük néhány aprónak látszó, de kulcsfontosságú részletet.
Van ugyanis az a szint, ahol az ember nem irányíthatja a helyzetet. Még akkor sem, ha óriási hatalommal és vagyonnal rendelkezik. Egy ilyen szintű történésnél rengeteg apró „véletlen” van, ami a végeredmény sikerét vagy kudarcát eldönti.
Árulkodó részlet mindannyiunk számára, hogy miközben mindezidáig azzal vádolták népünket, hogy ártatlanok halálát okozzuk (lényegében figyelmen kívül hagyva, hogy ellenségeink nőket és gyereket használnak élő pajzsnak), most már ők is kénytelenek elismerni, hogy kizárólag a terrorszervezet tagjaihoz tartozó eszközök robbantak fel.
Vagyis immár az egyik legnagyobb erejük, a valótlanságokat terjesztő propagandájuk is pillanatok alatt hatalmasat veszített az erejéből.
Az az ember, aki képes arra, hogy a Teremtő Gondviselését felismerje a hétköznapok eseményeiben, láthatja az ismétlődő mintázatot:
a kilátástalannak tűnő helyzet egyetlen szempillantás alatt is képes az ellenkezőjére fordulni.
Nagyünnepek előtt a zsidó ember azon elmélkedik, hogyan szerezhetne érdemeket. Vagy úgy, hogy elszámol egész éves cselekedeteivel, vagy úgy, hogy „sávot vált”, és gyökeresen megváltoztatja a világhoz való hozzáállását, a világlátását és cselekedeteit.
Erre is utal az a tanítás, ami Purim ünnepét Jom Kipurhoz hasonlítja (ld. Tikuné Zohár 57b)[2].
[2]Ennek nyelvi érdekessége az, hogy míg a Jom Kipur egy tisztán héber kifejezés, melynek szó szerinti jelentése: engesztelés napja, addig Purim ünnepe Eszter könyve szerint a perzsa sorsvetés [pur] szóból ered (9:26).
Mindezzel együtt, Jom Kipur neve a Tórában többes számban szerepel, jom kipurimként (Mózes 3., 23:27), ami úgy is olvasható, hogy Jom kePurim, vagyis: „egy olyan nap, mint a Purim”. Azaz: Jom Kipur majdnem annyira szent, mint Purim – viszont végeredményben ez az összehasonlítás Purimot számítja szentebbnek!
A fenti gondolatmenet nyomán ezt megmagyarázhatjuk Bölcseink azon tanításával, mely szerint a szeretetből való megtérés [tesuvá méáhává] messzebbre képes elérni, mint a félelemből való megtérés [tesuvá mijirá] (Jomá 86a).
Hogyan is hozhat a purimi vigadozás ugyanolyan engesztelést, mint a böjt és a megtérés?
Akkor, ha az ember képes arra, ha Purim teljesen evilági történéseiben felismerje a Teremtő gondoskodó kezét, levonja a következtetéseket, és saját életét is ehhez igazítsa.
Ugyanígy a mi esetükben is, csak rajtunk múlik, hogy a történteket ravasz emberek ügyes machinálásának vagy az isteni gondviselés keze nyomának értékeljük.
Történelmi léptékben nem is annyira régen volt a hatnapos háború, ami hasonló, csodálatos, hadtörténeti szintű diadal volt, melynek nyomán számos katona felismerte a Teremtő gondoskodását, és odafordult Őhozzá, ami nagymértékű Tórához fordulást, visszatérési hullámot indított el.
Az ilyen különleges, történelmi alkalmak, valamint Elul hónap és a nagyünnepek egyfajta spirituális gyorsvonathoz hasonlítanak, amire ha felszáll az ember, akkor jóval messzebbre juthat el, mintha csak a hétköznapok egyszerű erejére támaszkodna.