„Rabbi Jochánán mondta Rabbi Joszi nevében: mindenki, aki élvezi [meánég] a szombatot, határok nélküli örökséget adnak neki, ahogyan írva van: ’Akkor fogod élvezni [titánág] az Örökkévalót, és lovagolni fogsz a világok tetején, és Jákob ősatyád örökségével foglak megetetni.’” (Sábát 118a-b)
Jákob ősatyánk ugyanis az egyetlen a három ősatya közül, aki kifejezetten olyan ígéretet kapott, ami utal a fizikai határok meghaladására:
„És ki fogsz terjeszkedni nyugatra, keletre, északra és délre.” (Mózes 1., 28:14)
Bölcseink arra tanítanak minket, hogy tegyünk meg mindent, amit csak tudunk azért, hogy a szombati étkezésünk kiemelkedően színvonalas legyen. Még a szegény emberek is igyekezzenek a szokásosnál többet költeni a szombati lakomára:
„Még az is, akinek mások segítségére van szüksége, ha van saját pénze, szükséges, hogy igyekezzen megtisztelni a Szombatot. És nem mondták, hogy ’tedd a szombatodat hétköznapivá, de ne szorulj rá a teremtményekre’, csak annak, aki még ennél is nehezebb élethelyzetben van.” (Sulchán Áruch OC 242:1)
Furcsa, első pillantásra kissé önellentmondásos tanítás ez: egyrészt ne szégyelljen a szegény szombatra kérni, másrészt ne szoruljon rá a teremtményekre a szombat miatt. Hogyan egyeztethető össze ez a két irányelv?
A Talmud többféle állítást fogalmaz meg ezügyben. Kiemelkedik közülük Rabbi Akiva híres mondása. Ő volt az, aki azt mondta, hogy inkább tedd a szombatodat hétköznapivá, de ne szorulj rá a teremtményekre (Peszáchim 112a).
Egy másik helyen azonban látszólag pontosan az ellenkezőjére buzdít a Talmud: „azt mondja a Szent, Áldott Ő Izraelnek: fiaim, vegyetek kölcsön az én nevemre, és szenteljétek meg a nap szentségét, és higgyetek bennem – és én fizetni fogok.” (Bécá 15b)
Eszerint kölcsönkérni a szombat tiszteletére igenis szabad. Sőt, még akkor is, ha nincs is egészen világos elképzelésünk arról, hogy hogyan fogjuk visszafizetni. Hiszen a fenti talmudi részből azt tanuljuk, hogy ez a hit kifejeződése: mintegy a Teremtő „Nevére” vehetjük fel a hitelt, és Ő maga fogja majd visszafizetni.
A Talmudban a bizalomnak és hitnek érdekes egyensúlyát találjuk. Van egyfajta korláatja annak, hogy mennyire és mikor merjünk a mennyei segítségre támaszkodni. Talán a legérdekesebb vélemény az, mely szerint akinek van hitelezője, akiről már egy külső ember el tudja képzelni, hogy képes lesz visszafizetni, az a Teremtő segítségében is köteles bízni.